Megyeszékhelyből város

2020.09.14.
2020. szeptember 10-én, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban mutatta be az érdeklődő közönségnek tanulmánykötetét Dr. Fülöp Tamás, levéltárunk volt igazgatója, jelenleg a kecskeméti Neumann János Egyetem rektora.

Az eseményen a szerző szakmai életútját Károly Nóra, a könyvtár helytörténeti gyűjteményének kezelője ismertette, majd Csönge Attila, a levéltár jelenlegi igazgatója méltatta a szerző tudományos kutatómunkáját és a most megjelent kötet jelentőségét. A meghívott vendégek között foglalt helyet Dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője is, aki hozzászólásában ugyancsak elismerően nyilatkozott Dr. Fülöp Tamás elhivatottságáról és példaértékű munkásságáról. A szerző külön köszönetet mondott kolléganőnknek, Mákos Juditnak, aki a könyv szerkesztési munkáját végezte.

A kötetben helyet kapott nyolc tanulmány a megyeszékhellyé váló város századfordulós és két világháború közötti történetének fontos fejezeteit tárja az olvasók elé, a megyeháza építésétől kezdve, Küry Albert, az "aranyszájú alispán" életútján át, Szolnok törvényhatósági jogú várossá válásért folytatott sikertelen küzdelmeinek történetéig bezárólag. A közönség soraiból érkezett kérdésre válaszolva a szerző azt is elárulta, hogy számára a legkedvesebb tanulmánya a Tisza Szálló és Gyógyfürdőről szóló írása, annak összetettsége miatt: mert egy városképileg is emblematikus épület felépítésének történetén keresztül mutatja meg a modernizálódó város törekvéseit és az azok mögött álló, a későbbi emlékezetpolitika által szándékosan feledésre ítélt városvezetők életútját. A rendkívül tartalmas és tudományos igényességű kötet elkészültéhez ezúton is gratulálunk egykori munkatársunknak!

 
A Szolnok Tv tudósítása a könyvbemutatóról: http://www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=59706

Utolsó frissítés:

2020.10.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges