Beszélgetés dr. Lénárt Bélával

2016.06.08.

2016. június 6-án gyarapítottuk intézményünk oral history archívumát. Dr. Lénárt Bélával beszélgettünk életéről, az 1956-os forradalom alatti tevékenységéről.

Galéria

1932-ben született polgári családban. Édesapja Nagykállóban volt főjegyző. Lénárt Béla szólt arról, hogy miért csapták ki a gimnázium utolsóelőtti évfolyamáról, milyen feladatokat kellett ellátnia a nagyszekeresi és vámosoroszi tanácsnál. Megtudtuk, hogyan fejezhette be a középiskolát, s milyen segítséggel végezhette el Egerben a történelem–földrajz szakot. Tiszavasváriban az általános iskolában tanított. 1956 októberének végén a helyi forradalmi bizottság tagjának, és a tiszalöki járási forradalmi bizottság titkárának is megválasztották. Fő feladatuknak a közbiztonság megőrzését tekintették, arra ügyeltek leginkább, hogy a törvényes kereteket megőrizzék, ne legyenek atrocitások, emberéletben ne essen kár. Elmondása szerint tudták, hogy a forradalmat leverik, félelem élt bennük, mégis tették a dolgukat. A megye második legnagyobb perének negyedrendű vádlottjaként első fokon 2 év 8 hónapi börtönre ítélték, amelyet másodfokon 2 évre csökkentettek.

Az elítélteket szabadulásuk után is sokáig megfigyelték, akadályozták előmenetelüket. Lénárt Béla nyugdíjazásáig Szirmabesenyőn tanított az általános iskolában. A 70-es években elvégezte az egyetemen a történelem szakot, majd le is doktorált. A rendszerváltás után megyei oktatási szakfeladatokkal bízták meg. Több írásával országos és helyi pályázatokon díjakat nyert.

Élmény volt őt hallgatni. Ahogyan írásaiban, itt is a rendszer működési mechanizmusának okaira és következményeire mutatott rá, elfogadva embertársai hibáit, gyarlóságait.

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges