Nagy hangsúlyt fektet a levéltár az identitásmegőrzésre

Az intézmény régi hagyományát követve Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), főigazgatója kért fel minket arra Künstler Ferenccel, hogy készítsünk életútinterjú-sorozatot az Országos Levéltár nyugdíjas munkatársaival – mondta el Sölch Miklós főlevéltáros. Mint kifejtette, első körben 16 volt kollégát kerestek meg, de a kör folyamatosan bővül. Szavai szerint eddig inkább korábban vezető beosztásban dolgozó munkatársak vállalták a beszélgetést. – A volt kollégák készséggel tettek eleget tett a kérésnek, ki video-, ki hangfelvételre vállalkozott, de olyan is akadt közöttük, aki írásban készítette el visszaemlékezését. Néhányan azonban egészségi állapotuk miatt nem tudtak a kérésnek eleget tenni – hangsúlyozta.
 

Élménygazdag visszaemlékezések

A főlevéltáros rámutatott arra, hogy az interjúk során elsősorban a volt kollégák családi háttéréről, tanulmányairól, pályakezdetéről, munkaköréről, kollégáiról, tapasztalatairól és egyéb érdekességekről beszélgettek. – Emellett az utódoknak szóló rövid üzenet megfogalmazására is lehetőség nyílt. Természetesen mindenki személyiségének megfelelően, szabadon mondta el életútját, élményeit, tapasztalatait – jegyezte meg Sölch Miklós.

Az interjúkban mindenki jó érzéssel beszélt egykori munkahelyéről, az Országos Levéltárban végzett munkájáról, tapasztalatairól, kollégáiról. Olyan életutakat, eseményeket osztottak meg, amelyek hivatalos iratokban legfeljebb áttételesen lelhetők fel, és az egyéni motivációkat, szempontokat mellőzve jelennek meg. – Megrendítő volt, hogy a II. világháború vége felé, vagy néhány évvel azt követően született kollégák milyen nehéz körülmények között nevelkedtek, sokan közülük személyesen vagy családjukban sérelmet is szenvedtek pályájuk során, például akadályozták őket vagy hozzátartozóikat a továbbtanulásban. Érdekes volt, hogy egy-egy nagy tanáregyéniség (többen név szerint Szabad György professzort említették) milyen nagy hatással volt pályaválasztásukra, és miként segítette őket az elhelyezkedésben. Többen emlegették az intézmény által szervezett utazásokat „nyugatra”, ami abban az időben óriási lehetőség és élmény volt. Az egyik visszaemlékezés szerint például a holdraszállás idején éppen Párizsban volt a csoport, és ott tekintették meg az eseményt a televízióban – sorolta a példákat Sölch Miklós. Hozzáfűzte: többen kitértek arra is, hogy a (pedagógus bérekkel együtt mozgó) fizetésük mellett nagy segítséget jelentett számukra egy-egy alkalmanként adódó külön munka, amely a napi megélhetésen túli életcéljaik megvalósításához járult hozzá.
 

Hagyományteremtő kezdeményezés

Szabó Csaba elmondta, azért tartja fontosnak ezt a kezdeményezést, mert a levéltár az egyik legfontosabb identitásőrző hely. – S nagyon lényegesnek gondolom azt is, hogy a saját identitásunkat is minél pontosabban megőrizzük. Azokat a nyugalmazott kollégákat, akik egy-két évtizede mentek nyugdíjba, még én is ismerem, de sok fiatalabb munkatárs már nem. S persze vannak olyan egykori kollégák is, akikkel már én sem dolgoztam együtt – emelte ki az MNL főigazgatója. Hozzátette: olyan nyugalmazott kollégák is élnek még, akik annak idején együtt dolgoztak Ember Győzővel, a Magyar Országos Levéltár egykori igazgatójával, aki 1978-ig vezette az intézményt. Szabó Csaba úgy véli, fontos, hogy a jelenkor dokumentálja a volt munkatársak emlékeit, azt, hogy ők hogyan látták a levéltár korábbi működését, és hogyan kerültek a pályára, milyen nehézségekkel, kihívásokkal küzdöttek, és persze milyen élményeket szereztek. – Az anyagokat megőrizzük az Y szekcióban vagy a levéltár múzeumában, amit tervezünk elindítani. Így, ha száz vagy ezer év múlva az utókor kíváncsi lesz arra, hogy miként dolgoztak a régi elődök, akkor vissza tudnak majd nyúlni ezekhez az anyagokhoz. S akár a kezdeményezés hagyománnyá is válhat, és talán később is kíváncsiak lesznek azokra az egykori munkatársakra, a mi korosztályunkra, akik előttük dolgoztak. Gondoltunk továbbá arra, hogy mivel az intézmény jogelődje 1756-ban kezdte meg működését, a 270. évfordulóra kiadnánk egy válogatást ezekből a visszaemlékezésekből – fogalmazott Szabó Csaba. Hozzáfűzte: hálásan köszi azoknak a közreműködését, akik az interjút, a visszaemlékezést bármilyen formában elvállalták.