Rendszerváltás vidéken - A vidéki Magyarország 30 éve és most

2021.03.09.
Eddig soha nem látott fényképgyűjtemény segítségével mutatja be a rendszerváltást megelőző évek településfejlesztési törekvéseit és annak életmódra gyakorolt hatását a Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kutatási programja. A nyolcvanas évektől napjainkig tartó településkép-változást bemutató gyűjteménybe személyes történeteket és fotókat is várnak.

A Skanzen a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójára meghirdetett „Antall József” pályázat keretén belül szerteágazó kutatási programot valósít meg A létező szocializmus életvilágai. A vidéki miliők rendszerváltása címmel.

A nyolcvanas években a Hazafias Népfront kezdeményezésére, a „felszabadulás” negyvenéves évfordulójára készülve helyi könyvtárosok, profi fotósok és aktivisták fényképezték végig Magyarország utcáit, amelynek célja a hazai falvak fejlődésének, átalakulásának bemutatása volt. 1984 és 1986 között az országos kezdeményezés keretében több mint százezer fénykép készült, amely aztán bekerült az Országos Levéltárba vagy a megyei intézményekbe. Ma ugyanezek a fotók visszafelé tekintve a rendszerváltoztatás előtti faluképek egyedülálló részletességű dokumentációját jelentik, amelyeket alaposan megvizsgálva és a mai állapotokkal összevetve keresztmetszetet nyerhetünk az elmúlt bő három évtized változásairól és fejlődéséről. A dokumentáció az ország valamennyi tájegységéről őriz képeket. A lakóházak mellett többek között szövetkezeti központok, boltok, víztornyok, emlékművek szerepelnek a fotókon.

Képet kaphatunk a középületek arculatváltozásáról (vagy éppen eltűnéséről), az iskolákról, takarékszövetkezetekről, orvosi rendelőkről, buszmegállókról, üzletportálokról, a vidék jellegzetes típusházairól. Egyedülálló lehetőség a mezőgazdasági létesítmények vizsgálata, hiszen ezek egy részét a privatizáció, majd a technológiaváltás elsodorta. A felvételeken megjelenő személyek kapcsán a hétköznapi ruhaviselet vizsgálható, és a helyszínek bejárása során a rendszerváltás családtörténetei is gyűjthetők. A terepmunka során készített interjúk segíthetnek megérteni a nyolcvanas évek vidéki Magyarországának életmódját.

A kutatás eredményeinek összegzéseként a Skanzen konferenciát és kiállítást, a Magyar Nemzeti Levéltár a megyei levéltárak anyagának bemutatására további kiállításokat szervez. A digitalizált fotókat és interjúkat adatbázis segítségével teszik hozzáférhetővé a kutatásban részt vevő intézmények, emellett a Skanzen katalógust, a Levéltár kiadványkötetet jelentet meg.

 

Akit érdekel a rendszerváltoztatással kapcsolatos kutatás és személyes történetekkel, fotókkal, információkkal szeretne hozzájárulni a korszak megismeréséhez, kövesse Rendszerváltás vidéken Facebook oldalát!

Legyen részese közelmúltunk, a rendszerváltoztatás és az azt megelőző évek feltárásának és bemutatásának! Segítse kutatásunkat az alábbi kérdőív kitöltésével:

Élet vidéken az 1980-as évek Magyarországán

 

 

Utolsó frissítés:

2021.04.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges