Sport és történelem – Jó szelet! Gyűjtőköri napok a Kékszalag vitorlásversenyen (Balatonfüred, 2021.07.21–24.)
A Kékszalag vitorlásverseny nevezési napján, 2021. július 21-én az MNL Országos Levéltára és az MNL Veszprém Megyei Levéltára munkatársai a balatonfüredi Anna Grand Hotelbe kitelepülve várták az előzetesen meghirdetett Europeana Gyűjtőköri Napok (Collection Days) nevű akcióra beérkező régi fényképeket és dokumentumokat. A levéltár standja mellett minden nevezésre érkező sportoló elhaladt, mivel az Anna Grand Hotel díszterme előtti folyosón kaptunk helyet. Többen megálltak és érdeklődtek a levéltár kitelepülésének céljáról. Az első, számunkra igazán érdekes esemény az volt, amikor a legendás hajó, a Kishamis kormányosa, Hrehuss György úr (a Kékszalag verseny legidősebb versenyzője) leült hozzánk beszélgetni. Ebből a beszélgetésből hamar egy rövid interjú készült, amelyet diktafonra is vettünk.
A nevezési nap délutánján a Balatonfüredi Yacht Club egykori elnöke, Hantó István kereste fel a levéltár standját. Pista bácsi (így üdvözölte több versenyző is, amíg beszélgettünk vele) egy irattartóban hozott nekünk három fényképet és több oldalnyi fénymásolt iratot. Először a fényképekkel kapcsolatban kértük, hogy mesélje el kik láthatók rajtuk, vagy egyáltalán mit tud mondani róluk. Elmesélte, hogy mindhárom képet Németh Istvántól kapta, aki szintén egykori klubelnök volt, és aki szerepel is a felvételeken, hol hajó mellett állva, hol a Balatonon hajózás közben. Miután felvettük az adatokat, a képeket helyben digitalizálták kollégáink. Ezután Hantó István a behozott iratokat mutatta meg. A legkorábbi dokumentum 1891-ből, míg a legkésőbbi a kétezres évek elejéről származott. Többek között láthattunk régi nevezési listát, a yacht club egy korábbi alapszabályát és több érdekes dokumentum másolatot is a 20. századból. Megkértük, hogy néhány szóban beszéljen magáról, így hallhattunk néhány érdekes történetet, amelyeket a yacht clubról készülő könyvébe is megír. Amíg munkatársaink az iratokat digitalizálták, Pista bácsi elmondta, hogy ennél sokkal több régi iratot őriz a B.Y.C.-al kapcsolatban, amelyeket rendszerezés után szívesen a Veszprém Megyei Levéltárnak ajándékozna. Természetesen nagyon megörültünk ennek, hiszen mindig öröm, ha valaki a levéltár őrzésébe kívánja adni a sok-sok év alatt összegyűjtött iratait. Az egyik legkülönlegesebb tárgyi emlék, amit elhozott, az egy 1937-es vitorlásverseny III. helyezéséért kapott plakett volt. Ezzel kapcsolatban szóba került, hogy az idők során hogyan változtak a különböző díjak. Az 1930-as években még plakettet kaptak a helyezettek, később már különböző fémkupákat, a jelenkori Kékszalag győztesei pedig a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. művészi alkotásait vehetik át.
Csütörtöktől szombatig a balatonfüredi Vitorlás téren vártuk az érdeklődőket a levéltár rendezvénysátránál. A Magyar Vitorlás Szövetség is aktívan hozzájárult a gyűjtőköri napok sikeréhez, mivel muzeális értékű hajóterveket adományozott a levéltárnak megőrzésre. Berta Lajos úr hozott fotókat, újságot és újságrészletet. Édesapja versenyzett annak idején a fotókon szereplő Rabonbán II-vel. Az egyik fotón az 1969-es Kékszalag díjátadója szerepelt, melynek a Rabonbán abszolút kategóriában a győztese volt. A legénységnek tagja volt egy fotóművész is, aki különleges fotókat készített az őket követő hajóról. Az egyik fényképet a falról akasztotta le a tulajdonosa és bekeretezve hozta el nekünk. Mivel így nem lehetett jó minőségű másolatot készíteni róla, szívesen kivette a keretből is, hogy a fotót jó minőségben digitalizálhassuk. Egy másik emlékezetes fotón Bujtor István színművész is szerepelt, aki a kapitányi posztot töltötte be a legendás hajón jó pár évig.
Leült hozzánk a vitorlás szövetség jogásza is, aki meg volt hatódva a kezdeményezésünktől. Meglepte, hogy a sport és a levéltár munkája ilyen jól kiegészítheti egymást. A pénteki és szombati napon is sokan felkeresték a Vitrolás téren felállított sátrunkat, ahol a gyűjtésről, a levéltár munkájáról adtunk felvilágosítást az érdeklődőknek. A levéltár sátrában az MNL Veszprém Megyei Levéltára kiadványait sokan megnézték, és vásároltak is a kötetekből.
A balatonfüredi gyűjtőköri napok egy újabb lehetőség volt arra, hogy a kultúrát, a levéltárat közelebb hozzuk az emberekhez. A személyes találkozásokkal, a levéltár bemutatásával, a sporthoz, vitorlázáshoz, Balatonhoz köthető fotók, dokumentumok gyűjtésével sok embert meg tudtunk szólítani. Számtalan pozitív visszajelzést kaptunk már a gyűjtőköri napok alatt is.
Köszönjük a Magyar Vitorlás Szövetségnek és a Balatonfüredi Yacht Clubnak a támogatást és a segítséget, amellyel rendezvényünk eredményes megvalósításához hozzájárultak!
Az 53. Kékszalag Nagydíj vitorlásverseny és a Collection Days hangulatáról videóban és képekben:
https://www.facebook.com/watch/?v=198207815587196
Új hozzászólás