Esterházy Pál: Mars Hungaricus (részlet) – Kísérlet Kanizsa visszafoglalására (1664. május)
Jelzet: MNL OL, Esterházy család hercegi ágának levéltára, Pál nádor iratai (P 125), I. No. 11895.
CAPUT VICESIMUM NONUM
Victam iam Canisam nullus dubitabat, az phoh dolor! quam subito casu, quae valuere, ruunt. Vix dum novissimus affertur rumor summum vezirium Baboczae appropinquare, mussitare [250] milites Germanici, ac titubare Holla- chius Strocziusque coepere, nec non alii belli duces obsidionem solvi debere suadebant, obiicientes nostrorum numerum parvum summeque imminutum ac fessum inediaque confectum, hostium e contra vires mirum in modum extollen tes, neque prudentiae esse fessos cum integris, paucos cum plurimis aperto Marte decertare, quin et tormentorum inopiam, ex quibus pleraque ita exusta et dest ructa, ut dum plurimum iis uti ratio exigeret, et [251] necessitas, prorsus invalida forent. Annonae praeterea caritatem proponebant, circumvallationis magnitudi nem, quam ne quidem dimidia sui parte replere exercitus tam parvus posset, exaggerabant. Multa praeterea, quae turpem discessum olebant, proferebantur passim ab ipsis gregariis militibus ac etiam officialibus. Accessere ergo Zrinium Hollachius et Sztrocius aliique periculi magnitudinem exponentes, hortabantur, [252] ut obsidionem solveret, praedicta omnimode exaggerantes. Quibus obstitit Zrinius, omnibus viribus protestando argumentaque contraria diluendo veziri- umque non nisi suorum millia viginti ducere asserendo, verum frustra, surdis fabula canebatur.
Stupebam, dum conspicerem comitem Stroczium tantopere urgere disces sum, quem alioquin virum semper generosissimum et plus quam temerarium militem fuisse optime sciverim. Neque [253] in hanc usque horam mihi persua deo ea ex se fecisse. Debuit certe tam cordatus vir aliunde instinctum discedendi habuisse. Unde vero is ortus fuerit, non est scopus mihi hoc libro talia discu tiendi.
Ergo maestus cum Hungaris Zrinius, cum eos ad constantiam hortando, monendo nil profecisset, ad ultimum hoc rogavit, ut praemissis impedimentis bono ordine servato moveremus illinc, sed et ea parte nil impetravit, [254] omnia enim miscebat timor et confusio. Auxit vero conceptum in animis metum circa vesperum incensa Babocza, quam post, horae spatio, secuta Berzencze circaque auroram in cineres redactum Segesdinum, quae omnia hostium praesentiam declarabant. Quibus visis non ordinantiam exspectare currus, et imbellis sexus iisque mixti quamplurimi gregarii milites, sed fugientibus similes sine ordine versus NeoZrinianam arcem tendebant, [255] cum interea ne unus Hungarorum loco movisset.
Circumsistebamus Zrinium maestissimum ac crebris cum lacrimis inter nos colloquentes aspiciebamus perniciem nostram, subinde perfidiam abeuntium exprobrantes. Itaque cum iam nihil praeter discessum inordinatum fugaeque similem cerneremus, eductis ex bateria mea tormentis meis tentoriisque depositis die sequenti, qui fuit Spiritui Sancto sacer, Pentecostes videlicet, Zrinium accessi eidemque [256] in arcem suam Zrinianam redeunti post multa ac varia colloquia tandem cum amplexu ac uberrimis lacrimis valedixi, detestando causam tanto rum malorum. Quod si vel sex diebus ibidem perstitissemus, certo certius, uti post obsidionem ex captivorum relatione habuimus, Canisam obtinuissemus. Et sic quidem obsidione turpiter derelicta Zrinius quidem in insulam suam Mura köz cum exercitu Germanico, Hungari vero domum quisque suam, at ego in Nadasdiana castra ad Vat existentia transivimus,
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
Kanizsai győzelmünkben már-már senki sem kételkedett, de fájdalom! mily hirtelen összeomlik az, ami teljesen biztosnak látszott. Alighogy újból híre érkezett a nagyvezir közeledésének, a német katonák morgolódtak. Hollachius és Strozzi pedig ingadozni kezdett, s más főtisztek is azt tanácsolták, hogy abba kell hagyni az ostromot. Arra hivatkoztak, hogy a mieink száma csekély, a sereg megfogyatkozott, legyengült az éhezéstől. Ezzel szemben csudamódra dicsérték az ellenség erejét, s hirdették, hogy nem okos dolog, ha kis létszámú, fáradt katonaságunk nyílt harcba bocsátkozik a jó erőben levő, nagyszámú ellenséggel.
Előhozták azt is, hogy kevés ágyúnk van, s a legtöbb annyira kiégett, tönkrement, hogy hiába követelné a hadirend és a szükség, teljesen alkalmatlanok további használatra. Hangoztatták, hogy gabonánk sincs, a várat körülövező sánc pedig annyira hosszú, hogy ilyen kis sereggel a felét sem lehetne megszállva tartani. Sok mindent mondtak még a közkatonák, de a tisztek is, amiből rögtön kiviláglott a csúfos elvonulás szándéka. Hollachius, Strozzi és a többiek tehát elmentek Zrínyihez és a veszély nagyságára hivatkozva arra biztatták, hogy hagyjon fel az ostrommal, miközben minden elképzelhető módon túlozták a fentieket. Zrínyi teljes erejével tiltakozott és érveikkel szemben azt állította, hogy a nagyvezir vezénylete alatt csak 20 000 török van. De hiába, süket fülekre talált. Csak bámultam, látva, hogy Strozzi gróf annyira sürgeti az elvonulást, hiszen őt különben nemes lelkű, s igencsak vakmerő katonának ismertem meg, s még ebben az órában sem tudom elhinni, hogy ezt magától tette. Úgy kellett annak lennie, hogy ez a kiválóan eszes ember máshonnan kapott ösztönzést a távozásra. De hogy honnét? Nem célom, hogy könyvemben ilyesmit fejtegessek.
A magyarokkal együtt szomorkodó Zrínyi, aki mit sem ért el azzal, hogy kitartásra intette és buzdította a menni készülőket, végül már csak azt kérte, küldjük előre málháinkat, s a jó rendet megtartva induljunk el innen. De ezzel sem ért el semmit, a rémület okozta zavarodottság mindent felkavart. A szívekbe lopódzott félelmet növelte az a látvány, hogy estefelé Babócsa égni kezdett; egy óra múlva követte Berzence, hajnalra pedig Segesd is elporladt. Mindez az ellenség ottlétére vallott. A tüzet látva sem a hadiszekerek, sem az asszonyok közé vegyült közlegények nem vártak többé parancsra, hanem mint a menekülők, minden rend nélkül igyekeztek Zrínyi-Újvár felé. Eközben egyetlen magyar sem mozdult a helyéről. Körülálltuk a mélységesen elszomorodott Zrínyit és sűrű könnyhullatás közepette beszélgettünk, látva vesztünket, és az elvonulok álnokságát szidalmazva. Amikor pedig már semmi sem látszott a rendetlen és meneküléshez hasonló elvonuláson kívül, kihozattam ütegállásomból ágyúimat, lebontattam a sátrakat és a következő, a Szemléteknek szentelt napon, azaz pünkösdkor elmentem a Zrínyi-Újvárba készülő Zrínyihez, s miután különféle dolgokról sok szót váltottunk, megöleltem és nagy sírással búcsút vettem tőle, átkozva mindeme bajok okát. Ha itt csak hat napig kitartottunk volna, teljesen biztos - amint az ostrom után a foglyok elbeszéléséből hallottuk -, hogy Kanizsát elfoglaltuk volna. így pedig, az ostromnak csúfos félbeszakítása után, Zrínyi a német sereggel szigetére, Muraközbe ment, a magyarok pedig hazatértek, ki-ki saját otthonába. Én azonban Nádasdynak Varnál tevő táborába mentem át.
Fordította: Iványi Emma
In.: Esterházy Pál: Mars Hungaricus. (sajtó alá rendezte Iványi Emma) Bp., 1989.
