Jelenlegi hely

Levéltár-történeti délelőtt

2015.11.25.

2015. november 30-án, hétfőn 9 órára levéltár-történeti délelőttre invitáljuk a munkánk iránt érdeklődőket.

Meghívó

Bemutatjuk a november 23-án átvett Év Levéltára 2015 díjat, amelyet a Magyar Levéltárosok Egyesülete ítélt oda az intézményünkben folyó kiemelkedő szakmai munkáért és a határontúli kapcsolatok ápolásáért.

Vendégeinkkel Kujbusné Mecsei Éva igazgató ismerteti meg a levéltárat, majd a levéltár és a honismereti egyesület közös célkitűzéseiről, jövőbeni terveiről Mohácsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület titkára tart rövid beszámolót. Ezt követően hívjuk fel a figyemet most induló, legújabb adatbázisunkra, amelyben világháborús forrásokat teszünk közzé. A virtuális kutatás lehetőségeiről a szerkesztő, Galambos Sándor és a program készítője, Vegera József ad tájékoztatást.

A szünetet követően Kiss Ernő egykori levéltár-igazgató lányával, Szabó Károlyné Kiss Évával Henzsel Ágota főlevéltáros beszélget. Kiss Ernő iratait, köztük az idén a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával kiadott naplóját lánya levéltárunk őrizetébe adta, amiért Pro Archivo-emléklappal mondtunk neki köszönetet.

A rendezvényen meghívott vendégeink a Hajdú-Bihar Megyei Honismereti Egyesület tagjai, valamint a Debreceni Egyetem történelem szakos hallgatói is.

A levéltár-történeti délelőtt a Nyított Levéltárak 2015 programsorozat része.

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges