Jelenlegi hely

Diákkutatók bemutatkozása a levéltárban

2018.02.12.
2018. február 9-én a jövő nemzedékének társadalomtudományi kutatásaiból az Y és Z generáció érdeklődési körébe, látásmódjába nyerhettünk bepillantást.

A Zrínyi Ilona Gimnáziummal közösen immár második alkalommal megszervezett mikrokonferencia célja, hogy a társadalomtörténetből és etikából érettségizők közül a legjobbak bemutathassák kutatásukat és tanáraikkal együtt módszertani tanácsokat adjanak a nagy megmérettetésre készülő diáktársaiknak. Hétfőn délelőtt a program fő szervezője, dr. Szilágyi László kutatótanár a vizsgatételek feldolgozásáról szólt, Győri Izabella, a Vasvári Pál Gimnázium tanára pedig arról az első világháborús projektről számolt be diákjával, amelynek során új aspektusokból közelítettek a témahéten a háborúhoz. A rendkívül figyelemre méltó kezdeményezés elnyerte a diákok tetszését is. 

A "boldogság-konferencia" előadói olyan témákat vetettek fel, amelyek ma hozzátartoznak mindennapjainkhoz. Vitkai Nóra, aki a Debreceni Egyetem hallgatója lett, zrínyisként írott dolgozatában a boldogság és pénz közötti kapcsolatot vizsgálta, kérdőíves adatgyűjtést követően összegezve kortársai véleményét. Ügyes előadásában olyan összefüggésekre mutatott rá, amelyek elgondolkodtatták a jelen lévő diáktársait. Mentortanára Radnai László. Koczkás Gréta volt vasvárisként vizsgálta a napjainkban életünk részévé vált internet használatának. Az ifjú debreceni egyetemista döbbenetes és elgondolkodtató eredményeket tárt elénk, ami az új típusú ismeretszerzésre, érdeklődésre vonatkozóan  meghatározza az oktatás átalakulását, sőt a közgyűjtemények számára is feladatot ad a fiatalokkal való kapcsolatfelvételhez. László Szilvia, valamint Cserlakiné Hagymássy Krisztina mentortanárok is büszkék lehetnek tanítványaikra. Az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium volt diákja, a ma már pesti egyetemistaként hazatérő Listván Zsófia is nagy érdeklődésre számot tartó előadásában osztotta meg diáktársaival celebekről írt dolgozatának tapasztalatait.

Utolsó frissítés:

2018.02.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges