Falusi kesztyűdobás

Kesztyűt dobni, fölvenni a kesztyűt; ezeknek a gyakran használt szófordulatoknak jelentése közismert: kihívni valakit (párbajra), elfogadni a kihívást. A kesztyű azonban az európai kultúrtörténetben számos más jelképes jelentéssel is bírt, amint erről B. Schwineköper kitűnő áttekintése tanúskodik.^[1]

Most ismertetendő dokumentumunkban is kesztyű dobásával találkozunk, de nem párbaj, hanem olyan cselekmény kellékeként, amelyre kesztyűvel kapcsolatban ezidáig nem találtunk példát: határjárásnál. A határjárás régen fontos eseménynek számított a települések életében: alapvető érdek, hogy a használt területek a község birtokában legyenek, és annak épségét senki, semmi ne csorbítsa. A falvak lakói évente, többnyire Szent György napján (április 24-én), kivonultak a határba, hogy helyszíni szemlén győződjenek meg a határjelek épségéről. „... ha új határjel rögzítése vált szükségessé, elkaptak egyet az ott kíváncsiskodó gyerekek közül, s a friss határdombra fektetve jól elnáspángolták, hadd emlékezzék még öreg fejjel is rá: hol húzódik a község igaz határa.”^[2]

1602. január 12-én Vas vármegye tisztviselői a Karácsfa (ma:  Hagendorf, Heiligenbrunn része, Ausztria) és (Pinka)mindszent közti határvita elsimítása céljából szálltak ki a helyszínre. A sok kihallgatott tanú egyike a 83 éves Stanner Mátyás, aki a következőképpen idézte föl emlékeit a határ régi helyéről:

"... hogy erre emlékezik
mikor Porethory^[3] pornaj apátúr volt, akorban határt
jártak Erdődy Péter^[4] u[ram] üdejében, ki mastani Erdődy Ta-
másnak és Péternek  job attyok volt, és votanak
másfél zázan, és arra az melyre én ennek előtte is
mutattam az határt, melire az Pinkva fólt, annak
előtte akorban volt tiztarto és úr képe Erdődy
Péternek Rantassoli Urbán, és egy keztőt ell
vetett Rantassol Urban otth az hul mastan az

malom vagyon, azon alul egy kevesről, és senkinek nem
hatta föl venni az keztőth, hanem egy gyermekkel föl
vetette, az ki tíz esztendős volt, és hajánál fogva háromszor
fölemelte, azt mondván: hogy mind az gyermek, s mind az
teöb nép megh emlékezzék rula, hogy erre vagyon az határ,
s mind eöröké emlékezék megh, hogy Monyorokerékhez^[5] való.
Elderbort^[6] idejében is úgy bírták, és erre volt. Teőb vén emberek is
föl akarták az keztőtth venni, de nem hatta nekik, hanem
az gyermekkel vetette feöl eörök emlékezetre, ..."

Az emlékezetbe vésés régi módszereinek tanulmányozására és a kesztyű szimbólumkénti használatára nézve egyaránt tanulságos dokumentum sok egyéb érdekességet is tartalmaz, főleg a korabeli természeti és társadalmi viszonyok kutatói számára. A tanúvallomások valóságos kincsesházai a helytörténetnek!

[1] Berent Schwineköper: Der Handschuh im Recht, Ämterwesen, Brauch und Volksglauben. Berlin, 1938. XXI, 162 p. (Neue deutsche Forschungen; 5.)
Schwineköper, Berent: Der Handschuh im Recht, Ämterwesen, Brauch und Volksglauben / mit einer Einführung von Percy Ernst Schramm 2. Aufl.  Sigmaringen : Thorbecke, 1981  XXIII, 161 p. ; 24 cm.

[2] Wellmann Imre: Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében. = Történelmi Szemle, 1980. 3. sz. 377. p.

[3] A név talán Polydorus Bressanus-t takarja, akiről annyit tudunk, hogy 1525 III. 21-én Pornó apátja volt. MNL OL DL 25315.

[4] Gr. Erdődy I. Péter, meghalt 1566-ban. Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Heraldika kiadó, 2012. 828 oldal, I. köt. p.375-376.

[5] Ma: Eberau, Ausztria.

[6] Elderbort, helyesen Elderbach, illetve II. Bertold óta (meghalt 1471 júniusa előtt) Ellerbach-nak írva. A család 1499-ben halt ki, örökségét az Erdődyek vették át.

Kóta Péter

(MNL VaML Vas Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Végrehajtások Nr. 1.)