Októberig látogatható a Károlyi-kiállítás Székesfehérváron

Szerző: Borsodi Attila
2024.06.06.
A Károlyi család neves asszonyainak emléket állító időszaki kiállítás nyílt meg Székesfehérváron, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában, amelyet október 9-ig díjtalanul meg lehet tekinteni. Az ünnepélyes megnyitón mindenki egyetértett abban: a Károlyiakhoz beházasodott nők sokat tettek azért, hogy a család tovább erősödjön, gazdagodjon.

Június 4-én, kedden a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Fejér Vármegyei Levéltárában tartották a Nő, anya, társ – Asszonyok a Károlyi családban címmel időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitóját. Az MNL Országos Levéltára és a Fejér vármegyei tagintézmény szervezésében megtartott eseményen Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntőjében kiemelte: „az utóbbi hónapokban a levéltár történetében úgy adódik, hogy magyar arisztokrata családok leszármazottaival vannak különböző ügyeim”. – Közel egy hónapja a Batthyány családdal, a Magyar Batthyány Alapítvánnyal írtunk alá egy megállapodást, és közösen alapítottunk egy díjat, amivel a levéltáros kollégák kiemelkedő szakmai munkaját ismerjük el. A Kállay családdal pedig azt megelőzően, néhány nappal korábban tartottunk egy nagy egésznapos konferenciát. S ha ezeket a neveket mondom, és melléjük odateszem a Károlyiakat, akkor az államalapítással egyidős családokról beszélünk, akiknek az ország nagyon sokat köszönhet – mutatott rá az MNL főigazgatója. Hozzátette: most e kiállításon a nők vannak a fókuszban. S szavai szerint a történelem – miként a mostani tárlat – gyakran igazolja azt a frázist, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy sikeres nő. – Ahhoz, hogy ezek a családok fel tudtak emelkedni, az a haza szolgálatában tett tevékenységüknek volt köszöntető – fogalmazott Szabó Csaba, aki úgy gondolja: mivel ezek a családok a haza testéből születtek és gyarapodtak, fontos, hogy vissza is adjanak valamit ebből. Egyebek mellett a kultúrát és azt a gazdagságot, amit felhalmoztak. – Időnként ideológiában, elméletben, de időnként materiális javakban is – fűzte hozzá.


Fontos szerepekben a nők

Gróf Károlyi György diplomata, a fehérvárcsurgói Károlyi József Alapítvány alapítója és munkatársa személyes élményekkel fűszerezett, megható köszöntőjében felidézte, hogy amikor 1984-ben először látogatott Magyarországra, akkor Fejér megyében az elsők között kereste fel a levéltárat, ahol Erdős Ferenc igazgató nagy barátsággal fogadta őt és családját. – Lehet, hogy az ő kedvessége és segítsége nélkül nem jutottunk volna el oda, ahol 40 év után most tartunk – mondta el gróf Károlyi György. Beszélt arról is: roppant időszerűnek, érdekesnek és izgalmasnak tartja, hogy a mostani kiállítás a nőkről, az asszonyokról, a feleségekről szól. – Mindenki ismeri a francia mondást: Cherchez la femme!, Keresd a nőt! Állíthatom, és ezt a kiállítást összeállító szakértők ellenőrzése alapján is mondom, hogy a Károlyi családban nem kell sokáig keresni a nőt, mert nagyon sok van belőlük. S a kiállítás nagyon szépen ki is fejezi mindazt, amit a legutolsó időkig a Károlyi családba beházasodott nők tettek és csináltak – hangsúlyozta gróf Károlyi György. Hozzátette: a tárlat teljes mértékben megfelel az egész kiállítást összefoglaló mondatnak, amely szerint „a Károlyi családba beházasodott feleségek mindig új színt, új lehetőségeket hoztak a családba”. Szavai szerint ez tökéletesen így van, ennél találóbban nem lehetett volna leírni ezt a jelenséget. Gróf Károlyi György beszédében több, a Károlyi családba beházasodott nőt is felhozott példaként, külön kiemelve a nagymamáját, Károlyi Józsefnét, édesanyját, Károlyi Istvánnét és feleségét, Angelica Edzardot. Mint mondta, róluk nem emlékezik meg a kiállítás, de ők is fontos szereplői a családnak, és ezt köszöntőjében példák sorával igazolta.
 

Október 9-ig nyitva a tárlat

A tárlatot Laczlavik György főlevéltáros, a kiállítás kurátora mutatta be. Kiemelte: a kiállítás apropóját az adta, hogy Károlyi Sándor felesége, Barkóczy Krisztina háromszáz éve hunyt el. Erre emlékezve, ezt szem előtt tartva jött az ötlet, hogy a Károlyi család beházasodott nőtagjairól legyen egy időszaki kiállítás. A főlevéltáros részletesen beszélt azokról a nőkről, asszonyokról, akiknek emléket állítottak az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában. Emellett kitért a Károlyi család történetére, azokra a szereplőkre, akik fontos szerepet játszottak az elmúlt évszázadokban. Laczlavik Györgynek a kiállítás szinte minden tárgyával, iratával kapcsolatban volt egy-egy érdekes, izgalmas története.

A kiállítás október 9-ig tekinthető meg hétfőtől csütörtökig, munkanapokon 8 és 15 óra között Székesfehérváron, a Szent István tér 2-3. szám alatt. A tárlaton bárki ingyenesen részt vehet. Csoportos bejelentkezésre is van lehetőség a +36 22 313 052 telefonszámon vagy az fvl@mnl.gov.hu email címen.


Fotók: Avar Anton (MNL)

 

Utolsó frissítés:

2024.06.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges