Ilyés János író iratajándéka

2018.05.18.
A székely ősöktől származó, de Szolnokon született író, Ilyés János a Levéltárnak ajándékozta családi irathagyatékának történeti értékű dokumentumait.

Az iratajándék legszebb darabja Ilyés János édesapja, Id. Ilyés János nagyméretű, színezett fényképe, mely az első világháborús katonatisztet kitüntetéseivel – Károly-csapatkereszt, német Vaskereszt, bronz, kisezüst és nagyezüst vitézségi érem, sebesülési érmék – örökítette meg.

Id. Ilyés Jánost a szegedi Nemzeti Hadsereg tagjaként 1920-ban vezényelték Szolnokra, ahol a József Attila úti laktanya felújítását, bővítését felügyelte. Itt látta meg a napvilágot 1925. október 29-én fia, a későbbi író is, aki édesapja nyomdokait követve szintén katonának készült. A Verseghy Gimnáziumban töltött középiskolás évek alatt a szolnoki reptéren megismerkedett a vitorlázó repülés titkaival, majd érettségijét követően a kassai Horthy Miklós Nemzeti Repülőakadémiára is felvételt nyert, de katonai kiképzésére a második világháború eseményei miatt már nem kerülhetett sor. A háború alatt végül gyalogosként egészen Linzig vezényelték, majd osztrák területen amerikai fogságba esett. Háborús élményeiről vall több, érdekfeszítő stílusban megírt művében is: Felhők alatt, Szökés becsületszóra, Háború után. Az embertelen körülmények között is megőrizte emberségét, becsületét és humorát. Most, 93 évesen döntött úgy, hogy családi irathagyatékának eddig féltve őrzött darabjait, köztük a neves temetkezési vállalkozó Dusek família fennmaradt dokumentumait (pl. Dusek Béla és Béláné második világháborús levelezését) is a Levéltárunk őrizetére bízza, mely önzetlen felajánlásért ezúton is köszönetet mondunk!

Utolsó frissítés:

2018.06.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges