Kóger László „Beszélő dobozok” – Székesfehérvár a rádiógyártás fellegvára című időszaki kiállítása, illetve a tárlathoz kötődő rendezvények (Múzeumok Éjszakája 2023) nem csak a laikusokat , hanem a Rádiógyűjtők Magyarországi Klubja Egyesületét is megihlette. A szervezet által szerkesztett Nosztalgia Rádió Hírújság XXVI. évfolyamának nyári számában (4. szám, 2023. július-augusztus) öt teljes oldalt szentelt Földes József és Rákóczi Margit a tárlatnak. A cikket a kiadó engedélyével teljes egészében, változtatások nélkül közöljük.

„Ezzel a nagyon jó, találó címmel nyílt kiállítása Kóger Lászlónak szombaton – június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján – Székesfehérváron a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára épületének régi kápolnájában.

A nagyszabású, sokak – főleg székesfehérváriak – által megtekintett kiállítás első napján még egy nem szakmabeli, de a helytörténetet igazán jól ismerő történész dr. Demeter Zsófia előadását is meg lehetett hallgatni a székesfehérvári „Rádiótelep 1924–2004 80 éves” történetéről. Mert bizony a rádiót nemcsak hallgatni lehetett, de ahhoz, hogy a hang eljusson a füleinkhez valahonnan azt ki is kellett sugározni és ez pedig nem volt más, mint a rádióállomás. A rádióállomások akkoriban három hullámhosszon: hosszú, közép, és rövidhullámon tudtak sugározni. Székesfehérvár abban a szerencsés helyzetben volt, hogy 1924-től Sóstónál egy hosszú, majd később középhullámú, valamint 1940-től egy hosszú és egy rövidhullámú rádió-távíróforgalmi adóval (Öreghegyi rádióállomás) is rendelkezett. 1981-ben szűnt meg az Öreghegyi nemzetközi rádió-távíró szolgálat. Ezek az adók az 1924-es kezdetektől 1990-ig a Magyar Posta tulajdonában voltak. A Magyar Posta szétválása után a Magyar Műsorszóró Vállalat, majd a mai Antenna Hungária Zrt., vette át és fejlesztette automatikussá, azaz felügyelet nélkülivé a rádióállomásokat.

1924-ben épült fel a Magyar Kir. Posta hatalmas sóstói csikótelepén a székesfehérvári hosszúhullámú nemzetközi rádió-távíró állomása és a hozzá tartozó szolgálati lakások, ahogy itt Székesfehérváron nevezték: a Rádiótelep. Tizenhárom év múlva a rádiótechnika rohamos fejlődésének köszönhetően Sóstón az első adó elavult és egy új - akkor már középhullámú - adóberendezést kellett felállítani, melyet az itt dolgozó postai szakemberek raktak össze - de ezt most nem részletezem. Aki többet is szeretne megtudni a Rádiótelepről, az elolvashatja dr. Demeter Zsófia tanulmányát az Alba Regia levéltári kiadvány legutolsó számában, a korabeli fénykép anyagot pedig a Postamúzeum fotógyűjteményében tekintheti meg.

Az egy órás előadást szünet után „Kerekasztal beszélgetés” követte, melynek résztvevői Bödő István a levéltár igazgatója – a beszélgetés szóvivője -, dr. Demeter Zsófia történész, Papp Kálmán a sóstói rádióállomás utolsó vezetője és Kóger László rádiógyűjtő, a kiállított anyag tulajdonosa - egyben a kiállítás kurátora - voltak. Érdekes beszélgetés alakult ki, amely a rádióállomás és az ott lévő rádiós lakótelep múltját elevenítette fel, közel hozva a hallgatósághoz azokat az időket, ami a rádió fejlődésének és elterjedésének legszebb évei voltak. A múlt emlékei közé tartozott Czirják Gyula egy korábbi állomásvezető nevének említése, aki nyugdíjasként nemcsak az ott lévő Rádiótelepen lakott, hanem fényképezőgépével járta az országot és megörökítette a volt Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóság adóállomásait, antennáit. Tehát ő volt az, akinek a képeit be lehetett az előadásban is mutatni.

Az est „fénypontja” Kóger László tárlatvezetése volt. […] Nekem rendkívül tetszett, hogy nemcsak a legrégibb rádióktól a Videoton gyár fennállásáig készült rádió, televíziókészülékek láthatóak, hanem itt minden ki van kiállítva, amit a hang megszólalásáig szükséges volt beszerezni ahhoz, hogy a rádiókészülék megszólalhasson. Így mindjárt a kiállítás legrégebbi darabjainál, ott a rádió (a vevőkészülék) és mellette van külön a hangszóró, mely kezdetekkor szebb és változatosabb volt, mint maga a régi rádióvevő. Aztán a falon láthatóak a postai rádióengedélyek, melyeket ki kellett váltani ahhoz, hogy otthon bárki rádiókészüléket hallgathasson. Természetesen a hangot nem adták ingyen, ahogy ma a televízió nézéséért, úgy régen a rádiókészülékek hallgatásáért is fizetnünk kellett. Ezt bizonyítják a kiállított nyugták. Volt úgynevezett előfizetési díj, mely kezdetben 24 korona volt, és ezt a Magyar Kir. Posta majd a Magyar Posta kapta meg. Még az is ott van a tablón, milyen pénzzel és mennyit fizettek elődeink az 1925 utáni években.

A kiállításon a magyar rádiózás legrégebbi készülékét is kiállította Kóger László: a Telefongyár első készülékét, a licenc alapján gyártott „Telefunkon700”-as rádiót. Ezzel és a vitrinben látható szintén TRT „Telon” detektoros rádiójával már hallgathatták a magyar rádió 1925. december 1.-én megkezdett adását. Aztán folytatódik a régi dobozok sora: SÜSS gyár Super Royal (1930), a Standard gyár Super Rex (1931–32) készüléke, ami a maga korában a „csúcsrádió” volt a 880(!) pengős árával. És még 80-100 Pengőért külön hangszóró is kellett hozzá.

 A Színház Irodalmi és Kultúrszövetkezet (SZIKSZ) különleges kivitelű, Szikszofon 3S (1931–32) rádiója is megtalálható a kiállításon. A hangszórók között láthatóak a Telefunken EH327 „hangosa beszélője”, az Orion selyem membrános megoldásai, és a Standard „Solofon” hangszórói. Az utóbbi gyár hangszórója felújítás nélkül, teljesen eredeti állapotban: a hangszóró az elmúlt 94 év alatt nem esett le és nem tört el egyszer sem és a papírmembránját sem bökte át valami.

Később a hangszóró bekerült a rádió dobozába, és a rádiódoboz kezd megszépülni, bútordarabbá, a szoba díszévé válni. A rádiók fölött a falon pedig a kezdeti idők reklámjai, rádióüzletek és rádiószerelők cím- és cégtáblái váltják egymást. Az asztalokon a rádiók mellett egy-egy prospektus rövid ismertetővel. Kevesen tudják ma már, hogy a II. világháború idején a Magyar Kir. Posta részére be kellett szolgáltatni a rádiókat. Egyesek, hogy biztosak legyenek abban, hogy a saját rádiójukat kapják vissza, belekarcolták nevüket. Egy ilyen Standard 3AL rádió is szerepel a kiállítottak között. Az első terem érdekessége még, ha felnézünk a mennyezet felé, az eredeti freskók mellett egy háromhuzalos rádióantennát látunk, rajta pihenő fecskékkel. Miért van ez itt? Mert a kihúzott drót elképzelhetetlen madár nélkül, s nekünk magyaroknak egyik legkedvesebb madarunk a fecske, akik elmenetelük előtt ott gyülekeznek ma is a villanydrótokon. E terem további érdekessége még, egy hatalmas falra akasztott Orion reklám és előtte egy régi His Master’s Voice „kurblis” gramofon, kinyitható ajtaja mögött szépen hangzó tölcsérrel. A megnyitókor a múlt század húszas éveinek amerikai jazz zenéje szólt a rajta lévő bakelitlemezről. Mellette, egy Orion 99G zeneszekrény. Aztán következnek a harmincas évek rádiói. A különleges cserkészjelvénnyel ellátott „Cserkész rádió” az ORION 7016 (1930–33), a TRT Olimpikon (1932) és az Orion 7037 „kápolna” (1932) rádiók. Majd a Standard rádiók jönnek (köztük a Darling és az ABC Super), és itt a rádiók sorát egy ritka, exportra készült Orion 105 készülék zárja.

A terem másik különlegessége egy, a padlásról előkerült és a mai napig működőképes (persze felújítás után), a terem közepén kiállított 5 „lámpás”, telepes vitrin-rádiókészülék (1927). A rádió alkatrészei és a felépítése is jól láthatóak az üvegfalú dobozban.

Ezt követően átlépünk a kiállítás középső részébe, ahol üveg alatt a régi rádiós újságok egy-egy példányai láthatóak: Rádióélet, Antenna, Magyar Rádió Újság, Rádió Revű, és még számos rádiós kiadvány. Meg kell őszintén mondanom, ennyi féle rádióval foglalkozó újságja még a Postamúzeumnak sincs. (Tudom, hiszen majdnem két évtizedig voltam ott könyvtáros.)

A középső teremből nyíló kis szoba egy „szelfi” stúdiónak lett berendezve. A betérő nézelődő személy – ha helyet foglal a bemondó székében – még fényképet is készíthet magáról korabeli környezetben a régi mikrofonok mögött. Hogy a mosoly is biztosított legyen, a „leírt szöveg felolvasandó” felirat alatt a vízállásjelentés, időjárásjelentés szövegét kell kötelezően olvasni.

A stúdió bejárata mellett egy igazi különlegességet találhat a látogató: a Telefonhírmondó „Pontosidő szolgálat” óriási óráját. Talán még ma is működik.

Amikor belépünk az utolsó, a legnagyobb terembe, szembe találjuk magunkat a 60-80-as évek zenei életével és rádiós világával: milyen volt „keleten” és „nyugaton”.

A hordozható lemezjátszó fölött a falon lemezborítókból készült az összeállítás, középen a vasfüggönyt jelképező rajzolt szögesdróttal kettéválasztva. A baloldalon a hazai könnyűzene népszerű lemezei (Omega, Rhoda Scott, Zorán és Gipsy Songs cigánydalai) a jobboldalon a „nyugati” lemezek borítói (Glenn Miller, Jimi Hendrix, Beatles). És természetesen nem maradhattak le a beatzene népszerű műsorvezető-szerkesztői sem: jobbról Cseke László a Szabad Európa Rádióból és balról Komjáthy György a Kossuth Rádióból, ahogy a tabló fotóján huncutul átkacsint és átmutat a vasfüggöny másik oldalára, mondván: Ott a Cseke!

A rádiók, a „beszélő dobozok” fejlődése ebben a teremben folytatódik. Már látni lehet azokat a változásokat is, ami a rádiókra a 40-50-es években oly jellemző volt. Egy-egy rádióból többéle méret is készült: kicsi, közepes és nagy. Egymás mellett-alatt találhatók: a Philips Pajtás-Jóbarát-Mestermű (1947–49), az Orion 420-520 (1953–55) és az Orion 418-442-882 (1951–53) család tagjai, kiváló állapotban. A hatvanas és a hetvenes évek másik jellegzetessége volt a rádiózás iránt érdeklődő fiúk hobbija: készíts magadnak rádiót! Ki vannak állítva azok a fiatalok számára készült és üzletekben kapható különféle rádióamatőr készletek, amiket a fiúk abban az időben nagy örömmel fogadtak és nagy odafigyeléssel raktak össze és szólaltattak meg szerte az országban.

A kiállítás végül emléket állít az utolsó nagy rádiót és televíziót készítő székesfehérvári gyárunknak, a Videotonnak. Láthatjuk az itt készült rádiók egy részét, valamint az itt gyártott első kereskedelmi forgalomba került színes televízió a TS3202 Videcolor (1969) készüléket. Szép állapotban maradt meg a Szentesi TV adó műsorellenőrző készülékeként. A nyomógombos hullámváltójú asztali készülékek mellett táskarádiók, hordozható televíziók, a három üveg vitrinben többek között pedig az első csöves (Sonett, 1955–57), az első tranzisztoros (Tünde, 1960) zsebrádiók, az első tranzisztoros (Orionette, 1959–61) táskarádiók láthatók.

Külön a középső vitrinben Székesfehérvár másik rádiógyártással is foglalkozó vállalata, a Székesfehérvári Finommecnanikai Vállalat „FMV” első buszrádiói és autórádiói láthatók. Több típusukból is már csak egy-egy példány maradt mutatóba: FAR21 Alba Regia, Lilliput, Bakony-Vértes, Mikivox, stb.

 A falakon pedig Orion és Videoton rádiókészülékek reklámjai és plakátjai lógnak. A rádiók sorát a Videoton az R5932 (1971–75) csöves-tranzisztoros - elsőként FM sztereo vételre is alkalmas készülék -, a Prometheus (1975–79) asztali rádiói és az Europa Stereo (1983–86) táskarádiója zárják.

Aki megteheti menjen el, látogassa meg ezt a kiállítást. Itt mindent megtalálhat, ami a rádióhoz tartozott, illetve tartozik: a postai engedélyokirattól a rádiókon keresztül, a rádiós folyóiratokig. Mindenből kap majd egy kis ízelítőt. Három, pardon négy terem, - a negyedik terem egy kis stúdió - látványosan berendezve és érdeklődést felkeltve. A kedves látogató megismerheti a magyar rádiózás történetét.

Minden elismerésem a hosszú évek alatt összegyűjtött és kiállított anyag gazdájának és a levéltár kiállítást berendező dolgozóinak. Székesfehérvár [vármegyei] levéltárának rádiótörténeti bemutatója méltó volt a „Múzeumok Éjszakája” névhez.”

A „Beszélő dobozok” című időszaki kiállítás 2023-ban díjtalanul megtekinthető munkanapokon hétfőtől csütörtökig, 8:00–15:00 óra között, illetve 2023. szeptember 16-án szombaton a Kulturális Örökség Napja keretében 10-től 18 óráig.