Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Levéltár és a mantovai Állami Levéltár

2022.03.10.
2022. március 7-én együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Levéltár és a mantovai Állami Levéltár. Az aláírásra az első Hungarika Workshop keretében került sor a levéltár Bécsi kapu téri palotájában.

A hagyományteremtés céljával megrendezett első Hungarika Workshopot személyes jelenlétével tisztelte meg dr. Luisa Onesta Tamassia, a Mantovai Állami Levéltár (ASMn) igazgatója, aki dr. habil. Szabó Csabával, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatójával együtt aláírta azt az egyezményt, melynek értelmében a két közgyűjtemény egymásra stratégiai partnerként tekint.

Az együttműködés célja a két intézményben folyó tudományos kutatás összehangolása, az ASMn és az MNL európai kultúrában betöltött szerepének erősítése, a kölcsönös támogatás és egymás szakmai feladatainak segítése. Mindemellett ígéretet tettek arról, hogy kutatás céljából egymás rendelkezésére bocsátják az állományukban található digitális iratmásolatokat.

A Mantovai Állami Levéltárral kötött megállapodás negyedik a sorban, hiszen korábban három másik itáliai közgyűjteménnyel is született egyezmény. A Milánói Állami Levéltárral, a milánói Ambrosiana Könyvtárral és a Modenai Állami Levéltárral azóta is rendületlenül folyik a közös munka, hiszen – a kutatóink legnagyobb örömére – rengeteg magyar vonatkozású irat vár még feldolgozásra.
 

 

Accordo di cooperazione tra l'Archivio Nazionale Ungherese e l'Archivio di Stato di Mantova
 

Il 7 marzo 2022, l'Archivio Nazionale Ungherese e l'Archivio di Stato di Mantova hanno firmato un accordo di cooperazione. La firma ha avuto luogo nel quadro del primo Workshop Hungarika presso nel palazzo dell’Archivio a Budapest.

Dr. Luisa Onesta Tamassia, direttrice dell'Archivio di Stato di Mantova (ASMn), ha onorato il primo Workshop Hungarika con la sua presenza personale e insieme a dr. habil. Csaba Szabó, direttore dell'Archivio Nazionale Ungherese (NAH), ha firmato l'accordo in base al quale le due collezioni pubbliche si considerano come partner strategici.

L’obiettivo della cooperazione consiste nel concordare la ricerca scientifica svolta dalle due istituzioni e la promozione del ruolo del ASMn e del NAH nella cultura europea. Il NAH e l’ASMn si sostengono e aiutano vicendevolmente nello svolgere i propri compiti professionali. Si sono anche impegnati a rendere disponibile gratuitamente la consultazione delle copie digitali dei documenti, preparate nell’ambito del progetto di ricerca.

L'accordo con l'Archivio di Stato di Mantova è il quarto di una serie di accordi con altre tre collezioni pubbliche in Italia. Da allora, il lavoro congiunto con l'Archivio di Stato di Milano, la Biblioteca Ambrosiana di Milano e l'Archivio di Stato di Modena continua senza sosta, poiché - con grande gioia dei nostri ricercatori - ci sono ancora molti documenti nella loro collezione relativi all'Ungheria da elaborare.

 

Fotó/Foto: Lantos Zsuzsanna (MNL)

Utolsó frissítés:

2022.09.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges