Ismerd meg a levéltárat! – Kisiskolások intézményünkben

2024.10.02.
2024. szeptember 23-án levéltár-látogatáson vettek részt a Nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola 5.b osztályos tanulói.

A gyerekek Veres Tünde előadásában megismerkedhettek a levéltár alapvető feladataival, működésével. A rendhagyó történelemóra részét képezte a raktárlátogatás, amely során a diákok megtekinthették az intézmény legrégebbi oklevelét, egy II. Rákóczi György által kiadott címeres levelet, s kézbe vehették Nyíregyháza 1850-ben készült összeírását. A raktári séta után Szemán László vezetésével sor került a kamarakiállítás megtekintésére is, amelynek témája a nyíregyházi bokortanyák, nemesi kastélyok, kúriák és a vármegyéink felekezeti sokszínűsége volt. A foglalkozás végén a tanulók a családfakutatás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek – házassági és halotti anyakönyvi másodpéldányok segítségével kellett megválaszolniuk a levéltár munkatársai által összeállított kérdéseket.

 

Utolsó frissítés:

2024.10.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges