Jelenlegi hely

I. világháborús emlékművek (Ráckeresztúr)

Ráckeresztúr

Avatás: 1937. május 9.

Alkotó: Pankotai Farkas Béla

A Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság megbízásából Hubay János nyugalmazott ezredes kereste fel a községet 1923. augusztus 19-én, és a képviselő-testület előtt ismertette a bizottság rendeltetését, célját, és kérte, hogy a község méltó emléket állítson az elesett hősöknek. A felszólalás után a képviselő-testület határozatot hozott a település világháborúban elesett hősei emlékének megörökítéséről, és kiválasztották a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság által jóváhagyott 273. számú, Horváth Géza szobrász által készített tervet. A műkőből készülő, négy méter magas emlékműre negyven nevet kívántak bevésetni. A képviselő-testület a felállítás költségeire ötvenöt mázsa, a mellékköltségekre pedig két mázsa búza értéket szavazott meg. Az emlékmű leleplezésének időpontját 1923. november 1-jére tervezték.[1] Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága felülvizsgálta a község határozatát, amit nem hagyott jóvá, mivel a költségeket az akkori viszonyok között túl magasnak tartotta, és a nemes cél elérésére egy egyszerűbb emlékmű vagy emléktábla felállítását is elegendőnek találta. a község anyagi viszonyainak megfelelően.[2]

Tizennégy évvel később valósult meg az emlékmű felállítása, a Magyarság című újság így tudósított 1937. május 12-én a leleplezésről: „Ráckeresztúr község fényes ünnepségek keretében avatta föl hősi halottai emlékművét. Az ünnepség fényét emelte, hogy megjelent azon József főherceg is, akit diadalkapuval fogadott a község lakossága. Az emlékműavatáson a vármegyét Széchényi Viktor gróf főispán és Halász Géza vármegyei főjegyző képviselte, s ott volt még Haám Artúr, a kerület országgyűlési képviselője is.”[3] A szobrot Pankotai Farkas Béla készítette, neve a talapzaton olvasható.

A ráckeresztúri önkormányzat 2006-ban kiegészítette az emlékművet egy Trianon-emléktáblával. A felújításról pedig 2016-ban döntött a képviselő-testület. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz nyújtott be az önkormányzat pályázatot az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában, és nyolcszázezer forint támogatást nyert el.[4] A felújítás során felhelyezték az obeliszkre a címert, és a katona puskájára a szuronyt, az áldozatok névsorát pedig kiegészítették az újabb kutatások alapján. A Trianon-táblának másik, méltó helyet kerestek a szobor előtt.[5] Gyorsan folytak a munkálatok, már a felújított emlékműnél tartottak megemlékezést 2016. november 11-én az első világháború lezárásnak évfordulóján.[6]

Jegyzetek

[1]MNL FML V. 159b. Ráckeresztúr nagyközség iratai. Közigazgatási iratok. 1249/1923.

[2]MNL FML IV. 402a. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1923. 687. p.

MNL FML V. 159b. Ráckeresztúr nagyközség iratai. közigazgatási iratok. 1923. HEMOB képviselőjének látogatása és szobormegrendelés.

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű avatása. Magyarság. 1937. május 12.

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű avatása. 1937. május 9. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

Leventék a ráckeresztúri első világháborús emlékmű avatásán. 1937. május 9. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

Ráckeresztúri képeslap 1942. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű. Fotó: Prekop Ferenc 1986. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű. 2016. június. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű felújítása. 2016. augusztus. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár

A ráckeresztúri első világháborús emlékmű. 2017. Forrás: Gajdó Ágnes Ráckeresztúr Könyvtár