Jelenlegi hely

Műhelykonferencia

2016. szeptember 19. Nyíregyháza, Nagykároly
2016.09.28.

 

2016. szeptember 19-én a Károlyi család történetével foglalkozók tanácskoztak Nyíregyházán, majd Nagykárolyban.
A programot a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma támogatta.

A féltucatnyi kutató azt latolgatta, hogy milyen módszerek, témák a legcélravezetőbbek a forrásfeltárás során, továbbá miként ismertethetné meg a széles közönséggel a Károlyiak történetének legújabb adatait, a nemzetségi levéltár dokumentumait, a családtagok közéletben, valamint a gazdasági és a kulturális életben betöltött szerepét, Szabolcs és Szatmár mellett Békés, Csongrád, Fejér, Pest megyék fejlődésében való közreműködésüket. Az újabb eredmények mellett számba vették a továbblépési lehetőségeket, a közkinccsé tétel formáit, módozatait. A műhelymunka első lépését remélhetőleg újabbak követik, és egyre több Károlyi-kutató kapcsolódik be a család történetének kiadványok, konferenciák, kiállítások révén való megismertetésébe. 

A műhelybeszélgetés résztvevői: Arany Krisztina, Kohút Sára, Laczlavik György (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára), Kujbusné Mecsei Éva (Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára), Kovács Ágnes (Debreceni Egyetem), Fazekas Rózsa (Nyíregyházi Egyetem), Mohácsi Endre (Jósa András Múzem, Nyíregyháza), Szőcs Péter (Szatmár Múzeum, Satu Mare), Hágó Nándor Attila (Kastélymúzeum, Nagykároly)

Délután a kutatók az érdeklődőkkel együtt megtekintették a nagykárolyi Károlyi-kastély kiállításait.

A műhelybeszélgetés programja

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges