Az egri vár megvédésének centenáris ünnepsége

2022.08.22.
Az 1552-es diadal megalapozta az egri vár kultuszát, mely Pyrker János László egri érsek idején kezdett kibontakozni, majd Gárdonyi Géza 1901-ben megjelent regénye, az Egri csillagok nyomán teljesedett ki. A hősies várvédelem 400. évfordulójának megünneplésére azonban már a Magyar Népköztársaság alatt került sor, melynek politikai ideológiája az ünnepségekre is rányomta a bélyegét. A jeles eseményről néhány, a Heves Megyei Levéltárban elhelyezett letétek gyűjteményében található dokumentum alapján kaphatunk képet.

Az Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1951. március 22-ei ülésén hozott határozatot az évfordulós ünnepségek megtartásáról. Az előkészítésben kulcsszerepet játszott három helyi történész, Kolacskovszky Lajos, Soós Imre és Szántó Imre, akik ez alkalomból Egerben megalakították a Magyar Történelmi Társulat Északmagyarországi Csoportját.

Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.

Az ünnepségek már 1952 nyarán elkezdődtek. Július 14-15-én ünnepi hangversenyt rendeztek Egerben, melyen egyebek mellett bemutatásra került Farkas Ferencnek az 1552-es ostromról írt zeneműve. Június 22-én a Megyei Tanács Népművelési Osztálya hét tánccsoport részvételével táncbemutatót szervezett, augusztus 20-án pedig a Városi Színházban előadták az Egri Csillagok című színdarabot.


Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.

A legtöbb program az október 11. és 17. között rendezett ünnepi héten várta az érdeklődőket. Ennek nyitányaként mintegy háromezer fős tömeg jelenlétében megkoszorúzták Dobó István szobrát. Az eseményt a vár fokáról leadott díszsortűz kísérte, majd az egybegyűltek fáklyával a kézben vonultak a Líceum elé, ahol a szovjet hősi emlékmű koszorúzása kezdődött. Az ünneplés este a Dózsa Filmszínházban (a mai Uránia Mozi) folytatódott, ahol a megnyitó beszédeket követően zenés-táncos kultúrműsort tekinthettek meg a résztvevők.


Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.

Másnap Gárdonyi Géza lakóházánál felállított emléktábla megkoszorúzásával folytatódott a megemlékezés, melyet ünnepi nagygyűlés követett a Kossuth téren. Ezzel párhuzamosan bajnoki mérkőzések zajlottak a Fáklya sporttelepén, valamint sportbemutatók a Szakszervezeti Székház (a mai Kepes Központ) Rákosi termében.  Aznap délután került sor a Buttler-házban berendezett Egri Múzeum megnyitására is, este pedig Szinetár György Gárdonyiról készült darabját tekinthették meg a színházba ellátogatók.


Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.

Október 13-án megyei kézművészeti kiállítás nyílt a Pedagógiai Főiskola (ma Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) dísztermében, a színházban pedig bemutatásra került Erkel Ferenc Bánk bán című operája is.

Október 14-én kétnapos ünnepi hangverseny vette kezdetét a Líceum udvarán, továbbá a Szakszervezeti Székház olvasótermében megnyílt a Magyar szabadságért című könyvkiállítás is, ahol honvédelmi témájú szépirodalmi és tudományos munkákat tekinthettek meg az érdeklődők.


Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.


A következő nap délelőttjén az egri vár Füles bástyáján leplezték le Gárdonyi Géza felújított síremlékét, (melynek feliratát a kor politikai elvárásainak megfelelően teljesen megváltoztattak), a délután folyamán pedig megnyílt az író lakóházában berendezett emlékmúzeum.

Október 16-án a Dózsa Filmszínház a Néphadsereg Ének- és Táncegyüttesének előadásával fogadta a nagyközönséget, míg a Szakszervezeti székház Rákosi termében megkezdődött a Magyar Történelmi Társulat vándorgyűlése, melyen helyi és meghívott történészek idézték fel az 1552-es eseményeket.


Jelzet: MNL HML IV.417. 2406.


A rendezvénysorozat utolsó napján ünnepi keretek között leplezték le a vár bejárati kapuján látható, Tarr István és Illés Gyula szobrászművészek alkotta, csatajelenetet ábrázoló bronz domborművet.

Mint láthatjuk, Eger városa színes és változatos programokkal ünnepelte meg a vár megvédésének 400. évfordulóját. Bár az előadások és ünnepi beszédek jó része nem volt mentes a politikai elvárásoknak megfelelő megállapításoktól, valamint az ostrom tanulságainak aktualizálásától sem, az ünnepség újból ráirányította a figyelmet az egri várra és az 1552-es győzelem jelentőségére.

 

Közzétette:         Somoskői Viktor 
                                  levéltáros

 

Felhasznált források:

MNL HML IV.417. A Heves Megyei Levéltárban elhelyezett letétek gyűjteménye.
2406. Egervár ostromának centenáris ünnepsége 1952.

MNL HML XXIII.501.a. Eger Város Tanácsa iratai. Testületi jegyzőkönyvek.
1. c. Végrehajtó bizottság üléseinek jegyzőkönyvei 1951.

Felhasznált irodalom:

Hevesmegyei Népújság 9. évf. 1952.10.16. 85. szám
Szecskó Károly: Az egri vár 1552-es ostroma 400. évfordulójának megünneplése 1952-ben. In: Fodor László (szerk.): Az egri vár híradója 29-30. Eger, 1997-98. 4-16. old.

 

Utolsó frissítés:

2023.01.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges