Az öröklési jog és a hagyatéki eljárás változásai napjainkig

2022.10.27.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Kormánytisztviselői Kar 2022. november 16- án 10 órai kezdettel közös konferenciát tart a levéltár Bécsi kapu téri épületében. Délelőtt plenáris ülésen, délután pedig két szekcióban hangzanak el előadások.

Az öröklési jog és a hagyatéki eljárás változásai napjainkig című tanácskozáson a hagyományozás, az öröklési jog fejlődése, a hagyatéki eljárás, valamint az ezen hivatali eljárásokban érintett hivatalok működése, s az eljárás során keletkező iratanyagok sorsa témakörben hallgathatnak előadásokat az érdeklődők a téma szakértőitől. Előadóink – levéltárosok, könyvtárosok, muzeológusok, kormánytisztviselők, egyetemi tanárok – többféle ismeretanyaggal rendelkezve más-más nézőpontból közelítik meg a kérdést, biztosítva ezzel a vizsgált témakör alapos körüljárását.
A jogtörténeti, hivataltörténeti, művelődéstörténeti megfigyelésekre egyaránt alkalmas téma kiterjed az örökösödési jog változására, az öröklés és írásbeliség viszonyára, a hagyatéki eljárás gyakorlatára, a hagyatéki eljárásban érintett hivatalok és az adminisztráció fejlődésére, az archívumok szerepére, de szóba kerül az árvaügy, az örökösödési perek, a birtokosztályok, vagyonosztályok, s az irathagyatékokkal kapcsolatos gyakorlat, valamint a póthagyatéki eljárások (a levéltárak szerepe napjaink közigazgatási adatszolgáltatásában). Az előadások során elhangzik a különböző irattípusok szerepe is a hagyományozásban (hagyatéki eljárás iratai, hagyatéki leltárak, végrendelkezés, halottvizsgálati jegyzőkönyvek, örökösödési perek, birtokosztályok, vagyonosztályok iratai). A konferencián szó esik azokról a kihívásokról is, amelyek okán a levéltáraknak folyamatosan bővítenie szükséges a kutatható források körét.
 

Meghívó és program:

 

Konferencia absztraktfüzet:

 

REGISZTRÁCIÓ
 

 

 

Utolsó frissítés:

2022.11.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges