I. világháborús emlékművek (Kőszárhegy)

Kőszárhegy

Avatás: 1939. június 25.

Alkotó: Bory Jenő

Kőszárhegy község képviselő-testülete 1937. augusztus 27-én arról határozott, hogy hősi halottjainak méltó emléket emel. Felkérték Vitéz Szabó István tanítót, hogy készítse elő az ügyet, az emlékműre szükséges pénzt társadalmi úton gyűjtse össze, válassza ki a megfelelő emlékművet, azt hatóságilag hagyassa jóvá, gondoskodjék annak megfelelő elhelyezéséről, de mindenek előtt mutassa be a tervet.[1] Az előkészületek során ezerötszáz pengőt sikerült gyűjteni, a lakosság pedig fuvarral és napszámmal segítette az emlékmű létrejöttét. Bory Jenő alkotását 1939. június 25-én avatták fel, az ünnepségen József főherceg is megjelent.[2]

Később az emlékművet második világháborús emléktáblákkal egészítették ki, de a táblák felhelyezésének ideje nem ismert.

A 2014-ben útjára indított, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása témában kiírt pályázaton a kőszárhegyi önkormányzat háromszázezer forint pályázati támogatást nyert el.[3] Az emlékmű felújítására 2016–2017-ben került sor.[4]

Jegyzetek

[1] MNL FML V. 171a. Szabadbattyáni körjegyzőség iratai. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek. Kőszárhegy. 1937. 291. p.

[2] Uo. 354. p.

[4] Fejér Megyei Hírlap. 2019. április 10. 7.p.

Kőszárhegyi világháborús emlékmű. Fotó: Dr. Pinczés Sándor/Köztérkép 2010.

Kőszárhegyi világháborús emlékmű. Fotó: Dr. Pinczés Sándor/Köztérkép 2010.

Kőszárhegyi világháborús emlékmű.Fotó: Lovas Andrea 2013.

Kőszárhegyi világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.