Hetedíziglen

A Magyar Nemzeti Levéltár családtörténeti projektje
2019.09.09.
A családtörténet, a felmenők utáni kutatás olyan embereket is megragad, akiket amúgy a történelmi folyamatok, a kisebb-nagyobb múltbeli események nem érdekelnek különösebben. A családfakutatás a történelembe nyíló kapu, amelyen belépve az egyes ember elhelyezheti önmagát, élő és már meghalt rokonait, felmenőit a múlt eseményeinek sodrában.

Ennek ellenére nagyon gyakori a tájékozatlanság és a tanácstalanság az érdeklődő ügyfelek részéről. A levéltár szerepe – a fellelhető források prezentálásán kívül – az, hogy az indulásnál egyfajta mankót nyújtson a családfakutatók számára. Egyrészt meg kell ismertetni velük a lehetőségeket, miképpen férhetnek hozzá az információkhoz, másrészt hogyan rendszerezzék és hasznosítsák a megszerzett tudást.

Kitartó szisztematikus munkával egy család egész története megismerhető. Ugyan a kutatás roppant időigényes feladat, de a kutató könnyen a „rabjává” válhat. A múlt feltárása annyi izgalmat, új információt hordoz magában, hogy aki egyszer beleásta magát, valószínűleg soha nem fogja teljesen elengedni. Azért, hogy ez a múltbeli időutazás minél élvezetesebb legyen, abban óriási szerepe van a levéltárakban dolgozó munkatársaknak.

A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára „Hetedíziglen” elnevezésű családtörténeti projektjének keretében – részben Múlt - Család - Jövő című kiállításunkra alapozva – azok érdeklődését is megpróbáljuk felkelteni ezen diszciplína iránt, akiket még nem „fertőzött” meg az anyakönyvekben és egyéb iratokban végzett „nyomozómunka”. Az általános és középiskolába járó gyerekek érdeklődését levéltári órák segítségével igyekszünk felkelteni. Mivel a felnőtt korosztályt egyénileg nehéz megmozgatni, felvesszük a kapcsolatot különféle egyesületekkel, hogy tagságuk a tárlatvezetések során nyerjen egy kis bepillantást a családtörténet-kutatás titkaiba.

Keressen fel bennünket kérdéseivel:
keml@mnl.gov.hu

Utolsó frissítés:

2019.09.09.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges