Megjelent a Somogy megye múltjából 47–49. kötete

Megjelent a Somogy megye múltjából 47–49. kötete

Sorozatunk fél évszázadnyi múltra visszatekintő történetében most fordul elő először, hogy egy évkönyv teljes terjedelemben egyetlen témával foglalkozik. A kötet jórészt Somogy vármegye 1848–1849-es hadtörténetét dolgozza fel. A kiadványba alapvetően a 2019. március 19-én tartott levéltári napunk előadásaiból válogattunk. Az ott elhangzottak egy részét tanulmányokká bővítve, illetve forrásközlésként jelentettük meg.

Hermann Róbert: A Dél-Dunántúl védelmének kérdései 1848–1849-ben

A tanulmány az 1848–1849-es szabadságharc alatt a Dél-Dunántúlon folyt négy jelentősebb hadjáratot ismerteti. Méretében és jelentőségében Jellačić 1848. szeptember 11-én indult támadása volt a legnagyobb. Ezt ráadásul kiegészített a Roth-hadosztály tíz nappal későbbi betörése a Dráva melletti Sztáránál. A támadások súlyos kudarccal zárultak, a horvát agresszorok több mint 10 000 főt veszítettek (jobbára foglyokban).

A második hadjáratot a magyar fél jegyzi. Ez Perczel Mór hadtestének 1848. október–novemberi muraközi beavatkozása volt, amely mintegy két hónapra biztosította a Dráva és a Mura vonalát az ellenséges betörés ellen. Perczel ezzel nem mellékesen több száz fős veszteséget okozott az ellenségnek.

A harmadik osztrák hadművelet volt: Laval Nugent tartalék hadteste 1848–49 fordulóján teret nyert a régióban, ráadásul az eszéki erődöt is elfoglalta. A térséget megszállta katonáival, de pozícióját nem lehetett szilárdnak nevezni. Például Noszlopy Gáspár 1849 tavaszi akciói következtében a cs. kir. csapatok kénytelenek voltak kiüríteni Somogy vármegyét és Zala nagy részét.

A negyedik hadjárat Laval Nugent II. tartalék hadtestének 1849. július végi, augusztus eleji támadása volt, amelynek eredményeként a magyar fél számára véglegesen elveszett a Dél-Dunántúl. Ugyanakkor Noszlopynak sikerült kivonnia a térségben állomásozó használható fegyveres erőket, és azokat augusztus elején a komáromi várban lévő magyar hadsereghez vezényelte.

Kemény Krisztián: A 60. és 61. honvédzászlóaljak története

Az 1848. március 15-i pesti forradalom után hatalomra került, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezette első felelős magyar kormánynak nem sok idő jutott, hogy békében építhesse ki a polgári államberendezkedést. 1848 áprilisában előbb a szerb, majd a horvát nemzetiség oldaláról is egyre komolyabb fegyveres készülődésről is szóló hírek jutottak el a magyar vezetéshez. Mivel az országban a feladatokhoz mérten kevés reguláris katonaság állomásozott, így a 1848 nyarán mind a Délvidéken, mind a Dráva mentén elsősorban a nemzetőrségekre lehetett számítania. Azonban ezek az alakulatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így augusztus 13-án Batthyány miniszterelnök elrendelte az önkéntes mozgó nemzetőrség felállítását. Ezeknek az önkéntes nemzetőröknek a harc végéig kellett vállalniuk a szolgálatot. Somogy vármegye állandó nemzetőrsége felváltására augusztus 19-én végül 2000 főnyi önkéntes nemzetőri haderő felállítása mellett döntött. Ez alkotta a magját annak a három (46., 60. és 61.) honvédzászlóaljnak, amelyeket aztán a szeptember közepén elrendelt újoncozás során töltöttek fel teljes létszámra. Ezek közül az utóbbi kettő párhuzamos sorsát követi nyomon a fenti tanulmány a megszervezésüktől, és az 1848. november–decemberi hadszíntérre vonulásuktól egészen a Komárom erődjének 1849. október elején bekövetkező kapitulációig.

Solymosi József: A 127. honvédzászlóalj története

A címben említett honvédzászlóalj történetének feldolgozásához rendelkezésre álló források száma igen csekély. Ez persze abból is adódik, hogy a zászlóalj a szabadságharc történetében viszonylag későn, a nyári hadjáratot közvetlenül megelőzően, illetve aközben alakult meg. Az alakulat eredetileg egyfajta védzászlóalji szerepet töltött volna be Somogyban, de a hadi események miatt el kellett hagynia a vármegyét, és 1849 augusztusában Komárom várába vonult be. Mivel ezután itt szolgált, tevékenységét egészen október legelejéig, az erődrendszer osztrákoknak való átadásáig követhetjük nyomon.

A 127. honvédzászlóalj megalakulását követően már nem került tűzbe a szabadságharc során. Szervezésének kezdeti szakaszában azonban, a Somogy déli határainál folyó harcokban egyes részei már átestek a tűzkeresztségen. Komáromban a zászlóalj az újoncokból álló 201., 202., 203., és 204. honvédzászlóaljakkal került egy hadosztály kötelékébe, és azokkal együtt főként helyőrségi szolgálatot látott el, valamint legénységének kiképzésével foglalkozott.

Hermann Róbert: A szabadságharc somogyi vértanúja – Nagy István jutai jegyző

1848 tavaszán, a jobbágyfelszabadítás kihirdetése után a község kívánságait Nagy István tanító tolmácsolta a Batthyány-uradalom felé. Hálából a falu népe Nagyot jegyzővé is megválasztotta. 1849 tavaszán a népfelkelésre felhívó Noszlopy-féle kiáltványokat az ő tudtával a jutai templomtoronyra is kifüggesztették. A fegyverletétel után ezért feljelentették a kaposvári cs. kir. helyőrségnél. A rögtönítélő bíróság Nagy Istvánt lőpor és golyó általi halálra ítélte, s az ítéletet a helyszínen, a jutai Gerábi- vagy Garábi-dombon végre is hajtották.

Ress Zoltán: A Somogy megyei honvédegylet története

A helyi honvédegyletek krónikájának feltárása a legtöbb esetben még várat magára, és a honvédegyleti mozgalomról alkotott kép is árnyalásra szorul. A Somogy vármegyei egyesületi élet részét képző helyi honvédmozgalom félévszázados történetének feltárása érdekes adalékokkal szolgál az egykori 48-as katonák utóéletének megismeréséhez. Emellett betekintést nyerünk, hogy milyen problémák foglalkoztatták ezt az érdekcsoportot és miként viszonyultak a politikai kérdésekhez. A Somogy megyei honvédegylet a közel 90 honvédegylet egyikeként, viszonylag tekintélyes taglétszámmal 1861-es alakulását követően, 1867-től 1911-es megszűnéséig megszakítás nélkül fennállt. Az egylet eredetileg a karitatív tevékenységet részesítette előnyben, idővel azonban az egykori bajtársak, hadiözvegyek és árvák támogatása mellett a 48-as hagyományok ápolását is felvállalták. A szabadságharcban résztvevők öregedésével az eddig célok módosultak és egyre inkább az öregkorban való biztos megélhetés vált prioritássá. A tanulmány megvizsgálta az egylet betagozódását az országos honvédegyleti mozgalomba és rávilágít azokra a fontos eseményekre, melyek az egyesület életében mérföldkőnek számítottak. Betekintést nyerünk a somogyi honvédegylet működésébe és struktúrájába, köszönhetően az 1861-es és 1885-ös alapszabályuknak.

Kemény Krisztián: A 61. honvédzászlóalj parancskönyve (Forrásközlés)

Az 1848–1849. évi magyar szabadságharc hadserege fő fegyvernemének, a gyalogságnak a legnagyobb részét a nagyjából 170–180 honvédzászlóalj adta. A mai napig ezek közül csak megközelítőleg 40 alakulat esetében rendelkezünk teljes, vagy legalább részleges zászlóaljtörténettel. Ennek fő oka a források szűkös voltára vezethető vissza. A korban elvileg minden zászlóaljnak rendelkeznie kellett egy parancskönyvvel (Befehls-Protokoll), illetve egy levelezőkönyvvel (Correspondenz-Protokoll), ám jelenleg összesen 14 (!) darabot ismerünk. Ezek egyike a 61. (somogyi) honvédzászlóalj parancskönyve, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetében, a Vittnyédy család levéltárában található. A parancskönyvet valószínűleg Vittnyédy József százados, a 61. honvédzászlóalj tisztje mentette meg, és vitte haza magával, ahol aztán a családi iratok között maradt fent. Ez az alakulat 1848 decemberében szerveződött meg Somogy vármegyében, majd a Perczel Mór tábornok vezette, utóbb II. hadtest megnevezésű kötelékben harcolta végig a szabadságharcot. Komárom erődjében kapitulált 1849 októberében. Noha a parancskönyv korántsem teljes, és néhol igencsak nehezen olvasható, mégis a kápolnai csata időszakától egészen a komáromi erőd újbóli cs. kir. körülzárásáig követhető belőle nyomon kisebb-nagyobb megszakításokkal az alakulat 1849-es története.

Tallián Károly önéletírása

(Forrásközlés, közli: Polgár Tamás)

Tallián Károly Somogy vármegye hivatalviselő középnemesi családjából származott. Nemzetőr törzstisztként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban. Életrajzát katonai kiképzésének leírásával kezdi. A horvát határőrvidéken, majd az osztrák Alpokban, utóbb Sziszek környékén szolgált. 1846-ban egy lovasbaleset következtében szerelték le. 1848 májusában mégis az alakuló somogyi nemzetőrzászlóalj századosa lett. Önéletírásán keresztül képet kapunk az alakuló magyar fegyveres erők nehézségeiről, a kiképzés és a felszerelés problémáiról. Tallián Károly végigélte a horvát betörés időszakát és ott volt a pákozdi, valamint a schwechati csatában. Életrajzában a hadi események fonalát 1849 májusában vehetjük fel ismét. Ekkor a Somogy vármegyét ért újabb horvát támadással kapcsolatosan követhetjük a vármegye nemzetőreinek hadmozdulatait. Az 1849. május 23-i horvátok feletti győztes barcsi csatában Tallián nemzetőreivel jelentős szerepet játszott. A fegyverletétel után ő sem kerülte el a retorzió: 11 hónap várfogság után szabadult. Később pécsi városi képviselő és Pécs elemi iskoláinak gondnoka lett. Az 1861-ben alakult Somogy vármegyei honvédegylet tagja volt.

Récsei Balázs: 1848–1849 emlékezete közterületek elnevezésében Kaposvárott

A szerző bemutatja, hogy kik, mikor, miért és milyen formában használták fel a forradalom és szabadságharc eszméit, a prominens emberek neveit közterületek, intézmények elnevezésében „használták” azokat Somogy megyeszékhelyén. A különféle politika-hatalmi rendszerek 1861-től 1998-ig kivétel nélkül magukénak érezték az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eszményeit. Ennek deklarálása érdekében a szimbolikus térfoglalás eszközével is éltek, és ezzel kapcsolatos a közterületi elnevezéseket adtak többek között közterületeknek (de legalábbis nem változtatták meg őket). Figyelemre méltó, hogy a legkevesebb és legjelentéktelenebb közterületi elnevezés az 1989–1990-es rendszerváltoztatás után keletkezett.

Bona Gábor: Somogy megye 1848/49-es honvédalakulatai és a honvédsereg Somogy megyében született tisztjei

Az életrajzi vázlatok összeállítója korábbi publikációi felhasználásával ábécé-rendben ismerteti a törzstisztek, századosok, hadnagyok és főhadnagyok fellelt adatait. Külön hangsúlyt fektetett a szabadságharc alatti beosztásaik és tetteik feltérképezésére. Nem mellékesen egyéb családi vonatkozásokat is közöl.