Báthory Erzsébet és bűnpere
A Nyomot hagytak kiállítás weboldala
Thuróczi László nagyszombati jezsuita atya, a Pázmány Péter által alapított egyetem oktatója 1729-ben rettenetes történettel borzolta olvasóinak képzeletét: a Magyar Királyság tájait és ismert helyeit számba vevő kötetében beszámolt Báthory Erzsébet (özv. Nádasdy Ferencné, 1560–1614) szörnyűséges tetteiről. Elbeszélése szerint a férje kedvéért református hitre tért asszony szépsége megtartása végett belső szolgálóival szolgálólányait és nemesi udvarában tartott nemesi lánykákat öletett meg, hogy azok vérét felfogva őt széppé tegyék. A történet több kiadást is megélt, így országszerte ismertté vált. Báthory Erzsébet, az ország két legbefolyásosabb főnemesi családjának tagja szörnyeteggé változott az utókor olvasóinak képzeletében.
A vizsgálatot Thurzó György nádor (1557–1616) indította el az özvegy ellen 1610 márciusában, aki ekkor teljesen mással: Pál fia nagykorúsításával, főispáni beiktatásával és a hatalmas Nádasdy-birtokok igazgatásával volt elfoglalva. Özvegyként rá hárult a korszak erőszakos főurai elleni védekezés is. Bánffy György például lendvai birtokai közül foglalt el némelyeket, akit a védtelennek hitt asszony igen erélyesen utasított helyre. Vagyis azt tette, amit a 16–17. századi Magyarországon mindent nagyhatalmú és gazdag özvegyasszonynak tennie kellett egy ilyen élethelyzetben.
Az 1610 márciusa és 1611 júliusa között lezajlott széleskörű, összesen háromszáztizenhét tanút felvonultató kihallgatás nem csupán Csejtére, Vágújhelyre és környékére terjedt ki, hanem a Csejtétől igen messze fekvő Nádasdy törzsbirtokokra is, azaz Sárvárra és annak környékére. Jóllehet a vádak helyszíne elsődlegesen Csejte vára volt, a legtöbb és legsúlyosabb bűnöket éppen a törzsbirtoknak számító Sárváron és környékén tették a megszólaltatott tanúk, ami erőteljesen megkérdőjelezi az előadott súlyos bűnökbe vetett hitét annak, aki Thuróczi László nyomán értesült a történtekről. A helyi tanúk eleinte csupán egy-két megfenyített szolgálóról tudtak, a „vérfürdőben” elveszejtett lányok száma akkor nőtt meg, amikor a dunántúli vallomások már megtörténtek, és azok híre elterjedt (vagy elterjesztették) a környéken. A tanúk ekkor már több száz (egy parasztlány szerint 650) megölt lányról tudtak. A vádpontok a Thuróczinál is megtalálható pontok mellett a szolgálók kínzása, kínzatása, fogókkal való tépetése, télen hideg vízben történő megfagyasztása, tüzes vassal történő nyomorgatása volt.
A jegyzőkönyvek azonban sok tekintetben gyanút keltenek a gondos olvasóban. Egyrészt a legtöbb tanú csupán hallomás útján tudott adatokat, akik pedig konkrét tényekről számoltak be, azok maguk sem tudtak többet elmondani, mint azt, hogy voltak halálesetek, valamint a szolgálók közül néhányat valóban megfenyítettek.
Az egyedülállóan magas számú tanút megmozgató vizsgálat tehát nem talált olyan tanút, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudta volna, hogy Báthory Erzsébet valóban elkövette volna a bűnöket. Az állítólag eltűnt lányok rokonsága sem jelentkezett. Az 1610. december 29-én rajtaütésszerűen Csejtén megjelenő hivatalnokok és katonák sem találtak semmilyen bizonyító erejű helyet vagy tárgyat, ami arra utalt volna, hogy az úrnő több száz nála nevelkedő nemesleányt vagy a várban dolgozó szolgálót megölt volna. A több hónapig tartó vizsgálat így lényegében sikertelen volt. A közvetlenül megvádolt emberek, a „segítők”, akik a kínvallatás terhe alatt mindent bevallottak, amit csak hallani kívántak tőlük, mindegyike szolgáló vagy a társadalomból kiszakadt ember volt, akiket gyorsan (talán túl gyorsan) kivégeztek. Báthory Erzsébetet bezárták csejtei várába, haláláig (1614. augusztus 20–21.) ott tartották fogságban, további eljárás nem indult és nem is indulhatott ellene. A per, amelyet folytattak ellene, végül nem fejeződött be, és ítélet nélkül ért véget. Báthory Erzsébet saját várába bezárva, feltehetően minden remény nélkül halt meg. Az egykorú levelezés szerint készült a halálra, mert azon az éjszakán hosszan énekelt egyházi énekeket, és a párnáját is a lába alá helyezte, ahogy az sok főnemesi sírkőnél is megfigyelhető.
Báthory Erzsébet végrendelete, Keresztúr, 1610. szeptember 3.
Jelzet: MNL OL, Kincstári levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Neo-regestrata acta (E 148), Fasc. 44. No. 25.
Mi lehetett az oka annak, hogy a Magyar Királyság egyik legnagyobb hatalmú családjának tagját ily módon vádolták meg, és ilyen hosszú időt igénylő, fáradságos és nem kevésbé költséges vizsgálatot folytattak ellene? Az indokok között szerepel a vagyonszerzés természetes igénye. Sem Thurzó György, sem a kor más nagybirtokosa nem volt mentes attól, hogy csalárd és erőszakos úton szerezzen további birtokokat. Miután Báthory Erzsébet a bemutatott végrendeletben minden vagyonát felosztotta gyermekei között, ez a lehetőség bezárult előttük, hiszen nem reménykedhettek abban, hogy az uralkodó az elkobzott birtokokat majd nekik adományozza.
Indokként felmerülhet a református lelkészek és Báthory Erzsébet között feszülő viszony: a vád legfőbb képviselői ugyanis a csejtei és sárvári lelkészek voltak. Végül felmerül annak a lehetősége is, hogy a per mögött politikai indokokat keressünk. A kutatók a valódi okokat eddig nem tudták feltárni, jóllehet hasonló példák később is előfordultak. 1637-ben Listius Anna Rozina ellen indult vizsgálat, akinek az első hitvese a Báthory-perből is ismert Thurzó György nádor rokona, a gazdag és befolyásos Thurzó Szaniszló nádor (1576–1625) volt. Kivizsgálási iratanyagának ötödik pontja még a boszorkányságot érintette, bár a vád a szolgák kínzása és halált okozó testi sértés volt. Listius Anna Rozina végül királyi kegyelemben részesült, birtokait azonban elvesztette, és Lengyelországba száműzték– nem úgy, mint Báthory Erzsébetet.
Fotók: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás