A Török Állami Levéltár vezetőinek látogatása a Magyar Nemzeti Levéltárban

2016.03.08.
2016. március 2. és 5. között Uğur Ünal, a Török Állami Levéltár főigazgatója és Mümin Yildiztaş levéltáros a kétoldalú levéltári kapcsolatok fejlesztése érdekében szakmai látogatáson vettek részt Budapesten.

A magasrangú török levéltári delegációt 2016. március 3-án fogadta és a vendégek tiszteletére ebédet adott Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. A kétoldalú megbeszélésen a felek megegyeztek abban, hogy kormányközi együttműködés keretében, kétoldalú szerződés megkötésével kezdeményezik a levéltári kapcsolatok fejlesztését, valamint munkaprogramot állítanak össze a gyakorlati együttműködés területeire vonatkozóan. A látogatás ideje alatt a két levéltár szakértői egy közös magyar–török forráskiadvány előkészítésén is dolgoztak.

A delegációt fogadta Fodor Pál turkológus, az MTA BTK TTI főigazgatója is.

 

Utolsó frissítés:

2016.04.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges