Könyvek a középkorról - 2016 termése: beszámoló

Középkori könyvek börzéje az Országos Levéltárban
2016.12.19.
Ha karácsony, akkor középkorász-ünnep. Harmadik alkalommal rendezték meg a medievista könyvbörzét Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében 2016. december 16-án.

A rendezvény 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy a magyar középkorral foglalkozó kutatók számára legalább egy olyan alkalom legyen évente, amikor megismerkedhetnek egymás kutatásaival, és személyesen is találkozhatnak. 2015-ben már tizenöt kötetet mutattak be, és egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek az érdeklődők. Itt elsősorban a középkortörténeti kötetek megjelentetésének problémáiról szólt a diskurzus.

Szovák Kornél, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense és az MTA doktora, köszöntőjében hangsúlyozta a rendezvény szakmai, és emberi jelentőségét, rámutatva, hogy a középkorkutatók rendszeresen konzultálnak egymással, bár gyakran vitázva. Ezt igyekszik elősegíteni a karácsony előtti, már hagyományosnak mondható könyvbörze is.

Az idei rendezvényen már huszonhét könyv került bemutatásra, amelyek között több határon túli kötet is helyet kapott.

Az Újkor.hu teljes beszámolóját az alábbi linkre kattintva olvashatják el: Középkori könyvek börzéje az Országos Levéltárban (szerző: Novák Ádám)

Forrás: Újkor.hu

 

A Magyar Nemzeti Levéltár fotói az eseményről:

 
Fotók: Czikkelyné Nagy Erika

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges