Jelenlegi hely

Pákozdi csata

2020.09.29.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Szerző: Szima Viktória

 

Ma van a pákozdi csata évfordulója. A megyénkben lezajlott ütközet az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentős hadieseménye volt. 1848. szeptember 29-én a Velencei-tótól északra, a Pákozd-Sukoró-Pátka háromszögben vívott ütközet során seregeink vereséget mértek Jellasics horvát bán csapataira.

A Habsburg birodalmi érdekeket védő Jellasics császári altábornagy 35 ezer főnyi seregével már 1848. szeptember 11-én átlépte a Drávát, ez nyílt katonai támadás volt a forradalmi Magyarország ellen, amelynek törvényes kormányát maga a Habsburg uralkodó nevezte ki. Jellasics hadserege hazánk területén kiegészült a Hardegg-vértesek 3 osztályával és 1 osztálynyi Kress könnyűlovassal. Hadosztályparancsnokai osztrák katonák voltak: Hartlieb altábornagy, Kempen tábornok és Schmiedl tábornok. Az osztrák-horvát sereg rabolva és fosztogatva haladt Nagykanizsától Székesfehérvár felé. Sajátságos háború volt ez, mivel az egyik hadviselő fél az V. Ferdinánd által kinevezett – majd leváltott – bán és a királyra felesküdött határőrsereg, a másik pedig a szintén Ferdinánd által kinevezett magyar kormány, illetve – az áprilisi törvények értelmében – az uralkodóra felesküdött honvédsereg volt. A Teleki Ádám vezette hazai honvédsereg élén többnyire volt császári tisztek álltak, így Teleki hosszú ideig nem mert harcba bocsátkozni Jellasics hadával. A magyar oldalon álló császári-királyi tisztek közül többen – például Ottinger Ferenc – átszöktek Jellasics csapatához. A magyar seregek folyamatosan hátráltak, szinte feladták az egész Dunántúlt.

A forradalom ügye viszont a hadseregek összecsapásán állt vagy bukott, így Batthyány Lajos általános népfölkelésre szólította fel a Jellasics-féle vonulási útvonalon lévő megyék lakóit. Ezenfelül Dunántúlra rendelte az önkéntes nemzetőri zászlóaljakat, ráadásul a parasztság sérelmeit orvosolandó, eltörölték a szőlődézsmát is (1848. szeptember 15.). A fenti rendelkezéseknek hála jelentős tömegek fogtak fegyvert a honvédő háborúhoz. A magyar sereget kezdetben Veszprémnél összpontosították, ám szeptember 15-ével Székesfehérvárra került át (ekkor már István nádor volt a seregparancsnok), amikor már teljesen egyértelművé vált, hogy Jellasics fő erői a Balaton déli partján közelednek a volt koronázóváros felé. Mindeközben a szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos vezetésével toborzásba kezdett az Alföldön, ezáltal megközelítőleg 16 000 újoncot mozgósított szeptember 28-ig a honvédő harcokhoz. A magyar hadsereg Fehérvár környékén akarta feltartóztatni az ellenséget. István nádor a miniszterelnöknek írt levelében elég lehangoló képest fest a helyi haderőről: „[Székesfehérváron] más fegyveres erőt nem találtam, mint az 1180 főből álló tolnai önkéntes zászlóaljat.” Szeptember 20-án az István nádor vezette csapatokhoz és a tolnai zászlóaljhoz csatlakozott a Teleki Ádám vezette drávai hadsereg is. Itt vette át a hadsereg vezetését Móga János altábornagy. Később Kiss Ernő is városba érkezett, hogy – Kossuth levélbeli felkérésére – átvegye a sereg irányítását (Kiss végül, bár jelen volt a csatatéren, parancsnoki teendőket nem látott el). Kíséretében megérkezett Kohlmann József százados, a pákozdi csata haditervének későbbi kidolgozója is. Szeptember 24-ig a védelmi terv a Sárrét és Székesfehérvár megerősítésére épült, ezt később a hadieseményeknek megfelelően módosítani kellett. Jellasics és Kempen Lepsényen keresztül, míg Hartlieb hadoszlopa Enying felől érkezett Fehérvár alá, hogy egyesítsék seregeiket, illetve itt akarták bevárni a Roth és Phillippovich vezette délről érkező tartalék csapatokat. Egyesült erővel innen kívántak a magyar főváros ellen vonulni. Szeptember 23-án Répássy Mihály őrnagy huszárjai Mezőkomáromnál megütköztek velük, de végül a dunántúli seregek folytatták a visszavonulást az ellenséges haderők elől (Ivánka Imre önkénteseit Enyingről, a fehérvári nemzetőröket Lepsényből kellett bevonni). Új haditerv született, amelynek megfelelően szeptember 26-án a magyar sereg elhagyta Székesfehérvárt.

Egy nappal korábban, 25-én az uralkodó gróf Lamberg Ferencet nevezte ki a Magyarországon található haderők főparancsnokává. Batthyány azt remélte, hogy Lamberg meg fogja állítani a bánt. Úgy tudta, hogy a gróf elment a hadszíntérre, ő is elindult a Velencei-tó északi partjára, hogy ellenjegyezze Lamberg kinevezését (Lamberg azonban a fővárosba utazott). Jellasicsék bíztak teljes győzelmükben, az altábornagy így írt Latournak: „Seregeim a legcsekélyebb ellentállás nélkül diadallal vonulnak előre. Néhány nap múlva Pesten leszek. S innen, a lázadás fészkéből majd mi diktáljuk a megadás feltételeit.” Szeptember 27-én szerzett tudomást Jellasics Lamberg gróf kinevezéséről, így visszavonta a 28-ára kiadott támadási parancsot és 24 órás fegyverszünetet kötött. Végül 28-a délutánjáig nem bukkant fel a gróf a táborban, így a bán elrendelte a 29-i támadást. Jellasics ekkor még nem tudta, hogy Batthyány távollétében Kossuth törvénytelennek nyilvánította Lamberg kiküldetését, ráadásul Lamberg gróf 28-án a felbőszült fővárosi tömeg áldozatául esett.

A csata előestéje nem volt minden vitától mentes: a szeptember 28-i Sukorón tartott haditanácson a heves indulatok miatt félő volt, hogy a magyar hadsereg felbomlik. Végül Batthyány javaslatára Móga János elvállalta, hogy Jellasics támadása esetén visszaveri a bánt és seregét. A tanácskozás után jutott el a tanácshoz Lamberg halálhíre.

1848. szeptember 29-én 9 órakor Sukoró és Pákozd között a Móga altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló, körülbelül 17 500 főre, 2100 lóra és 44 lövegre tehető magyar sereg megütközött a Jellasics parancsnoksága alatt álló császári erőkkel (határőrök, horvát nemzetőrök, sorezredek). A horvát sereg egy 27-én készített kimutatás szerint 48 234 fő harcképesből állt. Jellasics serege volt létszámelőnyben, a magyar tüzérség fölénye viszont kiegyenlítette az erőviszonyokat. Móga seregének jobb szárnya a Velencei-tó északi partján állt (a lovasberényi úttól délre), a szárny zömmel gyalogos katona (a teljes gyalogság több mint egyharmadát itt állította csatarendbe). A bal szárny a tó déli partszakaszán, Gárdony és Agárd környékén vonult fel, Móga itt 12 löveget, 3 honvéd, illetve önkéntes gyalogezredet és 600 huszárt helyezett el. A centrum a Pákozd és Sukoró közti magaslaton helyezkedett el, a velencei tartalék pedig egy sorezredből, 3 önkéntes zászlóaljból és 400 huszárból állt. A támadást a horvát sereg balszárnya kezdte meg a magyar jobbszárny ellen a pátkai mezőn. A támadást a magyarok sikeresen visszaverték és meghiúsították a horvátok átkaroló hadműveletét is. A magyar seregek végül győzelmet arattak a kétszeres túlerőben lévő császári csapatok felett. Szeptember 30-án a bán fegyverszüneti ajánlatot tett. Ekkor már tudta, hogy ha nem hagyja el hamarosan Székesfehérvár környékét, akkor serege felmorzsolódik. A főváros felé nem mehetett, így Bécs felé vette az irányt, és elhagyta az országot. Petőfi Jellasics távozását „A vén zászlótartó” című versében is megörökítette: „Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva, Seregének seregünk nyomába, Megrémülve fut a magyar hadtól; Magyar hadban egy vén zászlótartó”. A két fél veszteségei viszonylag csekélyek: magyar oldalon 7 halott, 37 sebesült és 5 elpusztult harci mén, míg horvát oldalon 49 halott, illetve sebesült volt. Az 1848–1849-es magyar szabadságharc első jelentős ütközete bizonyította a forradalmárok számára, hogy a képzettebb császári haderő is legyőzhető és erőt meríthettek a kezdeti sikerből a folytatáshoz.

Amennyiben tovább olvasnának a témáról, figyelmükbe ajánljuk Erdős Ferenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848–1849 című munkáját. A levéltári kiadvány online elérhető itt: https://library.hungaricana.hu/hu/view/FEJM_Lk_23_1848/?pg=0&layout=s

 

Forrás: Bona Gábor: A szabadságharc katonai története. Pákozdtól Világosig (1848–1849); Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem; Erdős Ferenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében (1848–1849); Lukács László: 1848–49 jeles napjai a néphagyományban; Tarján M. Tamás: 1848. szeptember 29. A pákozdi csata (Rubicon); V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára; jelesnapok.oszk.hu

 

 

 

Utolsó frissítés:

2022.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges