AZ MNL Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának története

A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának iratanyaga Debrecen város, az egykori Bihar és Hajdú vármegyék, majd 1950-től Hajdú-Bihar megye és településeiknek történetébe enged bepillantást.

Debrecen Város Levéltára
 

Debrecen Város Levéltárának alapját a 14–15. században kiadott kiváltságlevelek és birtokjogi szerződések vetették meg. Adataink szerint a városnak már a 15. században „kancelláriája” volt, azaz okleveleket állított ki. Kezdetben az ún. „nagy ládában” őrizték az iratokat, de a 16. századtól jelentősen megszaporodtak a városgazdálkodási iratok is: a jegyzőkönyvek mellett számadások, levelek, a város birtokára vonatkozó jelentések, beszámolók sorakoztak. Az 1609-ben említett nagy láda hamar megtelt, s az iratok elhelyezése már a 17. században külön helyiséget igényelt, amelynek éve nem ismert.

Egy 1705. évi adatból arra lehet következtetni, hogy ekkor már az is zsúfolt volt, mert egyes gyűjtemények, mint például a missilisek az „öreg tanácsházban” állottak. Ez a bejegyzés arról is tudósít bennünket, hogy a levéltárban az iratok skatulyákban elrakva, s csomókban összekötözve állottak.

Debrecen sajátos fekvésénél fogva gyakran volt török, német vagy kuruc hadak átvonulási helye, s majdnem állandóan egyik vagy másik hadakozó seregnek állandó téli szállása. A jegyzőkönyvekben gyakran lehet találni feljegyzést a hadak által az iratokban és jegyzőkönyvekben okozott pusztításokról.

Az 1700-as években a régi anyag őrzési helye elvált az irattártól és felvette az „archivum” nevet. Az iratok kezelője a nótárius volt, 1722-ben pedig már regisztrátort neveztek ki, akinek a városi tisztségviselők között az volt a feladata, hogy az iratokat rendezze és rendszerezze. Az iratkezelés azonban változatlanul elhanyagolt és következetlen volt. Az első jelentősebb rendezésre 1774-ben került sor. A királyi biztosok rendezésre való felszólítása alapján történt meg a város levéltári anyagának kettéválasztása is: a közlevéltártól (regestratura) elkülönítették a város birtokjogait érintő titkos vagy magánlevéltár (archivum privatum) anyagát. II. József 1785-ben rendeletet adott ki a levéltári anyag rendezésére, s ugyanakkor az iratkezelés területén is változtatásokat rendelt el, így került sor 1786-ban az iktatókönyv bevezetésére.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt különleges szerephez jutott a város magánlevéltára: a kormány Debrecenbe költözésekor a városházán lakó Kossuth Lajos szobájától nem messze levő magánlevéltárban őrizték a koronát. A közlevéltárban átmenetileg két faládában elhelyezésre kerültek honvéd zászlók és a központi hadmegye főparancsnokságának az iratai. A szabadságharc leverését követően a város önkormányzati jogkörét 1867 után kapta vissza. A városi levéltárak a neoabszolutizmus időszakában a korábbi gondjaikkal küzdöttek: rendezés és raktárhiány.

Sajnos a kiegyezés után sem történt sok változás. A korszak kiemelkedő levéltárosa Zoltai Lajos volt, aki 1887-ben kezdte meg működését a közlevéltárban, mint segédlevéltáros, de emellett jelentős muzeológus és újságíró is volt. 1915-ben a város vezetői elhatározták, hogy egyesítik a titkos levéltár anyagát a közlevéltáréval, és létrehozták az egységes városi levéltárat. A történeti értékű iratok rendezésével többek között megbízták Herpay Gábort, aki 1916-ban publikálta a városi levéltár diplomagyűjteményeinek regesztáit, amivel nagymértékben és igen hosszú időre lehetővé tette az oklevelek tudományos felhasználását.

Az első világháború, a tanácsköztársaság és a román megszállás idején a levéltár nem károsodott. A trianoni békediktátumot követő általános leépítés keretében a közigazgatás létszámcsökkentése azonban lehetetlenné tette, hogy a levéltárak létszámhelyzete javuljon, sőt a korábbi évekhez viszonyítva csökkenés következett be. Csobán Endre főlevéltáros munkaidejének jelentős részét is a városi tanács vette igénybe.

A II. világháború alatt sem károsodott a levéltár, viszont a bombázások ellen védekezve különböző helyekre szállították az iratanyagot. Az anyakönyvi másodpéldányok és a városi segédkönyvek visszaszállítása, az összekeveredett iratok eredeti rendjének helyreállítása jelentős munkaerőt, raktárakat és anyagi forrásokat igényelt. A város azonban ezúttal is mostohán kezelte levéltárát. A rendezési munkálatokat megzavarta az a tanácsi határozat is, mely kötelezővé tette a levéltár számára, hogy a kevert iratanyagból 60–70 q iratot selejtezzenek ki a városi nyomda számára.

Az 1948. évi levéltári iratselejtezés során további iratok semmisültek meg, viszont a levéltári rend helyreállítása terén jelentős eredmények születtek. 1950-ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete folytán megszűntek a városi levéltárak, s a történeti értékű iratanyag őrzésére létrehozták a közlevéltárak hálózatát. Debrecen város is határozatba foglalta a városi levéltár átadását a Levéltárak Országos Központjának.

Debrecen Város Levéltárából már jóval a mohácsi vészt megelőző időből maradtak ránk oklevelek, melyek közül a legrégebbi 1294-ből származik, és káptalani másolatban maradt fenn. A város történetének kutatásához az oklevelek mellett a város birtokaira vonatkozó iratok, a csaknem teljes sorozatot alkotó városi jegyzőkönyvek (1547–1848), az 1707-től vezetett polgárkönyv, a népszámlálási iratok és az 1518-tól őrzött végrendeletek állnak a rendelkezésünkre. Debrecen város törvényszéki fondja 1604-től 1848-ig őrzi a peres eljárások iratait. A debreceni céhek történetileg és esztétikailag is egyedülálló dokumentumai mellett nagyon fontosak az egykori titkos levéltár iratsorozatai vagy a kéziratos térképek 1750-től. Debrecen város iratai a gazdaság-, a társadalom-, a politika- és a művelődéstörténet kiapadhatatlan forrásai.

Bihar Vármegye Levéltára
 

Bihar Vármegye Levéltárának kialakulásáról, fejlődésének kezdeti szakaszáról igen kevés forrás áll rendelkezésünkre. A jogbiztosító okmányok és a birtokpolitikai iratok tudatos megőrzése országszerte a 14. századtól kezdődött. A vármegyékben a levéltárak az alispánok és a nótáriusok személyes őrzésére és kezelésére voltak bízva, de Bihar vármegyében nem mindenkor töltötték be a nótáriusi állást. A 16. században a vármegye írásbelisége még gyér, a megyei iratoknak – köztük a jegyzőkönyveknek – még nem volt rendszeres, biztonságos őrzőhelye, és emiatt rengeteg irat veszett el az egymást váltó alispánok és jegyzők kezén.

A 17. században a jegyző átvette az alispántól a jegyzőkönyvek és a megyei levéltár őrzését, s ezt követően a megye levelesládájában meg is őrizték az ügymenetek írásos emlékeit. A koraújkori fejlődés, a lassan felduzzadó bürokrácia a különféle igazgatási szervekkel egy időben meghozta a levéltárak intézményesülésének is egy újabb időszakát. Az iratanyag biztonságos elhelyezését az udvar is szorgalmazta. Az 1723. évi LXXIII. tc. az összes megye kötelességévé tette, hogy a közgyűlések és ítélőszékek tartására alkalmas székházról gondoskodjanak, amelyek egyúttal az archívum kérdését is meg tudják oldani. Bihar vármegye sem rendelkezett még megfelelő helyiséggel, ezért 1725-ben a vármegyei közgyűlés elhatározta, hogy a levéltári iratokról gondoskodni fog. 1726-ban el is szállították az iratok egy részét a nagyváradi káptalan conservatoriumába, az őrkanonok László Pál őrizetére bízva azokat. 1729-ben további intézkedéseket tettek: a régebbi okmányokat a nagyváradi várba vitték, az újabbakat pedig a városháza épületébe. Jogbiztosító tartalmuk miatt azonban az iratok gyakorlati célokat is szolgáltak, ezért elrendelték azok lajstromozását. Mindezek ellenére a levéltárnak még 1734-ben sem volt megfelelő helyisége, sőt az iratanyag nagy részét a főjegyző lakásán őrizték, aki e célból a vármegye költségén önálló szoba építtetésére kapott engedélyt. Itt az úgynevezett politikai aktákat, tehát a közigazgatási és közgyűlési ügyiratokat kellett tárolnia, s egyidejűleg megbízták az esetenként szükséges iratok előkeresésével is. A rendelet valószínűleg nem vált be, mert a vármegye 1738-ban egy háromszobás és kamrás házat vásárolt a váradi püspöktől az iratok átmeneti tárolására.

Mária Terézia uralkodása alatt több rendelet és utasítás látott napvilágot a vármegyei iratok számbavételére és rendezésére. Bihar vármegye úttörőnek tekinthető a mutatózás tekintetében, s külön gondot fordítottak az iratok tárolására is. 1760-ban a közgyűlés rekeszek készítését rendelte el, és attól kezdve mind a jegyzőkönyveket, mind az iratokat általában ezekben tartották, bár a szekrényeket és ládákat továbbra is megtartották. Az iratok védelme érdekében 1769-ben megtiltották, hogy a levéltári szobába annak kezelőjén kívül bárki is beléphessen. 1771-ben a vármegye engedélyt kért új székház építésére. A terv szerint a levéltár az emeletes épület földszintjén, a kapubejárattól jobbra, egy háromablakos nagyszobába került volna. (A felépült székházban 1824-ben végül öt szobában helyezték el a levéltárat, a lajstromozó pedig kétszobás lakást kapott.)

A levéltárat, mely szerves része volt a megyei közigazgatási apparátusnak, közvetlen a közgyűlés alá tartozott, s az alispán felügyelte, irányította, ugyanakkor a Helytartótanács is figyelemmel kísérte ügyeinek alakulását. 1773-ban például engedélyt adott másodjegyző választására is és II. József uralkodása idején ebből az állásból alakult ki a lajstromozói, majd a 18. század utolsó évtizedeiben a levéltárnoki tisztség.

A levéltár első nagy rendezése 1773-ban kezdődött Thurzó János irányításával, aki az iratokat formai hovatartozás alapján tagolta. Thurzó munkáját Bota Benedek folytatta rövid ideig, majd 1777-ben Viser Lipót vette át a levéltár vezetését. Munkáját nagy körültekintéssel, közmegelégedésre végezte, és 6 év alatt sikerült a rendezés hatalmas munkáját elvégezni. Az iratokat az iratképző szervek szerint (tíz tárgyi és négy személyi ügyre) csoportosította, ezáltal lehetővé tette a közigazgatási, a bírósági, valamint a gazdasági jellegű iratok szétválasztását. Nagyon fontosnak tartotta a levéltári anyag használhatóvá tétele szempontjából a mutatózást. 1790-től Viser munkáját Lányi Márton folytatta. Az anyag rendezése szempontjából a Viser-féle rendszert vette alapul, de a tárgyi tagolást leszűkítette. Ez a szerkezet lényegében 1829-ig megmaradt. Lányi tevékenységéből kiemelkedik a rendszeres lajstromozás. Új iratkezelési rendet alakított ki Jakab Mihály, amikor huszonhat tárgyi területet alakított ki. Az ügycsoportok sokasága és feltehetően a gyakorlatban jelentkező bonyolultsága 1845-ben radikális változáshoz vezetett: mindenféle tárgyi csoportosítást megszüntettek, az iratokat évenként újrakezdődő számokkal látták el.

A reformkor a levéltárak meglehetősen szűk világában is változást eredményezett: a deák nyelv fokozatosan kiszorult a levéltárakból, s Bihar vármegye közgyűlése is arról döntött, hogy a levéltár magyar nyelven folytassa munkálkodását. A szabadságharc leverése után az osztrák abszolutizmus 1852-ben a megyei levéltárakat kivette a politikai hatóság irányítása alól, és a megyeszékhelyeken felállított megyei törvényszék alá helyezte őket. Azonban a megyei levéltárnok jelentése szerint az 1688-tól őrzött iratok kezelése is elég munkát adott a levéltárosoknak.

Az 1886. évi XXI. tc. 67. paragrafusa a főlevéltárnokokat a vármegye központi tisztviselői közé sorolta, ami presztízs és jövedelem szempontjából kedvezően érintette a levéltárosokat. A levéltárosi szakma szempontjából viszont megerősítette azt a korábban is tapasztalt tényt, hogy a levéltáros a közigazgatási apparátus munkáját végezte továbbra is munkaidejének döntő részében, illetve a megnövekedett érdeklődésnek eleget téve nemesség-kutatásokkal foglalkoztak.

Az első világháborút lezáró békediktátum, az anyag szétválasztása, Berettyóújfaluba költöztetése, a megye településeinek megosztása törést jelentett a megyei levéltár fejlődésében. A bécsi döntés, majd az újabb békeszerződés sem könnyítette meg a bihari levéltárosok dolgát. A második világháború befejezése után a kettéosztott megye magyar része Bihar vármegye néven működött tovább. A levéltári anyag ekkor Berettyóújfaluban, a vármegyeházán hét szobában, ládákban és kötegekben várta a rendezést. A rendezéshez viszont nem voltak meg a minimális feltételek sem, a főlevéltárnoknak pedig nem volt befolyása a vármegye irattárára.

Bihar vármegye középkori és kora újkori iratai Nagyvárad 1660-as török ostroma idején elpusztultak, ezért a vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei csak 1688-tól maradtak fenn. Iratanyagát tovább csökkentette az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum, melynek következtében a vármegye területének közel háromnegyedét és székhelyét, Nagyváradot Romániához csatolták. Azonban még így is jelentős mennyiségű vármegyei, járási, települési, államigazgatási és intézményi irat maradt fent, amelynek egy része még feltáratlan a kutatók által. A fentebb említett közgyűlési iratok (1622–1848) mellett a történettudomány szinte minden területe számára felbecsülhetetlen forrásértékkel bírnak Bihar Vármegye Törvényszékének iratai (polgári, nemességi és tiszti perek) és a gyűjteményes fondok, úgymint az összeírások, a járási iratok, a szabályrendeletek, az egyesületi alapszabályok és a vízügyi iratok.

A Hajdúkerület, majd Hajdú Vármegye Levéltára
 

A Hajdúkerület – Districtus Haidonicalis – a 17. század végén alakult, és érdekképviseleti és igazgatási funkciót látott el. A HajdúkerületLevéltára 1605-től őriz okleveleket és jogbiztosító iratokat. A levéltár iratanyagából a közgyűlési jegyzőkönyvek, a közgyűlési iratok, valamint az 1707–1846 között keletkezett hajdúösszeírások kiemelkedő forrásértékűek.

A kerületnek hosszú időn keresztül nem volt olyan helyisége, ahova iratanyagát biztonsággal elhelyezhette volna. Először a levéltárat 1688-ban említik: az iratokat ekkor a hajdúböszörményi székház egy kis szobájában tárolták. A hajdúság kiváltságait tartalmazó okleveleket viszont kettős zárú és titkos nyitású privilégiális ládában őrizték a később keletkezett iratokkal és jegyzőkönyvekkel együtt a kállói várban. Az egyéb iratok a kerület kapitányának és főjegyzőjének kezelésében állottak, mivel ezekre munkájuk végzése közben szükségük volt. 1776-ban viszont a Helytartótanács felhívására Hajdúböszörményben külön levéltári helyiséget építettek és a következő években megkezdődött az iratok rendezése is. A kerület regisztrátort nevezett ki Csiszár András személyében.

A levéltár végleges helyiségének kijelölésére azonban még jó ideig várni kellett, hiszen csak 1808-ban, a kerület átalakítását követően született meg a döntés, hogy a levéltárat a kerület házában kell elhelyezni. A szabadságharc alatt a kerületi levéltár sajnos károsodott, mivel az iratok egy részét selejtként a nagyváradi lőszergyár rendelkezésére bocsátották.

A szabadságharc leverését követően a kerület önkormányzata az abszolutizmus berendezkedésének megfelelően alakult. A kerület városainak anyagát a helyszínen őrizték, róluk a városi közgyűlés rendelkezett. A rendezett tanácsú városok (Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló) csak 1872-től fordítottak nagyobb figyelmet a régi iratanyagra, a községekké visszaminősített Hajdúhadház, Hajdúdorog és Vámospércs viszont elhanyagolta a levéltári anyag gondozását.

Hajdú vármegye megalakulásakor a Hajdúkerület Levéltárának anyagát az 1876-ban megalakult Hajdú Vármegye Levéltára vette át, melynek vezetésére a kerület megbecsült levéltárosát, Gál Sándort kérték fel.

Hajdú vármegye az 1876. évi XXXIII. tc. rendelkezése értelmében alakult meg. A megye központi tisztviselőinek sorában 12. helyen a levéltárnok állt, tehát szorosan beletartozott a megyei közigazgatási apparátusba. A levéltárnok feladata ekkor az volt, hogy a beérkezett ügydarabokat előiratozza és vezesse a nyilvántartásokat. Ezen felül a központi árvaszék irattárát is a vármegyei levéltárnok kezelte. A megnövekedett feladatok ellátásra az alispán 1889-ben levéltári segédállást is létesített.

Az I. világháború nem károsította a levéltári anyagot, a román megszállás viszont nyomot hagyott a községek levéltáraiban. 1928-ban felmérték a levéltár anyagát, mely akkor a következő iratokat tartalmazta: privilégiális okmányokat 1605-től, jegyzőkönyveket 1694-től, közigazgatási iratokat 1713-tól, polgári perek iratait 1736–1826, büntető perek iratait 1794–1826.

A II. világháború végén a megyei levéltár anyagát minisztériumi utasítás alapján két vagonba rakták és a Dunántúlra menekítették. A menekítés miatt az anyag nagy része elpusztult, összekeveredett. Az anyag rendezésére szakemberhiány miatt sokáig nem került sor. 1950-ig nem is történt jelentős rendezési munka, csak alkalmanként osztottak be egy-egy feleslegessé vált tisztviselőt elbocsátásig, aki így természetesen nem törődött a levéltárral. A levéltár vezetésének megnyugtató megoldását az jelentette, amikor dr. Kolléga Tarsoly Sándort kinevezték a megyei levéltár vezetőjének.

A Hajdúkerület Levéltára 1605-től őriz okleveleket és jogbiztosító iratokat. Jelentős források az 1694-től vezetett jegyzőkönyvek és az 1702 és 1846 között keletkezett hajdúösszeírások. A hajdúvárosok közül Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló közigazgatási iratai nagyobb hiányok nélkül találhatóak meg. Az 1876-ban több törvényhatóságból létrehozott, Debrecen székhelyű Hajdú vármegye iratanyaga kisebb nagyobb hiányosságokkal került 1950-ben a levéltár kezelésébe. A II. világháború végén, a Dunántúlra való menekítés közben a főispáni iratok nagy, az alispáni iratok kis része pusztult el, míg a Törvényhatósági Bizottság közgyűlési jegyzőkönyvei 1941-ig maradtak meg.

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár
 

A Belügyminisztérium 1950-ben elrendelte, hogy Bihar Megye Levéltárát Berettyóújfaluból szállítsák Debrecenbe, és helyezzék el a Hajdú Megye Levéltárában. Az átköltöztetés a megyei levéltár új helyiségébe 1950 augusztusára történt meg, ekkorra alakult ki a Hajdú-Bihar Megyei Közlevéltár. Debrecennek ugyanakkor külön levéltára volt: a Debrecen Városi Közlevéltár, melynek vezetője Komoróczy György volt. A debreceni és a két megyei levéltár anyaga 1950 decemberében hozzávetőleg 1800 ifm volt. Ez a törzsanyag feudális kori, de legfeljebb az 1930 előtt keletkezett iratokból állt. A két megyei anyagot új helyre, a Kossuth utcára költöztették, majd megkezdődött az iratok egyesítése és rendezése. Az államosítás lehetővé tette, hogy a levéltárak begyűjtsék a városi és községi önkormányzatok, az állami érdekeltségű gazdasági és állami szervek történeti értékű iratait. Így került sor a volt hajdúvárosok, majd a községek, illetve a különböző államigazgatási szervek, oktatási intézmények és más jogalkalmazó szervezetek irategyüttesének beszállítására és megőrzésére.

A Debreceni Állami Levéltár, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár jogelődje 1952-ben alakult meg, amikor a közoktatási miniszter 864-011/1952. K. M. utasításával a Hajdú-Bihar Megyei Közlevéltárat, valamint a Debrecen Városi Közlevéltárat egyesítette és a Magyar Országos Levéltárral együtt egységes hálózatba szervezte. Az állami levéltár hatásköre alapján a törvényhatósági iratok mellett gyűjtötte az állami, a városi, a községi, a közületi szervek és a vállalatok régebbi iratait is. Az ötvenes évek közepéig terjedő korszakot mondhatjuk a levéltár „hősi korszakának”, melynek döntő eredményeként tartjuk számon a hatalmas méretű iratfelderítést, begyűjtést és rendezést.

Az ötvenes évek második felében dinamikusan folytatódott a rendezési és segédletkészítési munka, az iratképző szervek ellenőrzése. Sőt Komoróczy György irányítása alatt a levéltár egyre nagyobb szerepet kapott a megye helytörténeti-tudományszervező tevékenységében is.

1968-ban 17 esztendős állami múlt után a levéltárak visszakerültek a megyékhez. Ezt követően a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár működési feltételei javultak ugyan, de az elhelyezési feltételek nem. Nem történt intézkedés sem új levéltár építésére, sem megfelelő épület kijelölésére, amelyet átalakítással alkalmassá lehetett volna tenni a levéltári feladatok ellátására. Hogy enyhítsenek a gondokon Hajdúböszörményben fióklevéltárat létesítettek, ahová 1981-ben visszakerültek a Hajdúkerület iratai. Később ide szállították az egyházi és az állami anyakönyveket, valamint Hajdúdorog, Görbeháza, Polgár és Tiszagyulaháza területén működött és működő szervek iratait is. Itt őrzik továbbá Hajdúböszörmény és Hajdúnánás városok iratait is.

A levéltár iratanyagából, az állami területi szervek iratai közül kiemelkedő a földmérési felügyelőségek, a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Debreceni Tankerületi Főigazgatóság anyaga. A jogszolgáltatás területéről Bihar Vármegye Törvényszékének, a Debreceni Királyi Ítélőtáblának, a Debreceni Királyi Törvényszéknek (azon belül a cégbíróságnak) és a Debreceni Népbíróságnak az anyaga, a felsőfokú oktatási intézmények közül pedig a Debreceni Egyetem jogelődjeinek és a Gazdasági Akadémiának az iratai különösen jelentősek. Debrecen iskolaváros révén már a 19. századtól kezdődően bőséges forrásanyaggal szolgálnak a közép- és alsóbb iskolák fondjai is. A családfakutatók számára kihagyhatatlan információs bázis a Nemességi iratok gyűjteménye, azon belül is három volt levéltáros: Osváth Lajos, Reszeghy Lajos és Herpay Gábor hagyatéka.

1969-ben a levéltári törvény kimondta, hogy a levéltár tudományos, valamint fontos igazgatási és közművelődési feladatokat ellátó intézmény. Tehát megváltozott a levéltárak szerepe és sokkal nyitottabbá váltak az 50-es évekhez képest.

A levéltár külön kiadványok mellett több sorozatot gondoz: a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyvét 1974-től, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményeit 1972-től, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Forráskiadványait 1979-től, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Levéltári Dokumentációit 1987-től, a Hajdú-Bihari Levéltári Füzeteket 2010-től és a Régiókutatás elektronikus tanulmánykötetet 2011-től.

A Levéltár 1973-tól minden évben megrendezi a Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokat, melyeken nemcsak a tudományos munkatársaink, hanem az ország minden területéről érkező levéltárosok, történészek, doktoranduszok és amatőr kutatók mutathatják be legújabb kutatási eredményeiket. Ezen kívül számos konferencia és kisebb rendezvény megszervezése is fűződik a nevünkhöz akár önállóan, akár más intézménnyel együttműködve. Ezek témája igen változatos: a szocializmus hétköznapjainak bemutatása, családtörténet, irodalomtörténet, holokauszt, építészet, várostörténet, vendéglátás stb. 2009 augusztusában pedig Debrecen adott otthont az MLE vándorgyűlésének.

2013-ban a Központi Kutatóban kialakítottuk a levéltár történetét bemutató és folyamatosan bővülő állandó kiállításunkat. Ennek központi eleme a 10 tablóból álló levéltári arcképcsarnok, kiegészítve a Mata János levéltáros által tervezett, Debrecen Város Levéltára számára készített bútorokkal és különböző tárgyi emlékekkel. A megye határain belül és kívül, az ország határain túl rendszeresen jelenünk meg vándor- és időszaki kiállításainkkal.

Az oktatás több szintjén is jelen vagyunk. Munkatársaink részt vesznek a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének levéltár szakirányos képzésében és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem iratkezelő és irattáros tanfolyamaiban.

Rendhagyó történelemórákat és levéltár-pedagógiai foglalkozásokat tartunk a megye általános és középiskolásai számára, és rendszeresen fogadunk egyetemi csoportokat és civil szervezeteket levéltár-ismertetés céljából.

2012. január 1-jétől kezdve a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár – a többi önkormányzati fenntartású megyei levéltárhoz hasonlóan – újra állami fenntartásba került, majd ugyanezen év október 1-én létrejött a Magyar Nemzeti Levéltár. Ezáltal a megyei levéltár intézményi önállósága megszűnt, azonban a közfeladat-ellátás tartalmi elemei nem változtak.