„Megkötöztek, mint egy tolvajt”

„Megkötöztek, mint egy tolvajt” A szakadáti plébános esete az utolsó nagy pestisjárvány idején

A szóban forgó történet az 1738-1743-es pestisjárvány idején játszódott le. A 18. században lassacskán benépesedő és újjászülető megyére 1739-ben sújtott le az utolsó, egész országra kiterjedő, sok áldozatot követelő pestisjárvány. A kórt a török háborúból[1] hazatérő katonák hozták be Erdélybe, ahol az első megbetegedések 1737 végén jelentkeztek Nagyszebenben, majd az onnan tömegesen elmenekülők a járvány széthurcolásában fontos szerepet játszottak. A kór Temes, Torontál és Arad vármegyén keresztül 1738 májusában érte el Csongrád vármegyénél az ország mai területét, Tolnában pedig az első megbetegedések 1739 januárjában, Kajdacson jelentkeztek.

A Helytartótanács már 1738-ban a járvány megfékezésére hozott intézkedéseivel a lakosok közti érintkezések, találkozások csökkentését célozta meg. Elrendelték zárvonalak és őrségek felállítását, az útlevelek láttamoztatását[2], a nagyobb piacok és éves vásárok beszüntetését, orvos vagy legalább seborvos alkalmazását a fertőzött területeken, valamint olyan veszteglőállomások kialakítását írták elő, ahol a fertőzött vagy fertőzésgyanús helyről érkező személyek a mintegy 40 napos karantén idejét eltölthették. Hasonlóképpen karanténba kerültek azok a falvak, ahol felütötte fejét a „fekete halál”, ugyanis ezeket teljesen elzárták a külvilágtól, senki nem léphetett be területükre, és elhagyni a sem lehetett a településeket, míg az utolsó megbetegedést követően az ún. felszabadító vizsgálat után ezt nem engedélyezték. Ezen előbbi szabályt szegte meg a szakadáti plébános.

Történt, hogy egy a járványban érintett kis falu, Szakadát plébánosa, Marker Ágoston, faluja vesztegzár alól való felszabadítását követően, Tevelre ment egy pestises asszonyhoz. Miután onnan visszatért Szakadátra, erről a falu földesura, a kemény, makacs, rideg ember hírében álló Mercy gróf értesült és prefektusának megparancsolta, hogy a plébánost fogja el. „Megkötöztek, mint egy tolvajt, vasba verve vittek Hőgyészre, és ott a börtön mocskába taszítottak”- írta a pécsi vikáriusnak Marker, sőt távollétét a szakadáti halotti anyakönyvbe is bejegyezte: „1740. január 12. és május 20. között Mercy gróf üldözése alatt álltam”. A plébános levelére Fonyó Sándor, püspöki helynök levélben kérte meg a grófot, hogy az egyház patrónusaként annak papjait inkább védelmezze, ne pedig üldözze. Később elégtételt kért a jogtalanságot elszenvedett plébános számára, ellenkező esetben kilátásba helyezte a gróf kiközösítését. A gróf azonban tollat ragadott, és egyrészt a királyi egészségügyi biztost, gróf Eszterházy Jánost, másrészt a Kancelláriát is tájékoztatta a következő levéltárunk őrizetében lévő levelével[3] a plébános túlkapásáról, amely viselkedésével azt kockáztatta, hogy újra felüti a fejét a pestis Szakadáton.

Excelsa Cancellaria

Humillime repraesentare necessitor: Qualiter proxime praeteritis diebus vix liberata a Contagionis malo Possessione mea Szakadát, Parochus Loci ejusdem Augustinus Marker, ad diversa Loca Morbo Epidemico obnoxia, temerarie etiam contra admonitionem et resistentiam meam excurrere, iterumque ab infectis ad memoratam Possessionem meam misericordia Divina jam resanatam redire praesumpserit, cui licet quidem tam per me, quam per I[nclytum] Comitatum Contumacia indicta fuisset, tantum tamen abest, ut salutares hoc in passu dispositiones amplexus fuisset, ut potius fastuose restiterit, longeque magis post admonitionem, quam antea nostro omnium periculo hoc in passu excesserit.

Ne idcirco ex hujusmodi refractariis et clementissimor[um] mandatorum Regiorum manifestis Praevaricatoribus commune augeat[ur] periculum, aliis vero ad paria audenda Via sternatur; Excelsam Cancellariam Regio-Hungaricam Aulicam humillime et obsequiose requirendam duxi, quatenus proserviae huic authoritate sua occurrere, simulque I[nclytum] hunc Comitatum Tolnensem ad coercendos ejusmodi ausus hortari, tum genuinam in praeattacto facto a memorato I[nclyto] Comitatu informationem exigere dignaret[ur]. Qui in reliquo me conspicuis Gratiis et favoribus commendo, perseverans jugiter.

Excelsae Cancellariae Regio Hung[ari]cae Aulicae

Obsequentissimus Comes a Mercy

Hogyész 25-a Marty 1740.

Méltóságos Kancellária!

Kénytelen vagyok igen alázatosan jelezni, hogy miután nem rég a pestistől falum megszabadult, plébánosa, Marker Ágoston, több még fertőzött településre meggondolatlanul figyelmeztetésem és tiltásom ellenére el merészelt menni, majd onnan pestises személyektől említett falumba, Szakadátra, mely már Isten kegyelméből a pestisből kigyógyult, megpróbált visszatérni, jóllehet egyrészt én, másrészt a vármegye vesztegzár letöltését szabta meg, mégis igencsak hiányzik, hogy az ebben az ügyben hozott egészségügyi rendelkezéseket betartsa, sőt dölyfösen visszatért azon figyelmeztetés után is, amelyet korábban mindenki veszélyeztetésére már ebben az ügyben áthágott.

Éppen ezért nehogy az efféle pártütők és őfelsége parancsainak nyilvánvaló megszegői miatt a közre leselkedő veszély megnövekedjen, alázatosan és engedelmesen kérem a Magyar Királyi Udvari Kancelláriát, hogy tekintélyénél fogva válaszoljon, és egyszersmind ezen tekintetes Tolna vármegyét buzdítsa ez efféle merészség féken tartására, és ebben az ügyben az említett vármegyétől méltóztasson tájékoztatást kérni. Ajánlom magamat kegyeibe és jóindulatába:

Engedelmes szolgája: Mercy gróf

Hőgyész, 1740. március 25.

A Kancellária az uralkodó nevében az alábbi válaszlevelében szólította fel a vármegyét a plébános megfeddésére, és vizsgálat lefolytatására.

Carolus VI. Dei gratia electus Romanorum Imperator semper Augustus ac Germaniae, Hispaniarum, Hungariae, Bohemiaequa etc Rex

Reverendi, Honorabiles, Spectabiles et Magnifici item Egregy et Nobiles Fideles nobis dilecti Comes a Mercy de Argenteau G[ene]ralis noster Vigiliarum Praefectus, tenore isthic annexarum Literarum suarum ad Cancellariam n[ost]ram Regiam Hungarico-Aulicam datarum repraesentat, quod Poss[ess]ionis suae Szakadát in hocce Comitatu v[est]ro existentis Parochus ad diversa Loca malo Contagionis obnoxia contra etiam admonitionem et resistentiam ejusdem Comitis ausu sane temerario excurrere, iterumque ab infectis ad memoratam Poss[ess]ionem Divina misericordia jam resanatam, absque Contumacia eidem indicta rursus redire praesumpserit. Cum autem hoc benignis Dispositionibus n[ost]ris in materia Sanitatis interventis, ac vobis quoque intimatis serio vetitum foret, facileque evenire posset, ut Idem Parochus per hujusmodi excursionem suam Incolas dictae Poss[ess]ionis Szakadát denuo inficiat.

Hinc penes praeannexarum L[itte]rarum communicationem Vobis benigne committimus et mandamus, quatenus memoratum Parochum ab ulteriore Locorum infectorum, aut saltem suspectorum accessu ominmode arcere, ne autem taliter IncolAE Locorum praescita Lue infectorum, vel saltem de ea suspectorum, Sacramentorum administratione et alia quoque Spirituali Consola[ti]one penitus destituti maneant, eatenus apud Vicarium Dioecesis Quinque Ecclesiensis agere noveritis, debeatisque et teneamini. Gratia in reliquo n[ost]ra Caesareo-Regia Vobis benigne propensi manemus. Datum in Civitate n[ost]ra Vienna Austriae, die quarta Mensis Aprilis, Anno Domini millesimo septingentesimo quadragesimo.

Carolus

Comes Ludovicus de Batthyany

VI. Károly nevében a Magyar Királyi Udvari Kancelláriától érkezett levél:

Tiszteletre méltó, tekintetes és nagyságos, vitézlő és nemes, nekünk kedves Urak!

Mercy de Argenteau tábornok, őrnagy, az ide csatolt és a hozzánk, azaz a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához küldött levelében arról számol be, hogy faluja, az ezen Tolna vármegyétekben fekvő Szakadát plébánosa különféle pestissel sújtott helyekre a vármegye figyelmeztetése és tiltása ellenére igencsak meggondolatlan merészséggel kimenni, majd a fertőzöttektől az említett faluba, mely már Isten kegyelméből a pestisből kigyógyult, a rá kiszabott karantént mellőzve merészelt visszatérni. Mivel pedig az egészségügyi rendelkezéseink szerint, melyeket vármegyétek tudomására is hoztunk, ez szigorúan tilos, és könnyen előfordulhatna, hogy ezen plébános az efféle eltávozásai által az említett szakadáti lakosokat végül megfertőzi.

Ezért a jelen levél szerint megbízunk titeket azzal, hogy az említett plébánost megfeddve a fertőzött vagy fertőzésgyanús települések további látogatásától mindenképpen távol kell tartani, nehogy pedig az említett pestises vagy fertőzésgyanús települések a szentségek kiszolgáltatása vagy más lelki vígaszt nélkülözni legyenek kénytelenek, erről a Pécsi Egyházmegye vikáriusát szükséges tájékoztatni. A továbbiakban maradunk hozzátok császári-királyi jóindulattal:

Károly

gróf Batthyány Lajos, kancellár

Kelt, Ausztria, Bécs, 1740. április 4.

Az ügy végül úgy zárult, hogy a gróffal kapcsolatban kimondták ugyan a kiközösítést, de kihirdetését elhalasztották, Marker Ágostont pedig 1741-ben Bonyhádra, majd innen a Baranya vármegyébe, Nyárádra helyezték.

A járvány margójára

Az utolsó nagy pestisjárvány Tolna vármegye két járását (Földvári és Völgységi járás) érintette, a Duna megyei szakaszának északi részét, Földvártól Paksig, a Kapos és a Sárvíz közti területet. Az 1740. márciusi közgyűlési jegyzőkönyvbe másolt összegzés szerint 19 településen mintegy 3480 ember halálát okozta.

A megye kb. 56.000-re becsült lakosságának mintegy 6,2%-át kitevő, jelentős számú áldozat[4] valószínűleg a megyében elhelyezett és átvonuló katonaságnak tudható be, hiszen a megye harci felvonulási útvonal volt.  Emellett azonban a védekezés sikereként értékelhetjük, hogy a megyén belül sikerült két területre szorítani a fertőzést, ami által tehát a Simontornyai járásba és szomszédos Somogy vármegyébe nem terjedt át a járvány. A sok halálesethez hozzájárult, hogy betegség gyógyításához nem állt rendelkezésre sem megfelelő számú orvos, sem gyógyszer, így legfeljebb a népi gyógyászat csodaszereihez nyúlhattak, és királydaróci Daróczy Zsigmond sógorához írt levele szerint, olykor nem is hiába:

„Isten tudgya, micsodás nyavalya ez, mert némelyik négy, öt nap el fekszik benne, az után fel kél, és mind csak azal a’ meleg tőkkel kötözik magukat."[5]

Felhasznált Irodalom:

Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása. In: Orvostörténeti Közlemények 1973. 75-128. oldal

Károly László: Tolna megye egészségügye a 18. században. In: Orvostörténeti Közlemények 2000. 51-75. oldal

Brüsztle József: Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis 1874-1880. 4. kötet CXLIII. Parochia Szakadáth 475-479. oldal

Levéltári források:

MNL TVL IV.1.b Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai. 3:799

MNL TVL IV.1.b Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai 3:788

MNL TVL IV.1.a. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyv 1740. március 12. 149-151. oldal

Készítette: Maul-Link Dóra