Jelenlegi hely

Források - több aspektusból

2017.05.17.
Nyíregyháza Városnapjához kapcsolódva a helytörténetírásban eddig még kevésbé használt helyi forrásokra hívtuk fel a figyelmet a május 15-i rendezvényünkön. Minden évben május közepén arra emlékezünk, hogy a helység egyik földesura, gróf Károlyi Ferenc 1753. május 16-án írta alá Nagykárolyban azt a pátenst, aminek hatására újratelepült a később dinamikusan fejlődő város.

 A helytörténeti kutatásoknak köszönhetően az elmúlt két és fél évszázad történései jól ismertek, sok tanulmány, forrás és könyv több szempontból mutatja be a legfontosabb eseményeket. Az írott források mellett azonban érdemes figyelmet fordítani a képeslapokra és a fotókra is. A képeket ezekhez az írásokhoz eddig főként illusztrációként használták, pedig olyan információértékkel rendelkeznek, amelyek nélkülözhetetlenek az események térbeli ábrázolásához, a városfejlődés folyamatainak megértéséhez. A korabeli képeslapokról a városkép, az épületek, az ipar és kereskedelem máshonnan fel nem tárható adatai is kideríthetőek. A Jósa András Múzeum gyűjteményének a századfordulós Nyíregyházát ábrázoló lapjai, amelyet a levéltár családi fondjaiban található szép darabokkal is színesítettünk, a levéltár földszintjén lévő tárlókban láthatóak egy hónapig. A bennük rejlő érdekességekre dr. Rémiás Tibor, a múzeum igazgatója hívta fel a figyelmet.

A 20. század második felének nyíregyházi életét Hammel József fotóiból idezhetik fel a látogatók. A Kelet-Magyarország régi fotósa a múzeumnak ajándékozta több ezres negatívgyűjteményét. Ezekből unokája, a szintén fotós Sipeki Péter készített gyönyörű, nagyított képeket, amelyeket most a levéltárban tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállítást Kopka János, az újság nyugalmazott főszerkesztője saját élményeit is megosztva nyitotta meg.

A virtuális sétát egy ma még ritkán használt forrás, a helytörténeti témájú dokumentumfilmek hőskorának felelevenítésével folytattuk. Kéry Péter, a helyi televízió volt operatőre történeti érdeklődésének köszönhetően készített több, Nyíregyháza elmúlt évszázadait bemutató kisfilmet. A levéltári, könyvtári, múzeumi kutatásának eredményeit bemutató alkotások nagy érdeklődésre és megbecsültségre tartanak számot. A Nyíregyházi Települési Értéktárba bekerült szakmai munkásságot az értéktár elnöke, Tomasovszki Anita mutatta be. A filmkészítés rejtelmeibe az alkotó, Kéry Péter avatta be a hallgatóságot.

A képek, a film- és hangfelvételek, valamint a digitális állományok archiválása és megismertetése új kihívást jelent a közgyűjtemények számára. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár már több éve különböző pályázatok segítségével rendkívül gazdag, figyelemre méltó digitális gyűjteményt alakított ki és fejleszt folymatosan. A jövő igényeire építő adatbázist a könyvtár Médiatárának vezetője, Márföldi István mutatta be.

A jó hangulatú virtuális sétát Bajnay Kornél városi képviselő nyitotta meg és Kéry Péter filmjének megtekintése zárta. A múzeum, a könyvtár és a levéltár - mint forrásőrző intézmények - példaértékű együttműködésének köszönhetően létrejött kamarakiállítások és bemutatók remélhetőleg további érdeklődésre ösztönzik a városlakókat Nyíregyháza története iránt. A levéltár által működtetett nyirkuvik.hu (Nyíregyházát Kutatók Virtuális Klubja) honlapon folymatosan frissülnek a városi források és információk, az intézményi honlapon pedig igyekszünk segítséget nyújtani a kutatáshoz. Itt a mai programra ráhangolóként megjelent várostörténeti totónkat több százan tekintették meg. A hibátlan tesztet kitöltő Erdélyi Tamás könyvjutalomban részesült.

A rendezvény moderátora Kujbusné Mecsei Éva mb. levéltár-igazgató volt.

Média:

Nyíregyházi TV

https://www.nyiregyhaza.hu/virtualis-seta-a-regi-nyiregyhazan-2017-05-15

Kelet-Magyarország: Cikk   Címlap

Utolsó frissítés:

2017.05.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges