Fiume betagolása a Magyar Szent Koronába
A magyar rendek már a visszafoglaló háborúk végétől kezdve folyton kérték és a 18. századi országgyűléseken be is cikkelyeztették azt a kívánságukat, hogy az egykoron a Magyar Szent Korona országaihoz tartozó elcsatolt területeket visszacsatolják, „visszakebelezzék" az országba.
Dudits Andor historizáló festménye Fiume visszacsatolásáról
Az az elképzelés, hogy Fiume és kikötője a Magyar Szent Koronához kerüljön, II. Józseftől származik, aki nagyapjának, III. Károlynak a tengeri kereskedelem fellendítését célzó terveit-elképzeléseit megújítva, 1775-ben nagyobb utat tett Horvátországban és a Tengermelléken. Utazása során negatív tapasztalatokat szerzett, különösen az Adriai-tengeri gazdasági élet pangásáról. Így megfontolásra felvetette Mária Teréziának: hajlandó lenne-e bekebelezni az egykori Zrínyi-Frangepán-féle buccari birtokokat a Magyar Királyságba, és odaajándékozni Fiumét is, azzal a kikötéssel, hogy ott egy kereskedelmi társaságot hozzanak létre. Továbbá azt is javasolta, hogy a város közvetlenül a magyar kancelláriától függjön, mégpedig úgy, hogy a kereskedelmi ügyek intézése ne a Királyi Magyar Helytartótanácson keresztül folyjon.
Mária Terézia felkarolta fia tervét, és 1776. február 14-én kibocsátott rendeletében megszüntette a Fiume felett joghatóságot gyakorló trieszti intendenza vagy főintendentura hatáskörét.
Trieszti intendenza (főintendentura)
1717-ben Fiumét szabad kikötővé nyilvánították, a városi nagytanács felügyelete 1723-tól a Grazban székelő belső-ausztriai hatósághoz került. 1747-től a Császári-Királyi Kormányzósági Helytartóság (Luogotenenza Governiale, Kommerzassessorium) lett a fiumei, tersattói (Trsat) és buccari (Bakar) kapitányság felettes szerve, majd 1748-ban megszervezték az osztrák Tengermelléki Kereskedelmi Tartományt (Provincia Mercantile del Litorale). A fiumei Kormányzósági Helytartóságot e területhatóságának, a trieszti székhelyű Tengermelléki Kereskedelmi Tartomány Császári és Királyi Kereskedelmi Főintendatúrának (Cesarea Regia Suprema Intendenza Commerciale per la Provincia Mercantile del Litorale) rendelték alá. 1754-től a tengermelléket Littorale Austriacum elnevezés alatt a bécsi udvari kereskedelmi tanács (Hofcommerzienrat) igazgatta.
Részlet a bekebelezendő területről készített térképről
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni (N 104), Ladula KKK. Deputatio regnicolaris in commercialibus 1790-1793, Fasc. 9. No. 74.
Az uralkodónő rendeletét azonban Fiume tanácsa nem fogadta lelkesedéssel. A magisztrátus már 1776. október 14-én tiltakozott az ellen, hogy a várost Horvátországhoz csatolják, mivel az így csak közvetve kapcsolódott volna a Magyar Szent Koronához. Ezt az óhaját a város elöljárói 1777. július 17-i határozatukban megerősítették. Egy 1777-ben készült bécsi udvari tervezet értelmében (amelyet Mária Terézia elfogadott) viszont Fiumét az említett Szeverin (Szövény) vármegye területébe illesztették volna be, és a vármegyét a várossal együtt a kereskedelmi érdekek miatt a fiumei kormányzóság alá kívánták helyezni. A város autonóm jogainak bizonyos részét viszont az 1767-ben felállított horvát tanácsra (Consilium Croaticum) bízta volna.
A horvát rendek a tervezetnek az utóbbi kitételét örömmel fogadták, de törvénytelennek tartották a fiumei kormányzóság létrehozását, az újonnan alapított vármegyével együtt, és a visszacsatolt területeket a legközelebbi diétáig Zágráb vármegye igazgatása alá akarták rendelni. A királynő a Fiume és Horvátország támadt feszültségek és súrlódások elsimítása végett egy királyi bizottságot rendelt ki. Ez a bizottság az uralkodónőhöz felterjesztett javaslatában tisztázta Fiume és Buccari különböző jogállását, valamint megfogalmazta azt a kívánságot, miszerint Fiumét Horvátország útján, közvetlenül kebelezzék be a Magyar Királyságba.
Fiume 1830 körül
A királynő az ausztriai kereskedelmi érdekeket kívánta megóvni, ezért azt kívánta, hogy Fiume külön igazgatás alatt legyen. A város közjogi állása meghatározása tekintetében végül a fiumei szenátus kérvénye bizonyult döntőnek. A fiumeiek ugyanis azt kérték, hogy a várost ne vessék alá semmilyen országnak vagy tartománynak, és a jövőben külön, „ugyanazon a módon, mint a Magyar Királysághoz kapcsolt összes többi részeket és tartományokat, ezt a várost is területével mint a Magyar Királyság Szent koronájához kapcsoltat és abba bekebelezettet bírják és birtokolják". A város előterjesztését az Államtanács véleményezte. Eszerint Fiumét ne szabad királyi városként, hanem a Magyar Királyságnak egy különleges tulajdonságokkal rendelkező részeként tekintsék, már csak annak az udvari szándéknak a jegyében is, hogy a várost virágzó tengeri kikötővé fejlesszék. Egyúttal, Magyarország más városaihoz, így például a 16 szepességi városhoz hasonlóan, bizonyos autonómiával rendelkezzék.
Ezt az álláspontot némi módosítással az uralkodónő is elfogadta, és 1779. április 23-án kiadott diplomájában a következőkben határozta meg Fiume közjogi helyzetét: „Megengedjük, először, hogy ez a kereskedelmi város, Fiume, kerületével Magyarország Szent Koronájához csatolt külön testnek (corpus separatum) tekintessék továbbra is, és így kezeltessék minden vonatkozásban, s semmi módon se kevertessék össze a másikkal, a buccari-i kerülettel, mint amely ősidők óta a Horvát Királysághoz tartozik." Az oklevél szövegébe beemelt „továbbra is" szavak nem a diploma kiadását megelőző időkre vonatkoznak, hanem Fiume városnak a királynőhöz benyújtott kérvényéből lettek átemelve, illetve a fent említett bizottsági protokollumból. Ezek szerint a város továbbra is külön test kíván maradni, mint 1776 előtt. A városnak a Magyar Szent Koronához csatolását az tette lehetővé, hogy az nem tartozott egyetlen ország vagy tartomány területi fennhatósága alá sem.
A fontos okirat eredetije ma Fiume város levéltárában található, szövegét ez alapján közölték a horvát és magyar történetírók már a 19. századtól kezdve.
Az egykorú közigazgatási sajátosságok miatt a Magyar Királyi Helytartótanács nem volt illetékes a kérdésben, így ott erről nem találunk dokumentumokat. Ezeket a horvát tanács irattára őrizte meg számunkra, amely ma Zágrábban, a Horvát Állami Levéltárban található. A diploma szövegének tervezetét és másolatát azonban a Magyar Királyi Udvari Kancellária is véleményezte.
A diploma szövegének tervezete
Jelzet: MNL OL, Magyar kancelláriai levéltár, Magyar Királyi Kancellária regisztratúrája, Acta generalia (A 39), 1779/1540
Miután II. József 1786-ban megszüntette Szeverin (Szövény) vármegyét, 1787-ben Fiumét, Buccarit és Vinodolt mint magyar tengerpartot a fiumei kormányzó joghatósága alá helyezte.
A Fiume közjogi állását megerősítő törvény meghozatalára először az 1790-91. évi országgyűlésen kerülhetett volna sor. Fiume város az országgyűléshez intézett memorialejában kifejezte azt az igényét, miszerint a fiumeiek „ismét magyarrá válhassanak", és boldogságukat abba helyezhessék, hogy a várost és kerületét „Magyarország szent koronájához új jogcímen" kapcsolják, és ezt törvényben rögzítsék.
Ezt a horvát rendek sem kérdőjelezték meg. Csupán azt kívánták, hogy Fiume Horvátországhoz (és nem Magyarországhoz) kapcsolva függjön a Magyar Szent Koronától.
Fiume városának előterjesztése, benne az 1779. évi oklevél szövege,
dőlten szedve a jogállásra vonatkozó kérdéses szövegrész, 1790 (részletek)
Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni (N 104), Ladula KKK. Deputatio regnicolaris in commercialibus 1790-1793, Fasc. 9. No. 73.
II. Lipót király azonban elodázta a becikkelyezést, és 1791. január közepén a diétának küldött leiratában a Fiume addig helyzete mellett foglalt állást. Az 1791. évi 61. törvénycikkben lényegében jóváhagyta az 1779. évi diplomában foglaltakat, azaz a Tengermelléket (Littorale) Horvátországba, következésképpen a Magyar Szent Koronába kebelezte, Buccari és Porto-Rè privilégiumait ismételten megerősítve.
Fiume inkorporációjának a becikkelyezését a magyarországi rendek a következő diétákon (1802, 1805) folyamatosan napirenden tartották. A magyar rendek azonban József nádor hathatós közreműködésével azonban csak 1807-ben tudták elérni, hogy az uralkodó pozitívan reagáljon az országgyűlés összehívása előtt előterjesztett javaslataira, így Fiume bekebelezésének mielőbbi megvalósítására. Fiume inkorporációjára végül az 1807. évi törvények, köztük a 4. törvénycikk szentesítésével került ténylegesen sor.
A Mária Terézia által 1779-ben kiadott diploma lényegében véve 1918-ig meghatározta Fiume közjogi helyzetét a Habsburg Monarchiában. Mindazonáltal éles közjogi viták tárgya lett a mind a magyar és horvát politikai életben, mind pedig mindkét nemzet történetírásában.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika és Szálkai Dániel
Illusztrációk:
Dubrović, Ervin (glavni ured.), Temelji moderne Rijeke, 1780-1830. Gospodarski i društveni život. Rijeka, 2006.
Ajánlott irodalom:
Fest Aladár: Fiume és a magyar-horvát tengerpart. In: Magyarország vármegyéi és városai. Budapest., 1891.
Fest Aladár: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásairól. Századok, 50. évf. 1916, 4-5. sz. 239-266.
Dr. Joó Gyula: A másfél százados polémia Fiume birtokáért. [Kecskemét], 1932.
Új hozzászólás