Dudits Andor pályaíve

Dudits Andor (1866–1944) festőművész korának elismert alkotója volt. Első festményét, a Klinikai ambulatórum című müncheni akadémikus életképet 1890-ben Münchenben és Budapesten, majd a következő évben Berlinben állította ki. Pályája első éveiben zsánerképeket festett, 1894-től pedig a millenniumi készülődés anyagi és művészeti inspirációi ösztönzésére a történelmi festészet, majd a falképfestészet felé fordult, életműve igen változatos.

A művész egyik kiemelkedő munkája az 1914 és 1916 között készített Rákóczi-freskó a kassai Szent Erzsébet székesegyházban. A vesztes első világháború egyik súlyos következményeként a területveszteség azonban már nem tette lehetővé, hogy a falkép és az ahhoz készült két márvány emléktábla ünnepélyes állami felavatása is megtörténjék.

Dudits más művei (a fiumei podesta felolvassa  Mária Terézia kiváltságlevelét; a breznóbányai templom faliképei és a bácskatopolyai templom oltárképe) szintén az új határ túloldalára kerültek. Ez a személyes veszteség hatással volt a művész politikai nézeteire is, ezért csatlakozott az Urmánczy Nándor nevével fémjelzett terület-, majd honvédelmi törekvésekhez. Kevésbé ismert tény, hogy a művész az 1922. évi országgyűlési választásokon a Védő Ligák Szövetsége utódja, a Honvédelmi Párt fővárosi listájának negyedik helyén szerepelt.

Az akkor már az idősebb generációhoz tartozó művész két világháború közötti karrierjének alakulásában jelentős szerepet játszott, hogy 1920-ban megnyerte a Védő Ligák Szövetsége művészeti pályázatát, amelynek témája az 1920 áprilisában a kormányzó előtt letett „Eskü a Vérmezőn” volt. A hatalmas képet 1923-ra készítette el, majd hamarosan újabb állami megrendeléseket nyert el – ez bizonyára összefüggött e propagandisztikus alkotás hivatalos sikerével. 1923 őszén a Pozsonyból Pécsre költöztetett egyetem aulájába készített nagyméretű falképet Nagy Lajos 1367. évi egyetemalapításáról, majd ezt követte az Országos Levéltár történeti falképciklusa.

Az Országos Levéltár falképei

Az 1874-ben közigazgatási és történettudományi feldatokra is felállított Országos Levéltár hosszú ideig a Belügyminisztérium épületében, több helyiségbe szétosztva működött. Évtizedek érdekküzdelmeinek eredménye lett, hogy 1899-ben megbízták Pecz Samu építészt a levéltár új palotájának megtervezésével, és újabb közel másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy az építkezés 1913-ban megkezdődjék – ehhez persze egy új, törekvő főigazgató, Csánki Dezső kinevezése is szükséges volt. A háborús viszonyok miatt az eredetileg 1916. május 1-jére befejezni szándékozott épület csak 1918-ra készült el, az átköltözés pedig 1923-ra valósult meg.

A levéltár épületének belső dekorációját már a kezdetektől tervezték. Pecz Samu 1911-ben az új épület vázlatos terveinek műszaki leírásában úgy gondolta, hogy „az előcsarnokokból – melyek esetleg freskókkal gazdagon lehetnek díszítve – juthatunk a levéltár összes helyiségeibe”. Az 1913-ban megfogalmazott elképzelés szerint a kutatóterembe két nagy festményt terveztek, amelyből legalább az egyiket a Thallóczy Lajos (1857–1916) bécsi baráti köréhez tartozó, elképzeléseiről vázlatokat is készítő Révész Imre (1859–1945)  festette volna. A művésszel 1915-ben szerződést kötöttek, aki – a határidőt jelentősen túllépve – 1923 nyarára fejezte be a festményt.

Ekkorra azonban már az új vallás- és közoktatásügyi miniszter, gr. Klebelsberg Kuno más koncepció szerint kívánta az épület belső díszítését megoldani. Előbb egy zártkörű pályázaton négy fiatal művészt kért fel vázlatok készítésére, majd a bíráló bizottság őszi javaslata alapján mégis inkább egyetlen, tapasztaltabb és neves festőt választott ki a falképek elkészítésére. Dudits Andor a kultuszminiszter irányítása alapján 1924 és 1929 között megfestette az Országos Levéltár történeti falképciklusát. A történelmi jelenetekhez igazodva készültek el Roth Miksa műhelyében azok a színes üvegablakok, amelyek Csánki Dezső –  Klebelsberg jóváhagyását bíró – koncepciója szerint a történeti Magyarország területét képviselő nevezetes történelmi városok címereit  ábrázolják.

Dudits 1924 késő nyarán az első emeleti kutatóteremben kezdte meg a festészeti munkákat. A kutatóterem öt szekkója 1925-re elkészült. Klebelsberg ezt követően egy nagyszabásúbb programot indított az egész épület nyilvános csarnokainak kidekorálására. 1926-ban az I. emeleti csarnok és a tanácsterem, 1927-ben a kapubejárat és a II. emelet, 1928-ban pedig a III. emelet falképei készültek el, a Róth Miksa tervei szerint kivitelezett díszítő festés folyamatosan követte a falképeket. Dudits Andor ezért a falképsorozatáért – bár tulajdonképpen a III. emeleti képeket is majd csak a következő évben fejezte be – elnyerte az 1928. évi állami nagy aranyérmet, a legmagasabb presztízsű állami művészeti díjat.

A lépcsőházi mennyezet alatt ugyancsak Róth Miksa műhelye készítette azt a díszes bordűrt, amelyben a vármegyék címereit is megfestették
Jelzet: MNL OL, Tervtár, Újszerzeményű tervek (T 87), No. 6-b. Róth Miksa-hagyaték, Budapest. Magyar Országos Levéltár, Beltéri fotók, Nr. 12.

Trianon emlékezete a mennyezeten

Az utolsó kép a négyemeletes lépcsőház plafonjára került, a korabeli – első – tudósítás szerint „a nagy mennyezetfestmény az összeomlás utáni eseményeket fogja allegorikus feldolgozásban ábrázolni”.

A sajtó 1924 óta folyamatosan hírt adott a levéltári festmények készüléséről, a hírlapok beszámoltak a falképciklus befejezéséről is. A lépcsőházi mennyezetre került utolsó kép (az „Egyességokmány”, amely a trianoni veszteség allegóriája volt) azonban nem várt indulatokat gerjesztett.

1929. október 10-én jelent meg az első híradás a Magyarország hasábjain a befejezésről, a cikk ismerteti – vagy legalábbis felsorolja – az összes képet, a lépcsőház mennyezeti freskójáról – a készítés technikája alapján helyesen szekkójáról – pedig megjegyezte:

A képek elkészültéről ugyanazon a napon röviden beszámolt a Pesti Napló is, és egy külön cikkben foglalkozott a mennyezetkép történelmi hiteltelenségével.

A névtelen szerző – aki Hock János egykori munkatársa volt – kijelentette, hogy „határozottan tudom és tudja mindenki, aki a forradalom történetét csak némileg is ismeri, hogy Károlyi, Hock és Kun Béla soha semmiféle egyezségokmányt nem írt alá”, csak a szocialista és a kommunista vezetők írtak alá „egységokmányt”. Nagy baj, hogy „a történetírás legelőkelőbb műhelyében” ilyen történelemhamisítás megtörténhetett, és bár nem szerette Hock Jánost, de személyét megvédte.

Nagy Vince, a Károlyi-kormány belügyminisztere a laptudósítások alapján személyesen is meggyőződött arról, hogy a mennyezeti kép történelemhamisítást és rágalmazást tartalmaz, ezért bűnvádi eljárást indított és azt kérte a bíróságtól, hogy azt hivatalból semmisítse meg. Az Est másnap beszámolt Nagy nyilatkozatáról, hozzátéve, hogy a vitatott kép a mennyezeten látható, és leírta a festményt.

Az újság tudósítója felkereste Dudits Andort is, akinek semmilyen véleménye nem volt a bűnvádi eljárásról, egyrészt azért, mert művészként távol áll minden politikai témától, és kijelentette, ha festett is történeti jeleneteket, azokat allegorikusan értelmezte, nem ábrázolt konkrét személyeket.

A lépcsőház IV. emeleti része az 1930-as évek körül. A kép felső részén a mennyezeti kép egy igen kicsi, azonosíthatatlan tartalmú részlete látható
Jelzet: MNL OL, Levéltári Múzeum, Fényképgyűjtemény

A szociáldemokrata – tehát a legtudatosabban ellenzéki – napilap, a Népszava az eseményeket a forradalomig ábrázoló levéltári falképek kapcsán annak szentelt kritikus cikket, hogy ha jönne egy gazdag mecénás, aki a forradalom utáni időszak történéseit akarná megfestetni, vajon mi lenne az a tíz téma, ami a falakra kerülne? Úgy vélte, hogy az ellenforradalmi rendszert az akasztófa, a derestörvény, az internáltak tábora, a numerus clausus, az antiszemitizmus (bár ez talán mégsem), a felrobbantott kaszinói társas vacsora, a nyílt választás, az adóvégrehajtás, a csőd, az öngyilkosságba menekülők, végül a kormány apoteózisa (angyalkák díszpolgári okleveleket adnak át a kormány tagjainak) falképei mutathatnák be.

Alig egy hét múlva az események (Nagy Vince nyilatkozata és a sajtóhírek) nyomán felkerekedett a Népszava újságírója, hogy személyesen győződjék meg arról, kik is vannak a falképen. Mondandója végén a szerző ismét az ellenforradalom hasonló képeinek lehetséges témáin mereng, a tolvajosi erdőre és az akácfákra akasztott kifosztottakra gondolva.

b.: Tapasztalatok az Országos Levéltár freskói körül. Kikre hasonlítanak az alakok? Népszava, 57. (1929) 237:6. (okt. 18.)
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Október 20-án a hét eseményei között még említést tett az ügyről és a feljelentésről az Ujság rovatvezetője, de ezt követően további fejlemény nyoma nem található a sajtóban.

Aranyi Lipót: A hét. A freskó mint vádlott. Ujság, 5. (1929) 239:20. (okt. 20.).
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Dudits mennyezeti szekkója talán tényleg nem a legemelkedettebb művészi stílusban készült, ezért a levéltári falképciklust bemutató ismertető is igen visszafogottan nyilatkozik arról, és bár szinte mindegyik falképről közöl reprodukciót, erről az utolsó alkotásról nem.

A mennyezetkép pusztulása

Az Országos Levéltár épülete a második világháború budapesti ostroma idején olyan súlyosan megsérült, hogy az eredeti állapot visszaállítása nem volt lehetséges, így például helyreállíthatatlanul megrongálódott tornyot 1945. augusztus végén lerobbantották. Nem tudták helyreállítani a kutatóterem üvegtetejét és az ottani falfestményeket sem, és 1946-ban a IV. emeleti lépcsőházi mennyezet helyreállítása alkalmával lefestették Dudits alkotását. Később, 1948–1950-ben már ideológiai okokból tüntették el az előző politikai rendszer prominens képviselőit a festményekről – a mai állapotok őrzik ezen beavatkozások emlékét.

A IV. emeleti folyosó részlete az 1950-es években. A képen jól látható a falak egyszerű festése
Jelzet: MNL OL, Levéltári Múzeum, Fényképgyűjtemény

Nem tudni, hogy a művészi érték vagy a politikai támadások miatt nem készült-e soha fénykép erről a mennyezeti festményről 1929 és 1945 között, de ennek hiányában a leírásokon kívül nem ismerjük a szekkó kinézetét.

Ebben az időszakban gyakori volt, hogy iskolás csoportok tanulmányi kirándulás keretében látogatták meg a levéltár palotáját. Talán volt olyan diák vagy tanár, aki amatőr fotósként lefényképezte ezt a mennyezetképet is, és bízunk abban, hogy egyszer majd talán előkerül egy ilyen felvétel.

A téma kutatása során átnézett levéltári és múzeumi gyűjtemények (MNL OL, T 63 – Dudits-Andor freskótervei; MNL OL, P 2093 – Ember Győző hagyatéka, 173. doboz; Magyar Művészeti Akadémia Építészeti Múzeuma – Dudits Andor tervei; Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria – Dudits Andor tervei, Szent István Király Múzeum – Ybl Ervin-hagyaték) egyikében sem találtam képet a mennyezeti szekkóról, így a mennyezetkép pontos rajza egyelőre ismeretlen marad az utókor előtt.

A lépcsőházi mennyezet ma

Fotó: Lantos Zsuzsanna (MNL OL)

Köszönöm a levéltár egykori munkatársainak, Trostovszky Gabriella, Ress Imre, Bertók Lajos és Kálnoki Kiss Tamás kollégáimnak, hogy visszaemlékezéseikkel segítették e cikk elkészítését.

Felhasznált sajtóhírek:

Műteremhírek. Az Est, 19. (1928) 245:8. (okt. 27.)

Trianon és a forradalmi idők az Országos Levéltár falain. Öt évi munka után elkészültek a freskók, amelyek a magyarság ezer esztendejét örökítik meg. Magyarország, 36. (1929) 230:7. (okt. 10.)

Elkészült az Országos Levéltár freskósorozata. Pesti Napló, 80. (1929) 230:6. (okt. 10.):

Az egyesség okmánya. Pesti Napló, 80. (1929) 230:10. (okt. 10.)

Bűnvádi eljárás indul a Levéltár „egyességokmány” freskója miatt [Nagy Vince nyilatkozata]. Pesti Napló, 80. (1929) 231:6. (okt. 11.)

K-f: Károlyi Mihály, Hock János és Kun Béla – nem szerepelnek az Országos Levéltár freskóján. Az Est, 20. (1929) 232:5. (okt. 12.)

Festessünk freskókat! Népszava, 57. (1929) 233:14. (okt. 13.)

b.: Tapasztalatok az Országos Levéltár freskói körül. Kikre hasonlítanak az alakok? Népszava, 57. (1929) 237:6. (okt. 18.)

Aranyi Lipót: A hét. A freskó mint vádlott. Ujság, 5. (1929) 239:20. (okt. 20.).