Jelenlegi hely

A hónap dokumentuma 2020. március

Egy kaposvári ügyvéd tudósítása az 1848-as pest-budai forradalom kitörését követő márciusi hírekről

 

A márciusi forradalom első somogyi hírnöke Kacskovics Ágoston, az Esterházy család somogyi főügyésze a pesti hírek hatására 1848. március 16-án értesítette a kaposvári uradalom tiszttartóját a bécsi és pest-budai forradalmi eseményekről. E több ízben közölt levél[1] levéltárunk kiállítási iratainak gyűjteményében található. Ezen iratot őrző palliumban azonban elődeink véletlenül benne hagyták Szokolay Dániel most közölt és általunk fellelt levelét,[2] mely szintén egy fontos márciusi kordokumentuma megyénknek.

Szokolay Dániel ekkor Kacskovics Ágostonhoz hasonlóan az Esterházyak kaposvári uradalmának ügyvédje volt. A levélíró hivatalviselő nemesi családból származott. Apja, idősebb Szokolay Dániel a Debreceni Református Kollégiumban Csokonai Vitéz Mihály osztálytársa volt, Csokonai 1799–1800. évi somogyi ittléte idején az idősebb Szokolay hedrahelyi tanítóként működött. Később, 1804–1813 között a vármegye levéltárnokaként tevékenykedett, e mellett 1806-ban első aljegyző is lett. 1808–1813 között főügyészként segítette a vármegye működését.

Az ifjabbik Szokolay Dániel valószínűleg 1807-ben született Kaposváron. A református család előbb a Csurgói Református Kollégiumban taníttatta fiát, aki 1823-ban a Debreceni Református Kollégium diákja lett. Jogi végzettségének megszerzéséről sajnos nincs adatunk, de munkájához feltétlen ügyvédi diplomával kellett rendelkeznie. A vármegye 1833. és 1836. évi tisztújítása során mindkétszer a Szigeti járás esküdti tisztségét nyerte el. 1840-ben nem szerzett komolyabb, tiszteletdíjas hivatalt, így valószínűleg ez után döntött arról, hogy ügyvédi tudását máshogy kamatoztatja. Az 1843. évi tisztújítás során már az Esterházy-uradalom képviselőjeként olvashatjuk nevét a megyegyűlésen. E minőségében írta az uradalmi prefektusnak alant közölt levelét is. Szokolay részt vett a forradalom utáni első, március 23-án tartott megyei nagygyűlésen, így első kézből tudta az uradalmat tájékoztatni annak hangulatáról, a Kaposvárra befutó hírekről és az egyéb történésekről. Levelében Szokolay már márciusban megelőlegezte az első magyar, az országgyűlésnek felelős kormány névsorát, pedig V. Ferdinánd csak április 7-én írta alá a miniszterelnök kormányalakító előterjesztését. Úgy látszik ez akkor már ennyire tudható volt itt, vidéken is. A levél tartalmi részét uralja a nagybirtokosok számára legfontosabb úrbéri kérdéskörről való tudósítás. A kártalanítással kapcsolatban az akkor kapott információkat is továbbította a megyeközpontban élő ügyvéd.

Szokolay szerepe a szabadságharc alatt is fontos volt az uradalom számára. Mindvégig Kaposváron maradt, sőt miután az 1849. év tavaszán Noszlopy Gáspár a népfelkelés segítségével felszabadította a megyét, az új tisztikarban május 14-től főügyészi beosztást vállalt. Ez elég nagy merészség volt részéről, azonban nem tudjuk, hogy később e miatt bármi retorzió is érte volna. A szabadságharc után továbbra is az Esterházy-uradalom ügyvédeként dolgozott 1876-ban bekövetkezett haláláig. A dualizmus kezdetén a Deák-párt megyei alelnöke volt.

Az irat átírását mai ékezetes helyesírás szerint a levélíró szóelválasztásainak és tagolásának, valamint a latin alakok meghagyásával közöljük.

 

 

Ifj. Szokolay Dániel tudósítása a vármegye 1848. márciusi híreiről

Kaposvár, 1848. március 26.

 

Tekintetes Tábla Bíró és Praefectus Úr!

Különösen tisztelt Uram!

 

Tegnap reggel sebes postával érkezett a megyéhez a Magyar Nemzeti Ministerium alakulását hirdető irat, meg vagyok ugyan győződve hogy újságot ezzel nem igen fogok írni, azon esetre még is, ha a tudósítások ne talán elkéstek volna ide iktatom azoknak sorát, úgy mint:

Elnök gróf Batthyány Lajos tárca nélkül

Belügyi, Szemere Bertalan,

Austriai, Herczeg Eszterházy Pál külügyi minőségben

Pénzügyi Kossuth Lajos

Közlekedés és Kereskedési gróf Széchényi István [sic!]

Földművelés és Ipari Klauzál Gábor

Nevelés és Közoktatási báró Eötvös József

Igazsági Deák Ferenc,  

Hadi Mészáros Lázár.

Pest városa részéről együtt ülő Választmány félelmessé kezdi magát tenni, mint ettől sokan előre tartottak. F[olyó] hó 23án az Ország gyűlésen ki dolgozott sajtó törvény javaslatot, mivel ez a Választmány várakozásának meg nem felelt, a nép a régi városház piacán, mostanság Szabadság terén elégette. A Ministerium eddigi eljárását, ugyan a Választmány már is gáncsolja, s minden kisebb városokat felszólít hasonló választmányok kinevezésére.

Az úrbéri kármentesítés eránti törvény javaslat azt tartalmazza, hogy Ő Felsége Felelős Ministeriuma által az ország gyűlés végeztével ki fogja számíttatni azon hasznot, mit a földes urak jobbágyi munka és dézsma után élveztek, és ennek, nem pedig a földes urak ezen viszonyuk felbomlásából eredő káruk értékéig status papírokat fog a Kormány a magány birtokosoknak adni, melyek adó útján lassanként beváltandók lesznek. Csak hogy itt meg fejtendő lesz, elveszi e valaki azokat a földes uraktól kész pénzben, és ha az agitatiok így tartanak nem lesz e a jövő ország gyűlésen ellenkező határozat vagy törvény alkotva, a jövendő tehát minden esetre kétes.

Alázatosan engedelmet kérvén hogy ezekkel Te[kinte]tes Uraságodat terhelni bátorkodtam minden tisztelettel vagyok. Kaposvárott Márc[ius] 26-án/1848.

Te[kinte]tes Tábla Bíró és Praefectus Úrnak

 

alázatos szolgája

Szokolay Dániel

 

Az irat jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára XV. 26. Kiállítási iratok gyűjteménye. 3. d. 1848/1849. No 137.

Kézzel írt eredeti tisztázat. Az irat külzetén a Somogy Megyei Múzeum Egyesület pecsétje látható.

Polgár Tamás



[1] Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról. 2. bőv. kiad. Kaposvár, 1989. 265.

[2] A közölt iratot önálló számmal felvettük a kiállítási iratok jegyzékébe. Jelzetét a dokumentum közlése végén jeleztük.