Kulturális örömünnep lett a Kik vagyunk? kiállítás megnyitója

Szerző: Kanyó Ferenc
2018.07.13.
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb szabású kiállításmegnyitójának adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár. A Kik vagyunk? című tárlat megnyitóján számos nemzetiségi szószóló, különböző nemzetiségi önkormányzatok és nagykövetségek munkatársai, valamint a sajtó is szép számban megjelent. A kiállítást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ajánlotta a kultúra és a nemzeti múlt iránt érdeklődő nagyközönség figyelmébe. Az eseményt a Mátyás-templomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia gálakoncertje zárta.

 

Július 11-én délután öt órakor nyitotta meg a kapuit a Magyar Nemzeti Levéltár, hogy fogadja a kiállítás megnyitójára érkező vendégeket. A Kik vagyunk? – Magyarországi nemzetiségek címet viselő kiállítás egy több hónapos munka eredményeképpen állhatott fel, hogy méltó módon mutassa be a magyarországi nemzetiségeket, sorsuk és példájuk tükrén keresztül pedig a magyar nemzetet is.

Az érkezőket Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntötte a kapuban, majd a kiállítás megnyitóján is. Beszédében elmondta, hogy a címben megfogalmazott kérdésre, hogy kik vagyunk, az a válasz, hogy magyarok vagyunk, de egyúttal nemzetiségek is. Közösen tudunk örülni a magyar haza sikereinek és büszkék vagyunk magyarságunkra. A Kik vagyunk? egy főhajtás a nemzetiségek előtt, hiszen a magyar történelem évszázadai során sokan jöttek hívásra, sokan hívatlanul, érkeztek barátként és ellenségként is, de itt élnek velünk együtt a Kárpát-medencében. Az együttélés dokumentumait bemutató tárlat egyúttal egy őszinte szembenézés is, hiszen a többségi nemzet sem mindig tekintett saját értékeként a nemzetiségekre.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy hamis az a szembeállítás, amely ’ők’ és ’mi’ felosztásra épít, hiszen „minden mi vagyunk”, mert ha az ember elkezd visszafelé lépdelni a családfáján, akkor előbb-utóbb találkozik a nemzetiségekkel vagy a határon túl élő magyarokkal. A nemzetiségek különleges helyzetben vannak, hiszen egyszerre felelősek Magyarországért, az anyanemzetükért és saját magukért is. Példaként a Zrínyieket említette meg, akik nélkül a horvát és a magyar történelem is szegényebb lenne. Valójában a kiállítás minket tükröz, magunknak mutatkozunk be, zárta le a beszédét.

A kiállítás megnyitóját a Mátyás-templomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje zárta. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai számára szeretetteljes kihívást jelentett, hogy a gyermekeket vendégül lássa, és gondoskodjon róluk. Napközben a Magyar Nemzeti Galériában és a Hadtörténeti Múzeumban tettek látogatást, majd este a levéltár Bécsi kapu téri épülete elől vonultak át a kiállításmegnyitón résztvevő vendégeinket átvezetve a Mátyás-templomba.

A koncert előtt beszédet mondott Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, aki arról beszélt, hogy a Levéltár kiállítása és a szentegyházi fili koncertje éppen Európa védőszentjének, Szent Benedek ünnepnapjára esik. A püspök úr rámutatott, hogy miként Szent Benedek a bencés rend alapítójaként és a nyugati szerzetesség atyjaként missziót teljesített, úgy küldetése van a szentegyházi gyermekfilharmonikusoknak is: a magyar kultúra terjesztése az egész világon. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára beszédében ugyancsak kifejezte köszönetét a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának az egyetemes magyar kultúra terjesztésében tett szolgálataiért. Koncsag László, Szentegyháza plébánosa szintén meleg szavakkal köszöntötte a filit és a hallgatóságot.

A koncertre teljesen megtelt a Mátyás-templom, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia pedig, a levéltár kiállítására reflektálva egy olyan műsort mutatott be, amely nagyrészt a magyarországi nemzetiségek zenei hagyatékából válogatott. A közönség kitörő tapssal jutalmazta a székely gyermekkórus előadását. A Magyar Nemzeti Levéltár nevében Szabó Csaba mondott köszönetet és búcsúzott el este a szálláson Haáz Sándor karnagytól és a Szentegyházi Gyermekfilharmóniától.

Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika, Varga Máté

Utolsó frissítés:

2018.09.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges