Ismeretszerzés érzékszervi korlátok nélkül

SINOSZ-tagok papírmerítésen és tárlatvezetésen
2017.05.08.
2017. május 5-én a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének tagjai látogattak el az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára programjára.

A 2016. novemberében megtartott érzékenyítő foglalkozást követően idén márciusban aláírásra került a két intézmény közötti együttműködési megállapodás, amellyel a kulturális, történelmi, helyi értékek megőrzése, valamint a társadalmi integráció, érzékenyítés elősegítése az elsődleges cél. A péntek délutáni látogatás során első ízben találkozhattak a szervezet tagjai a levéltár közművelődési és szakmai munkáját bemutató kollégákkal. Megismerkedtek a papírmerítés folyamatával, illetve maguk is kipróbálhatták azt, tapasztalati úton elsajátítva annak fortélyait. Ezt követően a raktárban csodálhatták meg a több iratfolyókilométeren át polcainkon kígyózó őrzött anyagainkat, valamint a levéltárunknak ajándékozott dokumentumainkból válogatott Bővülő történelem című időszaki kiállításunk tárlóiban elhelyezett családi iratokat, levelezéseket, fotókat, plakátokat. A jó hangulatú rendezvényen a SINOSZ jeltolmácsa segítette a felek közötti gördülékeny kommunikációt.

Utolsó frissítés:

2017.05.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges