Jelenlegi hely

Konferencia a Mikecz család történetéről

2016.04.25.

A Mikecz Mihálynak és utódainak 300 éve adományozott címeres levelet, valamint a Mikecz családtagok által a levéltárnak ajándékozott érdekes dokumentumokat, fényképeket bemutató kiállítás nyitotta április 18-án azt a konferenciát, amelyen a család hagyatékát, történetét mutatták be a szakemberek, illetve egy-egy családtag sorsát elevenítették fel az utódok.

Galéria

Levéltárunk és a Jósa András Múzeum közös rendezvényére  az ország különböző részeiről és a határon túlról is érkeztek Mikeczek. A család levelesládájába a Henzsel Ágota főlevéltáros által rendezett és bemutatott kiállítás engedett bepillantást. A levéltár földszintjén lévő tárlókban a família néhány jeles tagjának életét tükröző naplók, levelek, hivatalos iratok, fotók mellett a rokon családokkal való kapcsolatát is illusztráló leszármazási táblák láthatóak.  A kiállítás három hónapig ingyenesen látogatható.

A Jósa András Múzeumban 13 órakor kezdődött konferencia résztvevőit köszöntötte Kocsis Sándor, a megyei kormányhivatal kabinetvezetője, Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint Jászay Menyhért, Nyíregháza Megyei Jogú Város alpolgármestere. Ezt követően vehették át a család által alapított emlékérmet és emléklapot mindazok, akiknek a Mikeczek szerettek volna köszönetet mondani a hagyatékuk ápolásában és közkinccsé tételében végzett munkájukhoz nyújtott segítségért.

Az előadók múltba pillantását Nagy Dóra mb. levéltár-igazgatóhelyettes nyitotta, aki a családi dokumentumok levéltárba kerülésének történetéről és az őrizetünkben lévő iratok jellemzőiről, forrásértékéről tartott vetített képes előadást. Dr. Bene János múzeumigazgató a család ágairól és jeles tagjairól emlékezett meg. Lipők Sándor, Kemecse polgármestere pedig a család Kemecséhez fűződő viszonyát mutatta be.

A konferencia második részében a családtagok visszaemlékezéseit hallhatták a jelenlévők. A 97 éves Quirin Lajosné Mikecz Karola és az Amerikában élő Vámossy Mikecz Károly videóüzenet küldött. Károly testvére, Vámossy Mikecz Judit személyesen emlékezett vissza emigrálásuk nehéz pillanataira. Szalay Tamásné Mikecz Anikó édesapja, a haláláig Kemecsén élt Mikecz Gábor küzdelmes életét foglalta össze, nagy tisztelettel és szeretettel emlékezve szüleire és a jó lelkű kemecseiekre. Dr. Mikecz Ödön leánya, Hámos Elemérné Mikecz Teodóra a kitelepítés éveit idézte fel. Dr. Mikecz Tibor főorvos szakmai munkájáról és arról a budapesti kápolnáról szólt, amelynek létrejöttében szerepet vállalt. Vitéz Mikecz András, vitéz Mikecz Kálmán unokája a Mikecz név fennmaradásáért sokat tevő huszárokról készült videofilmet mutatta be. A családi krónikát vitéz Mikecz László, vitéz Mikecz Kálmán fia azzal fejezte be, hogy felhívta a családtagok figyelmét a sok elveszett, eltűnt, megsemmisült dokumentumra, amelyek most nagy szolgálatot tennének a  családtörténet kiegészítésekor. Éppen ezért tartotta fontosnak bátorítani rokonait arra, hogy az őseik által rájuk hagyott értékeket adják át a közgyűjteményeknek: a levéltárnak és a múzeumnak, hogy minél több forrás maradjon meg az utókor számára.

Dr. Papp Csaba, megyei főjegyző mondott zárszót. Hangsúlyozta, hogy a családot hite, akarata, embersége, hazaszeretete tartotta össze a múltban és ez ad erőt a problémák leküzdéséhez a jelenben és jövőben is. Az egyéni boldogulás és boldogság megtalálása mellett közös feladatuk lehet az ősök emlékének őrzésében a családi fényképalbum, és a családtagok 20. századi történetére való visszaemlékezések kötetben való megjelentetése, a közös évfordulók megünneplése, a Mikecz-féle tárgyi emlékek, dokumentumok, egyéb gyűjtemények bemutatása, közkinccsé tétele.

A rendezvény házigazdája Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató volt.

A programról hírt adott a helyi média is.

  

 

   

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges