Jelenlegi hely

Amerikai professzor könyvbemutatója a nyíregyházi levéltárban

2023.02.01.

A 2023. január 27-én 10 órától a levéltár kutatótermében kezdődött rendezvényen Kujbusné dr. Mecsei Éva, a nyíregyházi levéltár igazgatója üdvözölte a jelenlévőket, köztük a Vasvári Pál Gimnázium tanárát és diákjait. Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója videóüzenetben nyitotta meg a rendezvényt.

A beszélgetést vezető Kosztyó Gyula segédlevéltáros bemutatta a szerzőt, George Eisent, aki számos érdekes, olykor tragikus információval is megismertette a vendégeket. Kiderült, hogy a könyv írásakor Steven Spielberg saját videóarchívumát is használta az emeritus professzor, csakúgy, mint a német, magyar, amerikai és ukrán levéltárak iratait. Beszélt személyes kötődéséről is, ugyanis két nagybátyját, Karcsit és Samut szintén kivégezték a kamenyec-podolszkiji vérengzésben azzal a 17–19 ezer magyarországi zsidóval együtt, akiket 1941. július–augusztus során utasítottak ki Magyarországról a hatóságok. A szerző számos egyéni sorstragédiát mutatott be a hallgatóságnak, ezekkel árnyalva a kiutasított zsidók megaláztatását, kivégzését, az SS különös kegyetlenségét. A kötet nemrég jelent meg Amerikában. Remélhetőleg hamarosan a magyar kiadás is elkészül.  

A több mint egyórás beszélgetés után a nézők kérdéseit követően személyes beszélgetésre is lehetőség adódott.

A vendégek belelapozhattak a Kocsis György könyvtáros által válogatott, a holokausztról megjelent szakkönyvekbe, ismeretterjesztő kiadványokba.

 

Média:

 

Utolsó frissítés:

2023.02.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges