Jelenlegi hely

I. világháborús emlékművek (Sáregres)

Sáregres

Avatás: nem ismert

Alkotó: nem ismert

Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága jóváhagyta Sáregres, és a körjegyzőséghez tartozó Pusztaegres községek képviselő-testületének 1923. szeptember 11-én hozott határozatát, amelyben arról döntöttek, hogy egy-egy szobor felállításával örökítik meg a világháborúban elesett hősök emlékét, és ennek költségeire megszavaztak községenként negyvenhat mázsa búzát.[1] Az emlékmű felállításával kapcsolatban további adatok nem ismertek, de a sáregresi körjegyző által, a Sárbogárdi járás főjegyzőjének 1948 februárjában írt jelentés szerint a község gondoskodott a bekerített magyar hősi emlékmű karbantartásáról.[2]

Évtizedek múltán, 2017-ben a sáregresi képviselő-testület úgy döntött, hogy indulni kíván a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában kiírt pályázaton. A Kossuth utcai első és második világháborús emlékműveknél a tisztítások, javítások mellett a neveket tartalmazó új emléktáblák felhelyezését is tervbe vették.[3]

A sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan megújultak az emlékművek, 2019. október 3-án történt meg az ünnepélyes átadásuk.[4]

Jegyzetek

[1] MNL FML IV. 402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1924. 194. p.

[2] MNL FML IV.415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. V. 332. Hősi halottak, emlékművek. 507/1948.

[4]  https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-telepules-olyan-amilyenne-lakoi-teszik-saregresen-lathato-tapasztalhato-megujulas-3315015/ 2021. január 14.

MNL FML IV.415b. Sárbogárdi járás főszolgabírájának iratai. Hősi halottak, emlékművek. 507/1948.

Sáregresi világháborús emlékművek. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

Sáregresi világháborús emlékművek. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

Sáregresi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019. 

Sáregresi első világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.