Jelenlegi hely

Konferencia az arisztokráciáról

2018.10.15.
2018. október 4-5. között került megrendezésre a Debreceni Egyetemen az a már hagyományosnak mondható konferencia, amely a magyar arisztokrácia társadalmi-közéleti kapcsolatait és szerepvállalalásait mutatta be. A tudományos tanácskozást a Debreceni Egyetem Történeti Intézete, a DAB Társadalomtudományi és Történelmi Szakbizottsága, a DAB Történeti Munkabizottsága, illetve a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kar Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatócsoportja szervezte.

A kétnapos, nívós konferencián a közel 25 előadó Budapestről, Miskolcról, Egerből, Nyíregyházáról és Debrecenből érkezett, de voltak Eperjesről és Kolozsvárról is. Levéltárunkat kolléganőnk, Nagy Dóra főlevéltáros képviselte, akinek Partiumi nemesek az Erdélyi fejedelemségben Bornemissza Anna idejében című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

Utolsó frissítés:

2018.10.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges