Jelenlegi hely

Kutatásmódszertanról diákoktól diákoknak

2019.03.04.
A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium kutatótanárának, dr. Szilágyi Lászlónak a kezdeményezésére 3 éve indult el a középiskolás diákok számára a levéltárral közösen szervezett társadalomtudományi konferencia, amelynek idei programján is sok hasznos és érdekes információ hangzott el.

A program célja már akkor is egy olyan platform biztosítása volt, ahol a diákok az érettségihez szükséges projektmunkájukat, illetve az ahhoz kapcsolódó kutatás módszertanát mutathatták be. A pozitív fogadtatás hatására 2019. március 1-jén már a harmadik konferenciát szervezhettük meg. Csóka Éva kisgyermeknevelő, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék munkatársa, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium egykori diákja eddigi pályájáról, könyve (Kisgyermeknevelők tevékenységkalendáriuma) megszületéséről és tartalmáról beszélt. A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ebben az évben is képviseltette magát a rendezvényen. A gimnázium néhány oktatója és diákja az első világháborúra emlékezve Vita memoriae 100 címmel egy különleges projektbe kezdett, melynek keretében lengyel testvériskolájuk tanulóival a világ különböző pontjain felállított, első világháborús emlékművekről készített fényképeket gyűjtöttek, amelyek háttértörténetét is igyekeztek feltárni. A projektről Győri Izabella történelemtanár, valamint Boros Réka, Czimer Roland és Kuknyó Boldizsár diákok számoltak be. Kenyeres Máté, pszichológia szakos hallgató érettségi projektmunkájának személyes hangvételű témát, édesapja életútját választotta. A feltáráshoz oral history interjút alkalmazott, melyet nemcsak édesapjával, de nagyapjával is elkészített. A program záróelőadását dr. Szilágyi László, a rendezvény főszervezője tartotta meg, aki bemutatójában több, újító jellegű témalehetőséget is felkínált az érettségi előtt álló diákoknak.

Média:

Utolsó frissítés:

2019.03.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges