A Justice For Hungary óceánrepülésének előkészületei

2020.06.03.
1931. július 15-én szállt fel Endresz György és Magyar Sándor a Justice for Hungary nevű repülőgéppel az új-fundlandi Harbour Grace-ből, hogy átrepüljék az Atlanti-óceánt. Útjuk fő célja volt, hogy felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét a trianoni békeszerződés igazságtalanságára.

A repülőút közadakozásból valósult meg: a szükséges összeg az észak-amerikai magyarság adományaiból gyűlt össze. Ebből az alkalomból bemutatjuk a Molnár Jenő windsori református lelkész és felesége, Molnárné Waldmann Rózsa által rögzített felvételekből összeállított videót, amely bemutatja Detroit, és a szomszédos, de már Kanadában lévő Windsor magyar közösségét, akik adakoztak a repülőút javára. A felvételen az óceánrepülés előkészületei is láthatóak. Az 1931-ben rögzített képanyag 2016-ban, a Mikes Kelemen Program révén került intézményünk állományába.

A pilóták és a repülő történetét és későbbi sorsát Fiziker Róbert foglalta össze A hét dokumentuma című sorozatunkban.

 

Utolsó frissítés:

2020.06.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges