207 évvel ezelőtt született meg a magyar kisdedóvás egyik „előharcosa”, Rapos József (1814–1894) pedagógus, a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület egyik alapító tagja, ő hozta létre Székesfehérvár első magán kisdedóvóját is.

A „magyar kisdedóvás megszervezője” 1814. március 13-án látta meg a napvilágot Pápán. Középfokú tanulmányait szülőhelyén kezdte meg, továbbá Győrben és Székesfehérváron is részesült gimnáziumi oktatásban. Szülei halála teljesen megváltoztatta a fiatal életútját: az árvaságra jutott Rapost Kovács Tamás, a pannonhalmi főapát vette maga mellé a Benedek-rend pannonhalmi uradalmába udvari tisztnek. Pannonhalmán Raposnak alkalma nyílt megismerkedni az apátsági könyvtár kincseivel is, rengeteget olvasott és művelte magát, később alapító tagja lett az 1842-ben létrejött „Szent-mártoni olvasó-társaságnak”, és elvállalta a társasági titoknok pozíciót. A társaság a „hasznos ismeretek’ megszerzését, gyarapítását, — erény’, műveltség’, jó ízlés’, szorgalom’ előmozdítását, és mindezeknek terjesztését, nemkülönben a’polgári, és társas élet’ kellemeinek, és a’ közjóllétnek eszközlését tűzte ki czéljaul.” 1842-ben jelent meg első önálló műve „Korszerű szózat a szentmártoni olvasó-társasághoz. Egy vidéki beltagtól” címmel Győrben.

A főapát gazdatisztjeként a kisdedóvás ügyével is foglalkozott. A nemes üggyel Brunszvik Teréz által került kapcsolatba. A fiatal Rapos egy alkalommal ellátogatott a grófnő által alapított kisdedóvó intézetbe, ettől a pillanattól fogva teljesen a gyermekek ügyének szentelte életét. A kisdedóvás annyira érdekelte, hogy „Alapnevelés” címen egész rendszert dolgozott ki a legifjabbak nevelésére, a mű úttörő munkának tekinthető. Rapos úgy vélte, hogy kisdednevelés fő célja a jellemképzés, rendre, illetve tisztaságra szoktatás, továbbá Isten, szülők, emberek szeretetére és helyes gondolkodásra, helyes beszédre való tanítás, szerinte ez volt a későbbi sikeres iskolai előmenetel kulcsa.

1845 és 1852 között Rapos mint bérlő gazdálkodott vidéken, majd 1852-ben áttelepült Székesfehérvárra. Kezdetben tanított, majd rábízták a helyi kisdedóvás megszervezését (a város vezetése kikötötte, hogy magánvállalkozás legyen, ne közintézmény). Fehérváron már évekkel korábban felmerült az igény a legkisebbek intézményesített ellátásának megvalósítása iránt: Székesfehérvár városa küldöttséget indított a gróf Festetics Leo adományából létrejött tolnai Óvóképző Intézetbe, azzal a szándékkal, hogy – mai szóval élve – a „jógyakorlatokat” megismerve megnyithassák Székesfehérvár első óvodáját. A kezdeményezésről így írt Kossuth Lajos 1841-ben: „Fejér vármegye közönsége gondos figyelmét a kisdedóvásra kiterjesztette”. Ekkor az intézmény létrehozása nem valósult meg, Raposra maradt az első fehérvári óvodai intézmény megalapítása, a megfelelő épület megtalálásától kezdve egészen a „pedagógiai program” kidolgozásáig.

Ney Ferenc, a kisdedóvó-képző egykori igazgatója (1844. augusztus 19-től 1862. január 13-ig vezette az intézményt) és a Brunszvik család egykori magánnevelője így emlékezett meg egykori tanítványáról, Rapos Józsefről: „1858-ban egy idős, 44 éves tanítvány kérte felvételét a képzőintézetbe. Hivatástudata s az az eltökélt szándék vezette, hogy óvodát alapít Székesfehérváron.” A Brunszvik Teréz szellemi környezetéhez tartozó Rapos 1860-ban, közel nyolcévnyi munka után tudta megnyitni saját házában (az épület a felsővárosi elemi iskolával szemben lévő térségben helyezkedett el). A város vezetése alkalmasnak találta a már megfelelő végzettséggel is rendelkező Rapos Józsefet az intézet vezetésére, házát is megfelelőnek nyilvánították a nemes cél szolgálatára. A város nem csak elvi támogatást nyújtott Raposnak: az ingatlant mentesítette a katonatartás terhétől, ezenfelül az óvoda felszereléséhez 105 forintot biztosított. Az intézmény valláserkölcsi felügyeletét az illetékes egyházi hivatal látta el, az általános felügyeletet pedig a város. Linzer Károly és Tar István alapítványt is létrehoztak a kisdedóvó pártolására. Az intézet ünnepélyes megnyitójára 1860. május 28-án (más forrás szerint 1860. június 3.) került sor. Rapos József így emlékezett az eseményre: „11 órakor nem éppen kevés résztvevő jelenlétében nemzeties jellegű ünnepéllyel Isten nevében az csakugyan meg is nyittatott”.

Az ünnepélyesen megnyílt intézmény működése hullámvölggyel indult, ugyanis a megnyitást követő napokban egyetlen gyermeket sem vittek óvodába. Rapos mindent megtett a kisdedóvó népszerűsítéséért: felkereste az intézet környékén élő családokat és biztatta őket gyermekeik beíratására, az első hónapra ingyenes részvételt biztosított a jelentkezőknek. Szerencsétlen módon minden szülő arra várt, hogy előtte más is óvodába küldje gyermekét, hogy véleményt alkothassanak róla, így elmaradtak a jelentkezések.

Az első óvodások Unger György fehérvári képviselő unokái voltak, a férfi Rapos József egyik szomszédja volt. Az első hónap végén 9 gyermek járt az intézménybe (Rapos József szerint ennyi hallgatója volt ekkor a prágai egyetemnek is). A részvételi díj havi 50 krajcárt tett ki, Rapos a díj felét élelmiszerekben is elfogadta. A kedvezmények ellenére a szülőknek megpróbáltatást okozott a havi „óvásdíjakat” kifizetni, több család halmozott fel tartozást. Az első alapítványi pénzből támogatott óvodás a négyéves Károly Pál volt, a gyermek özvegy édesanyja nagyon messze lakott, így Unger György adott neki éjszakai szállást.

A kisdedóvó kora reggeltől késő estig tartott nyitva, illetve vasár- és ünnepnapokon, valamint rossz idő esetén sem tartott szünnapot. Rapos József „óvóként” igen gondosan bánt a rábízott apróságokkal: levágta a körmüket és a hajukat, időnként meg is mosdatta a gyermekeket. A foglalkozásokon Rapos a gyermekeket magyarul és németül olvasni, írni, számolni tanította, továbbá volt hittan is. Felesége kötni, horgolni tanította a lánygyermekeket. A gyerekeket kirándulni is elvitték: bejárták a várost, kovácsműhelybe látogattak, de kaszálást és cséplést is megtekintettek a földeken. Rapos József a szülőket vasárnaponként beszélgetésre invitálta. Az óvodát többször meglátogatta Drucker József polgármester, de Zichy Jenő gróf is megfordult az intézményben (együtt énekelt a gyermekekkel, segített a sorakoztatáskor).

Az óvoda 11 hónapig működött, a bezárást egyrészt anyagi okok idézték elő, másrészt Rapos megosztó cikke vezetett el ehhez. Rapos József Nőtlenség. Mint fejtvénye egy-egy pályafeladatnak című 1861-ben kiadott értekezése miatt – amelyben megkérdőjelezte a papi nőtlenség szükségességét – összetűzésbe került a fehérvári papsággal. A megromlott viszony miatt örömmel fogadta el az egriek meghívását, ahol létrehozta 1861-ben az egri városi kisdedóvó intézet. Így írt Rapos távozásáról és a fehérvári óvoda átköltöztetéséről: „a gondviselés úgy rendelte, hogy Fehérvárnak hozott nagy áldozataim Egerben jutalmaztassanak meg. Intézetem annyira ignoráltatott, hogy még csak roszakaratú megrovóra sem talált. Ily körülmény közt több kedvező állomásnak kitartó következetességem áldozatául ejtése után, végre a meglelő egri meghívást, mely tulajdon joggal bírt intézetem áttételének esetére legalább 200 kisdedet biztosított, örömmel s határozottan el nem fogadnom lehetetlen volt, hisz itt is ugyanazon közanyának, a szeretett drága közhazának szolgálok […] Isten hozzád, Fehérvár! — dicső királyaink koronázó, törvényalkotó és temetkező szent helye, Isten hozzád! — te nagy jövőre rendeltetett s leány- növeldével, ipartanodával, vasúti központtal és távírdával máris ellátott nekem igen kedves hely, Isten hozzád!”

Egerből pár hónap után Rapost Pestre hívták, ahol elvállalta az Országos Kisdednevelést Terjesztő Egyesület kisdedóvó képzőjének és hozzá tartozó óvoda igazgatója lett (ő volt az intézet harmadik igazgatója). Rapos 600 forintos intézményvezetői béréből 200 forintot rendszeresen jótékony célokra fordított. A hatvanas évek folyamán elkezdte magyarra fordítani Friedrich Fröbel, a híres német reformer pedagógus műveit, bár maga Rapos a hagyományos magyar kisdednevelési irányzat híve maradt, nem tudott igazán elszakadni az iskolai oktatásmódszertantól. A kisgyermek játéka ellen Rapos határozott állást foglal (csak az 1891-es kisdedóvási törvény szüntette meg az iskolai tárgyak tanítását az óvodában). Rapos ún. „elmefejtő gépe”, amelyet „a számolás gyakorlására, természeti tárgyak és képek összehasonlító ismertetésére, mondatok szerkesztésére, olvastatásra, írásra” használt a foglalkozásokon; az „időgép” az óra olvasását, a napok, hetek, évnegyedek megtanítását segítette; ezenkívül voltak az óvodának alaktani fácskái és különböző földrajzi segédeszközei is (Magyarország vaktérképe, Európa térképe, földgömb). Társalgás elnevezésű óvodai foglalkozásainak ékes példája: „Társalgás a dióról: Nézzétek csak, milyen szépen kétfelé lehet venni. Hány darab van most? Kettő. De ezt a fél diót még egyszer két részre lehet törni. És egy- egy ilyen részt hogy nevezünk? Egy negyed diónak. Hány negyed van az egész dióban? Négy. És egy fél dióban? Kettő.”

Az igazgatói posztját egészen 1870-ig ellátta, végül az őt érő sok támadás miatt állását otthagyni kényszerült. 1870-es lemondása idején már mellbaj kínozta, ehhez később szemgyengeség is társult, úgyhogy hónapokig teljes vakságban élt. Nejével és öt kiskorú gyermekével szegény körülmények között élt hosszú éveken keresztül. 1894. január 18-án hunyt el Budapesten.

Rapos József igazgatói tevékenysége mellett szervező munkája, illetve elméleti írásai hozzájárultak az óvodai mozgalom fellendítéséhez, fejlesztéséhez. Cikkei hírlapokban és folyóiratokban jelentek meg (Honművész, Századunk, Magyar gazda… stb.), az általa szervezett Alapnevelők Országos Egyesületének önálló lapja is lett, továbbá ő szerkesztette többek közt „Az alapnevelők évkönyvét” és az országos köznevelési egyesület évkönyveinek több füzetét. Leghíresebb műve „Brunszvik Teréz grófhölgynek, a legnagyobb magyar honleánynak élete és műve, vagyis a köz-alapnevelésügy múltja és jelene” (1868) volt.

A második székesfehérvári óvodai intézmény felállítására 1860 után néhány évet kellett várnia helyieknek: a Bazsalik Mihály-féle Belvárosi Óvoda 1868. február 2-án nyitotta meg kapuit a Ráder-házban (a későbbi Pfinn-ház, Jókai utca 21.), majd további intézmények nyíltak a településen: 1869. május 17-én a Palotavárosban, 1887-ben a Felsővárosban, 1893-ban a Tóvárosban alapítottak kisdedóvót.

Felhasznált irodalom:

• A Pallas Nagy Lexikona

• A szent-martoni olvasó-társaság alkotmánya

• Bárdi Renáta: A székesfehérvári Mancz János Óvoda története

• Dombi Mátyásné: Százhatvan éve nyitotta meg kapuit Székesfehérvár legelső óvodája

• Hornyák Mária: Az európai óvodaügy hőskora Brunszvik Teréz levelezésének tükrében

• Juhász Ferenc: Szuhomlinszkij könyvét olvasva

• Katolikus Lexikon

• Kézi Erzsébet: Kétnyelvűség az óvodában. Bilingualism in the nursery school.

• Komlósi Sándor: Pécsi óvodák 1867 előtt

• Kövér Sándorné: kell-e mennünk Európába? A magyar és az európai óvodai rendszer kapcsolata és sajátos vonásai 1828-1998 között

• Magyar Életrajzi Lexikon

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái

• P. Szathmáry Károly: A magyar kisdedóvás és nevelés rövid története

• Paedagogiai Encyclopaedia

• Pedagógiai Lexikon

• Pedagógiai Szemle, 6. évfolyam, 1956-10-01 / 4. szám

• Peress Sándor: A "Kisdednevelés" 25. évfolyama. Bpest, 1898.

• Podráczky Judit: Óvodaügy a 19. századi magyar társadalomban

• Politikai Ujdonságok, 7. évfolyam, 1861-05-23 / 21. szám

• Pukánszky Béla: A gyermekről alkotott kép változásai az óvoda történetében

• Ruzsányi Istvánné: Az óvodai matematikaoktatás történeti előzményei hazánkban (1828– 1933)

• Dr. Tóth Dezső: Egyesületi mozgalmak Veszprémben (Epizódok az 19. század közepéről)

• Végh Ákos László: Bazsalik Mihály (1839–1894)

• Végh József: Szabó Endre, a kisdednevelés reformátora

• Veszprém megyei életrajzi lexikon