Konferencia az Európai Levéltári Portálról

2015.09.04.
Nemzetközi konferenciával zárják az európai levéltárak digitalizált anyagaihoz egykapus hozzáférést biztosító Európai Levéltári Portál létrehozását – mondta el Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Az oldal segítségével összesen több mint 243 millió irat kutatható egyszerűen.

 

A mintegy ötmillió eurós európai uniós támogatásból megvalósult, bárki számára ingyenesen hozzáférhető internetes portál eredményeinek bemutatása mellett, a háromnapos APEx (Archives Portal Europe network of excellence) konferencia összesen 32 angol nyelvű előadása ki fog térni a levéltári szakmát érintő legfontosabb jelenlegi kérdésekre, így a nemzetközi együttműködés lehetőségeire és az anyagok hozzáférhetővé tételének új megközelítéseire is. Mikó Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósítása terén az MNL egyenrangú partnerének bizonyult a legnagyobb európai, köztük német, francia és angol levéltáraknak, a zárókonferencia szervezésének jogát a magyar intézmény munkája elismeréseképpen kapta meg. A folyamatosan bővülő portálon jelenleg 5761 Európai Unión belüli, valamint svájci, norvég, szerb, grúz és kazah levéltár digitalizált anyaga érhető el, az oldal segítségével összesen több mint 243 millió irat kutatható egyszerűen az interneten keresztül – mondta el az eseményen Szatucsek Zoltán, az APEx projekt koordinátora.

A dokumentumokat keresőszavak segítségével lehet kutatni, emellett a portálon elérhetőek a projektben résztvevő intézmények, köztük 83 magyarországi levéltárnak a kutatók számára értékes adatai, például katalógusok, levéltári jelzetek és más információk. Szatucsek Zoltán hozzáfűzte, hogy az MNL a digitalizált anyagain túl – amelyek közt megtalálhatóak az 1715. évi országos összeírás és az Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propaganda Osztályának dokumentumai is – a teljes fondjegyzékét feltöltötte a több mint 20 másik nyelv mellett magyarul is használható portálra. Számos értékes levéltári ritkaság mellett a www.archivesportaleurope.net címen elérhető oldal anyagai között az érdeklődők megismerkedhetnek egy 1936-os német antiszemita társasjátékkal, beleolvashatnak egy, az első világháborúban a brit hadseregben harcoló ír katona végakaratába, valamint megtekinthetik az 1408-ban létrehozott magyarországi Sárkányrend digitalizált alapítólevelét is.

A portál fenntartására a projektben résztvevő intézmények alapítványt hoztak létre, Szatucsek Zoltán szerint így az oldal hosszú távú finanszírozása is biztosítva van. A szeptember 7-9. között megrendezett szakmai konferencia hétfőn az Országház Felsőházi termében kezdődik, majd  kedden és szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatódik, a Gólyavárban. A rangos nemzetközi előadók közül Szatucsek Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte Luciana Durantit, a kanadai University of British Columbia tanárát, akit a világ vezető levéltári szakemberei közt tartanak számon.

 

Forrás: MTI

Utolsó frissítés:

2020.11.19.