Levéltári látogatás és workshop a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) megvalósításában résztvevő partnerek számára

2017.11.09.
Október 27-én a Magyar Nemzeti Levéltár „Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése – KÖFOP - 1.0.0-VEKOP-15-2016-00011” című projektje keretében a levéltári intézményrendszert és a közgyűjteményben őrzött iratanyag különleges darabjait bemutató esten látta vendégül a Közigazgatás Fejlesztési Operatív Programban résztvevő partnereket.

A Levéltári workshopon Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Szatucsek Zoltán, a Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Uniós Projektek Igazgatóságának vezetője mutatta be a levéltárat, mint az egyik legrégebbi hazai közgyűjteményt, valamint az itt végzett munkafolyamatokat, kitérve az értékmegőrzés fontosságára is.

Az esemény során a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosai vezették körbe a vendégeket, majd az Országos Levéltár Lovagtermében iratkülönlegességeket és ritkán látható dokumentumokat, pecséteket mutattak be a vendégeknek.

Fotók: Varga Máté / Magyar Nemzeti Levéltár

 

Utolsó frissítés:

2017.11.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges