Az egri érsek borai, avagy a lábunk alatti világ

2021.05.14.
A méltán híres egri szőlő- és borkultúra a kedvező vulkanikus talajnak, a várost körülvevő dombok, hegyek ideális lejtésének, a napsütéses órák magas számának köszönheti a több évszázados sikerét.

A szőlő és a bor tekintélyes jövedelemforrása volt Eger földesurának, a püspöknek és a káptalannak, azt bizonyítják a Mohács előtti okleveleink és a 16. századi Liber Sancti Johannis, az egri káptalan Szent János Könyve. Az első okleveles adat Egerben 1443-ból származik, amikor Pál szabolcsi főesperes a Szűz Mária prépostságnak adományozza pincéjét a telekkel együtt a Sólyom utcában. 1474-ből származik egy újabb pince említés a Szent Jakab városrész felé vivő út mellett. 1502-ben pedig a Kovács utcában található pincével találkozunk. A püspökség székhelye a várban volt, így a dézsmaborokat a középkorban ott helyezték el a pincékben.  A várszámadások feltüntették a várban található pincéket, a Szent János Könyv számba vette az egri szőlőhegyeket, a termésüket. A középkorban feltehetően elsősorban fehérbor készítés folyt környékünkön, de a török hódoltsággal, a rácok megtelepedésével megjelent a vörösbor is. A mohamedán vallás borivás tilalma szerencsére nem jelentette egyben a szőlőkultúra megsemmisülését. A török alóli felszabadulást követően virágzó fejlődésnek indult a szőlőművelés. Korábban a pincékben dézsmálták a bort, de a 18. század közepén dézsmaházakat építettek erre a célra. Miután az egyház kivette a tizedet, azután szállíthatták a tulajdonosok a mustot a pincéjükbe. A bordézsmálás emlékét a mai napig őrzi a Dézsmaház utca a Cifra negyedben.

A talaj és az éghajlat mellett a bor minőségét a pince is nagyban befolyásolja, amely nemcsak a bor tárolásának a helye, hanem az érlelését, az érését is biztosítja. A mi vidékünk hőmérsékletének ingadozása tette és teszi szükségessé a megfelelő pincék kialakítását. A felszín alatti kőbe vágott pincék elsősorban Északkelet-Magyarországon, azon belül is Tokaj-Hegyalján, a Hegyközben, valamint Gyöngyös és Eger környékén jellemzők.

            Egerben a város alatt pincerendszerek húzódnak, amelyek egymással is összeköttetésben voltak, vannak. A Liber Sancti Johannis felsorolja a káptalani tulajdonban lévő pincéket, a Királyszék-hegy alatt, a vár alatt és a kovácsok utcájában, a 17. század végén pedig már Eger városnak is volt saját pincéje.

Eger pincerendszere folyamatosan épült ki, a török utáni időkben megnövekedett a pincék száma. Ekkor már nemcsak a városfalon belül, hanem a hóstyákon is vágnak, vágatnak pincéket. Minden szőlőtermelő számára fontos volt a bor tárolására alkalmas pince. Ezen pincék zöme riodácittufába vágott lyukpince, kivételt a Királyszéke környéki forrásvízi mészkőbe (vagy darázskő) vájt pincék jelentenek.

Az érseki pincerendszer is évszázadokon át tartó folyamatos bővítés eredménye lehet. Már az 1730-as években Bél Mátyás részletesen leírta az egri pincéket, így a püspöki rezidencia alatt található pincéket is. Az 1760-as, 70-es évek táján történő bővítésről is rendelkezünk adattal. A bemutatásra kerülő felvételi rajz az érseki pincerendszer 19. század eleji állapotot tükrözi. A felmérést Csór István kulcsár (a borjövedelem felügyelője) készítette 1807-ben.

                         


1. ábra: Az érseki pincerendszer

A felmérés igazi érdekességét az adja, hogy a rajzoló nemcsak az alaprajzot készítette el, megadta a pinceágak pontos méretét is, de az igazi kuriózuma az, hogy részletesen felsorolta, melyik pinceágban milyen bort (fehéret vagy vöröset; gyöngyösit, hejceit, neszmélyit, tokajit), milyen évjáratot tároltak. Azt is megtudjuk, hol őrizték a dézsmaborokat, az allodiális (saját kezelésű vagy saját tulajdonú) területekről vagy a haszonbérletből származó borokat. A kulcsár kitért a tárolás módjára is, hordókban vagy butéliákban (palackokban) volt-e a bor. A rajzon feltüntette a kapukat, a vízfolyásokat, a szellőzőnyílásokat, a zsírpincét, azt, hol őrizték a borseprőt (borüledék).


2. ábra: A pincerendszer leírása

1967-ben indult meg Eger történelmi belvárosának a rekonstrukciója, amely a város alatt húzódó pincerendszerek feltárásával, térbeli helyzetének és állapotának rögzítésével kezdődött. A pincerendszer jelentős része feltárható volt, gondot az időközben vízzel feltöltődött, beomlott pincék jelentették. A víz megjelenése a pincékben egész a város közművesítése kezdetéig, 1927–1928-ig volt visszavezethető. Ezeket a vízzel elárasztott pincéket műszeres vizsgálatokkal keresték. Időközben számos pincebeszakadással szembesültek, ez megerősítette az a tényt, hogy az egész városra kiterjedő talajmechanikai szakvéleményt kell készíteni, ami el is készült. A pincék pontos felmérést követte azon pincék biztosítása, megerősítése, amelyek komoly veszélyt jelentettek a felettük található épületek, közutak esetében. A pincék, pincerendszerek felügyelete, karbantartása tulajdonképpen folyamatosan jelenlévő feladat a város életében, azt jól példázza a közelmúlt Mekcsey utcai beszakadása is.


3. ábra: Az érseki pincerendszer mellett a Bazilika körüli (volt papi) pincék is láthatók, illetve a kapcsolat a prefektus-ház alatti pincékkel az 1970-es években


4. ábra: Pincék rajza a bejáratokkal az 1970-es években

Konkrét példánkhoz, az érseki pincerendszerhez visszatérve megállapíthatjuk, hogy az 1948-ban államosított pincét nem használták, annak ellenére, hogy az érseki palota egyik szárnyát az Eger-Mátravidéki Borkombinát kapta meg. A vízelvezetésről nem gondoskodtak, így elég rossz állapotba kerültek a pincék. A nyolcvanas években bizonyos részeit megerősítették, bizonyos részeit tömedékelték. A beton alkalmazásával viszont megszűnt a nemespenész képződés, így bortárolására már nem alkalmas a közel 4 km hosszú pincerendszer. Javaslatként már a szocializmus idején felmerült, hogy Eger szőlő- és borkultúrája, valamint a mérete miatt igazán jelentős kőbevágott pincekultúra bemutatásának ez lenne a legméltóbb helye. Múzeum igaz nem lett a pincékben, de a közelmúltban megnyitották a nagyközönség előtt, 2019-ben még látogatható volt.


5. ábra: Az oszlopcsarnok


6. ábra: Vízelvezetés napjainkban

 

Felhasznált források és irodalom:
MNL HML XV.5. Mohács előtti oklevelek gyűjteménye 813. számú oklevél
MNL HML XV.5. Mohács előtti oklevelek gyűjteménye 57. számú oklevél
MNL HML XV.5. Mohács előtti oklevelek gyűjteménye 619. számú oklevél
MNL HML XV.6. Tervrajzok gyűjteménye 184. számú terv
Bakó Ferenc: Egri borospincék. Eger, 1998.
Kleb Béla: Eger múltja a jelenben. Budapest, 1978.

 

Közzétette: dr. Kovács Melinda
                        főlevéltáros

 

Utolsó frissítés:

2021.05.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges