Térképpel a csaritosban

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Vármegyei Levéltárának térképgyűjteményében számos izgalmas térképet fedezhetünk fel. Azonban nemcsak itt találhatunk korabeli, kéziratos térképeket, hanem gyakran helyezték el ezeket egy-egy per mellékleteként is. Így akár peres vagy családi anyagból is előbukkanhatnak érdekes darabok. E hónap dokumentuma egy olyan térkép, amely a monyorókeréki és monoszlói Erdődy család iratanyagában lapult, a vépi uradalomhoz tartozó Pecöl és Megyehíd – vagy, ahogy a források említik Megyehida – között a reformkor hajnalán folyó per egyik mellékleteként.

A két település között a vita tárgyát a „Bükk csarit” nevet viselő csepőte képezte. A csarit és a csepőte elnevezés sarjadzó cserjés helyre utal.[1] Valószínűleg természetes eredetű bükk újulatot takarhatott a korabeli elnevezés. A per szövege szerint a csarit „keletrül Ikervári haraszt, délrül csomaházi szántó földek, nyugotrul peceli szántó földek és fölszélrül megyehidi szántóföldek szomszédságai közt” helyezkedett el.[2] A szóban forgó térség az 1857. évi kataszteri térképen jól beazonosítható. Az első katonai felmérés (1782–1885) idején még erdő volt, később a jobbágyok ennek kiirtásával alakították haszonterületté. Napjainkban szántóföldeket találunk itt.

A vitában álló felek, Erdődy Károly (1770–1833) pecöli és özvegy Erdődy Zsigmondné (1774–1837) megyehídi jobbágyai között az volt a fő kérdés, hogy a Bükk csarit vajon Pecölhöz vagy Megyehídhoz tartozott-e?[3] Ennek tisztázása amiatt volt fontos, mert a tulajdonos élvezhette a terület haszonvételeit, vagyis a legeltetés, a faizás, a vadgyümölcsszedés, a tüske vagy alom elhordása mind az ő joga volt. Mindezek a jobbágyok gazdálkodásában jelentős szerepet játszottak, hiszen a 19. század elejétől a földesúri legelők egyre nagyobb kiterjesztése miatt minden talpalatnyi területre szükségük volt állataik legeltetésére. A kitermelt faanyagot tűzifaként és az épületfaként hasznosították, az erdei alom szűkös időben az állatok alatt a szalmát helyettesítette, a vadgyümölcsből pedig ecetet készítettek.

Mindezek ismeretében nem csoda, hogy az értékes Bükk csarit hovatartozása fontos üggyé vált, olyannyira, hogy a per több mint egy évtizeden át húzódott a beadott fellebbezések miatt. Mindkét fél tanúvallomásokkal igyekezett bizonyítani igazát. Maga az ügy az 1810-es évek közepén kezdődhetett, de az úriszék először 1819-ben tárgyalta. Az első ítélettel Megyehíd javára döntött az úriszék. A végrehajtása céljából 1822-ben kimentek a helyszínre is, ahol azonban a pecöliek rögtön fellebbeztek.[4]

A pecöliek visszahelyeztetési perét 1824. június 10-én tartották. A fő bizonyítéknak a határjárásokat mutatták be. A területről 1825. június 17-én Ujváry Ferenc földmérő is készített egy színes, részletgazdag térképet, feltehetően az úriszék kérésére, hogy bizonyítsa vagy cáfolja a határjárásokban leírtakat. Bár a megyehídiak szerint a határjárások az uradalmi határszéleket, nem az uradalmi települések határszéleit írták le, és ráadásul pontatlanok voltak, az ítélet ezúttal a pecölieknek kedvezett. Természetesen a megyehídiak sem hagyták annyiban a dolgot és fellebbezésük után a Bükk csaritot ismételten Megyehídnak ítélték.[5]

Az ügy végül a pecöliek újabb fellebbezését követően, 1827 márciusában fejeződött be, amikor a vármegyei törvényszék megerősítette a korábbi ítéletet, miszerint a terület Megyehídhoz tartozott.[6]

Kovács Eszter Katalin

Ujváry Ferenc földmérő térképe a Bükk csaritról, 1825. HU-MNL-VaVL_ XIII.10. 3. csomó 264. fol.

A Bükk csarit elhelyezkedése a XVIII. század végén és a XIX. század közepén