Önkéntes program a Magyar Nemzeti Levéltárban

2021.12.14.
A European Digital Treasures (Európa Digitális Kincsei) nemzetközi projekt keretén belül a Magyar Nemzeti Levéltár nagyszabású önkéntes programot hirdetett. A programra jelentkezők részt vállaltak a levéltár mindennapi szakmai munkájából, ily módon támogatva a magyar kultúra ügyét. Feladatuk az 1828-as országos összeírásból készülő, névre kereshető adatbázis közzétételének támogatása volt.

Az elkészült adatbázis képanyagát a Magyar Nemzeti Levéltár a European Digital Treasures című nemzetközi projekt keretében kezdte el feldolgoztatni, mesterséges intelligencia alkalmazásával. Ehhez 2021 nyarán a Valenciai Műszaki Egyetem egy átírási algoritmust dolgozott ki, a projektben részt vevő levéltárak egy-egy gyűjteményére alapozva. A közreműködő országok Magyarország mellett Málta, Norvégia, Spanyolország és Portugália voltak. Az önkéntes csapatok a nemzeti levéltárak által kiválasztott levéltári iratanyaggal foglalkoztak: Spanyolországban útlevél-nyilvántartások, Norvégiában pedig hajózási nyilvántartások feldolgozását segítették.

A Magyar Nemzeti Levéltár erre a célra a család- és helytörténészek által gyakran kutatott, de eddig digitálisan közzé nem tett 1828-as országos összeírás egy részét, a szabad királyi városok (Civitates) összeírási íveit választotta. A teljes összeírásban mintegy száz különböző kancelláriai kézírás ismerhető fel, ezért a kézírás-felismerő szoftver eredményeinek pontosításához nélkülözhetetlenné vált az önkéntesek által hozzáadott humánerő alkalmazása, az algoritmus által felismert és átírt nevek jóváhagyása, illetve javítása.

A 2021. szeptemberében indított önkéntes toborzás minden várakozást felülmúlóan sikeresnek bizonyult, csupán két nap alatt annyian jelentkeztek, amennyi elegendő volt a csapatok összeállításához. Az átíró önkéntesek lelkesedését, kultúra és történelem iránti elköteleződését a Magyar Nemzeti Levéltár ezúton is köszöni, a résztvevők között a program zárásaként nyereményeket sorsolt ki. Az elvégzett munka eredményeit a mindenki által szabadon kutatható Adatbázisok Online felületén (AdatbázisokOnline) teszi közzé.

 

 

A programról folyamatosan frissülő információkat a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján (Európa Digitális Kincsei) és a European Digital Treasures projekt hivatalos weboldalán (European Digital Treasures) találhatnak.

Fotó: Varga Máté

Utolsó frissítés:

2022.01.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges