Átadták Lónyay Menyhért restaurált díszpolgári oklevelét

2022.05.19.
Május 17-én kedden a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében adták át Lónyay Menyhért korábbi miniszterelnök restaurált díszpolgári oklevelét, amelyet eredetileg Nyíregyháza adományozott a politikusnak 1870-ben. Az eseményre két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település, Tuzsér és Lónya kezdeményezése nyomán került sor.

Lónyay Menyhért születésének 200 éves évfordulója alkalmából a két település, Tuzsér és Lónya sokszínű Emlékév-programsort szervez 2022-ben. A Magyar Nemzeti Levéltár együttműködési szerződés alapján részese a projektnek: intézményünk segíti a kutatást az Országos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban, Nyíregyházán pedig konferenciára kerül sor a Lónyay-iratokról és őrzőhelyeikről. Az utóbbi eseményen a díszpolgári oklevelet is bemutatják, amelyet a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai restauráltak. A munkálatok elvégzését Klicsu Ferenc elnök felvetésére és szervezésében a Tuzsér Községért Közalapítvány finanszírozta.

Az oklevél történetének érdekessége, hogy Lónyayt Nyíregyházán már az 1861. februári tisztújító gyűlésen beválasztották a félszáz, nem a városban lakó díszpolgár közé. Erről azonban sem ekkor, sem Lónyay 1867-ben történt újraválasztásakor nem történt feljegyzés. Ez 1870-ben derült ki: ekkor a várost Lónyay egy nagyobb összegű kölcsönhöz juttatta, ezt pedig Nyíregyháza díszpolgári címmel kívánta honorálni. Egy helyi nyomdában elkészítették az 1867-re datált oklevelet, amelyet néhány adat szerint 1870-ben át is adtak számára. Mégsem valószínű, hogy az átadás megtörtént: ugyanis a későbbiekben sem említik Lónyayt díszpolgárként, és az is feltételezhető, hogy a város iratai között fennmaradt, most restaurált oklevél nem egy másolat, hanem az eredeti oklevél.

Az oklevelet kedden a restaurálást támogató projekt képviselői, Ferkovics Tibor tuzséri és Nagy Ernő lónyai polgármesterek számára a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében Szabó Csaba, az intézmény főigazgatója adta át a munkát végző restaurátorok, Nemes L. Ágnes és Lökkös Mónika, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke jelenlétében. A vendégek megtekinthették az Országos Levéltár patinás épületét és a Nemzet emlékezete című impozáns kiállítást is.

Lónyay Menyhért díszpolgári oklevelét az érdeklődők augusztusban a Nyíregyházán tartandó konferencia alatt tekinthetik meg a levéltárban.

Fotó: Varga Máté (MNL)

Utolsó frissítés:

2022.06.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges