169 évvel ezelőtt, 1853. február 18-án követte el Libényi János (1831–1853) hírhedt merényletét Ferenc József ellen.

Más nemzetekhez viszonyítva Magyarországon alapvetően ritkán fordult elő, hogy az uralkodó vagy családja, esetleg más magas rangú politikai vezető ellen merényletet követtek el. Legismertebb Zách Felicián Károly Róbert elleni támadása és a Merániai Gertrúd elleni összeesküvést érdemes kiemelni a Ferenc József elleni támadáson túl.

A későbbi elkövető Csákváron látta meg a napvilágot 1831. december 8-án a Libényi család második gyermekeként (összesen négyen voltak testvérek). Édesapja idősebb Libényi János szabómester volt, édesanyja Lukács Erzsébet. A fiatalember felnővén folytatta a családi hagyományt és maga is a szabó foglalkozást választotta. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alatt a ruházati bizottmánynál dolgozott katonai szabóinasként Aradon (1849). Később folytatta tanulmányait a céhes rendszerben és vándorlókönyves szabólegényként megfordult Budán (1850), illetve Vácon is. 1851 márciusában tette át a székhelyét Bécsbe, itt Samuel Mayer szabóműhelyében dolgozott. A mestervizsgát már nem tehette le, mivel az uralkodó ellen elkövetett – végkifejletét tekintve sikertelen– bűntette miatt halálra ítélték a 21 éves fiatalt.

Vajon mi vezethetett el a tárgyalt eseményhez? 1853-ban Ferenc József a magyarság szemében rendkívül népszerűtlen uralkodó volt (a szabadságharc leverése, a véres megtorlás és a neoabszolutista rendszer kiépítése miatt). Számos összeesküvést szőttek hatalmának megdöntésére az elégedetlenkedők. Ferenc József ellen hét alkalommal követtek el merényletet, ezek közül a legveszélyesebbnek a Libényi-féle tekinthető.

Libényi akciója és annak indítékai jól rekonstruálhatóak a korabeli sajtó alapján. A férfi 1849-ben, amikor még az aradi vár katonai szabóműhelyében szolgált, végignézte a vár ablakából a honvédtisztek kivégzését. Libényi a sortüzek hallgatása közben határozta el, hogy bosszút áll a császáron, amiért nem mentette fel őket. Az újságokban „félkegyelmű szabólegény”, „esztelen, gonosz, elvetemült egyén”, „exaltált ifjú ember” néven emlegetett Libényi a haditörvényszék előtt az alábbiakat mondta el: „1850: elhatároztam, hogy hazámat a mostani szolgaság alól más módon, mégpedig a császár meggyilkolása által fogom felszabadítani.”

A Pesti Naplóban 1936. október 31-ei számában egy másfajta elképzelés jelent meg, eszerint Ferenc József elcsábította volna Libényi húgát, Margitot, így a merénylet valójában becsületbeli ügy volt. A fiatal császár (18 évesen került a trónra) állítólag egy práterbeli sétán találkozott a csárdást táncoló lánnyal, akit aztán felkarolt, kitaníttatott és az udvari balettkar tagjai közé protezsált (a Langer Mizzi művésznevet kapta a lány). A történet szerint a támadást követően a rendőrség Margitot is le akarta tartóztatni, de erre Ferenc József nem adott engedélyt. Az uralkodó nehéz szívvel bár, de szakított Margittal, aki aztán „anyagilag egészen biztosítva hagyta el Bécset”. Demeter Zsófia történész a romantikus hangvételű históriát a Libényi-ügy kihallgatási jegyzőkönyvével cáfolta meg: a csákvári szabólegénynek eszerint egy fivére, két tizenöt év alatti húga és egy férjezett nővére volt, aki Válon élt. Mindezek fényében kevés az esély arra, hogy valamelyik gyermeklány lett volna a császár szeretője.

A cenzúra csak napokkal később hagyta jóvá a merénylet tényének leközlését, ami szerte a Habsburg Birodalomban és Európában is visszhangot kapott. A „Die Presse” február 27-i közleménye így számolt be az eseményről: „[…]Az 1853. február 18-i nap a császárváros falain egy olyan bűntettet eredményezett, amely hallatlan Ausztria népeinek történelmében […] Libényi János […] a magyar forradalom teljes ideje alatt katonai szabóként dolgozott az aradi felszerelési bizottságnál és a világosi fegyverletételt követően feddhetetlenül elbocsátására került; de már 1850-ben kapcsolatba lépett Pesten olyan munkásokkal, akik, […] a Magyar Királyságot érintő új politikai és közigazgatási rezsimet bosszúsággal és elégedetlenséggel figyelve a vádlott lelki világát felkavarták. […] Az ilyen bujtogatásokkal és útmutatással feltüzelve, a vádlott 1851 március havában Bécsbe érkezett; és itt is főleg hasonló gondolkodású emberek, leginkább honfitársai […] közelségét kereste, hogy összejövetelek és társalgások keretében a hazájukat sújtó állítólagos [sic!] császári elnyomásról értekezzenek. […] Körülbelül két hónapja történt, hogy [a vádlott] a helyi bolhapiac egyik elárusító bódéjához sietett, hogy ott több konyhakés közül kiválassza azt, amely meglátása szerint átkos tettét legjobban szolgálja. […] Tudomására jutott, hogy a Felséges Császár és Apostoli Király rendszerint délben a város bástyáin sétára indul, ezért heteken át a sétány több különböző helyszínéről lesben állva kémlelte Fenséges Urunkat.” Libényi 12 alkalommal leste meg a császárt, mielőtt rátámadt.

A 13. napon, 1853. február 18-án a császár szárnysegédje kíséretében indult útjára, dél körül ért a Karinthiai-kapuhoz. Libényi „[…]. Anélkül, hogy [a vádlott] magához vette volna szokásos ebédjét, tizenkettő óra körül munkája elvégzését követően elhagyta mestere lipótvárosi lakását és innét először a városba vezető utat követte, ahol a Vöröstorony-kapu melletti bástyára menet egyenesen a karintiai-kapuhoz sietett, ahol épp Őfelsége a Császár szárnysegédje – gróf O’Donnel [sic!] ezredes úr – kíséretében a napi sétát rótta; [a császár] körülbelül 60 lépésre a karintiai-kaputól lefelé megállt, hogy […] a bástya mellvértjén kihajolva egy a védmű alatt felsorakozott […] egységet megszemléljen. Ebben a pillanatban az ellentétes irányból közeledő, nyolc lépés távolságra álló Libényi János […] majdhogynem tigrisként ugrott […], gyilkos fegyverét a jobb kezében lendítve, hátulról Őfelségének […] és olyan erőteljes ütéssel sújtott le Urunk nyakszirtjére, hogy a kés hegye […] felfelé görbült.” A penge a keményített ingnyakon csúszott meg, így nem tudott halálos sérülést ejteni (a császár sérülése nem volt veszélytelen: hosszú ideig félő volt, hogy elveszti a szeme világát). A merénylő második késszúrását gróf Maximillian O’Donnel hadnagy (a császár kísérője) és egy Josef Ettenreich nevű helyi mészáros (később tettéért nemességet nyert) akadályozták meg: elragadták Libényi fegyverét, majd megkötözték a férfit. A támadót „[…] gróf O’Donnel [sic!] ezredes úr […] egy katonai járőr fogdába vitte.”

Libényit gyorsított eljárás keretében még abban a hónapban katonai bíróság elé állították: „[…] Libényi előtt a szentenciát a cs. k. rendőrépület vallató-termében „Miután Libényi János eme kárhozatos tettet minden részletében beismerte […] az illetékes katonai bíróság a hónap 24-i határozata […] alapján kötél általi halálra ítélte.” Az ítéletet 1953. február 26-án hajtották végre. „Reggel 7 órakor vitték ki a wiedeni sorompónál levő vesztőhelyre, kocsin, két lovasosztály közé fogva. Az elitélt fedetlen fővel ült, háttal a lovak felé, szemközt vele a pap. Folyton fenszóval [sic!] imádkozott. A bakó fél kilenckor hajtotta végre [sic!] az Ítéletet, mire a Szent István templom tornyában megkondult a lélekharang. A bitó ez alkalommal uj [sic!] alakú volt, valamivel magasabb a rendesnél s a tetem arccal a város felé fordulva függött. Az egész idő alatt iszonyú hózivatar dühöngött, ötven lépésnyire sem lehetett látni, de azért a vesztőhelyen több ezernyi közönség csődült össze, különösen nők. — így adják elő a kivégzést az egykorú hivatalos források. Igen elterjedt hagyomány szerint Libényi már nem is élt, mikor a hóhér kezei közé került.”

A felépülő Ferenc József megbízásából a bécsi titkosrendőrség átfogó nyomozást indított Libényi vélt cinkostársai után, Pesten és Bécsben – elsősorban a szabómunkások körében – nagyarányú letartóztatások voltak. Libényi néhány – valójában ártatlan – barátját elrettentésként kényszermunkára ítélték felségárulásért (Vajbel Józsefet és Misits Jánost 20-20, Lassakiewitz Józsefet 15 év sáncmunkára). Nem csak őket érte el a megtorlás: „[…] Libényi fellángolásának szülővárosa is megitta a levét. A Bécs Burg fekete leheletének a Csákvár nyakára küldött ulánusezred sarcoló katonái lettek a szószólói, akik másfél évig tanyáztak a mai református temető lankás mezőségén, a község lakóin élősködve.” Demeter Zsófia történész kutatása szerint úgy tartja a csákvári néphagyomány, hogy a király elleni merénylet következtében nem építették ki a vasútvonalat a településig.

A merénylet helyszínén templom őrzi a császár szerencsés megmenekülésének emlékét: a „Votivkirche” (Fogadalmi templom) Heinrich Ferstel építészmérnök tervei alapján épült Ferdinánd Miksa főherceg (későbbi mexikói császár) megbízásából.

A levéltár helyén (a Szent István tér 2. szám alatti épületrész) egykor működő nőnevelő intézet is a császár tiszteletére és a merénylet miatti felháborodásból kifolyólag vette fel a Ferenc József nevet. Az épületet Királyhegyi Farkas Ferenc székesfehérvári nagyprépost magánvagyonából emeltette két szakaszban – 1831–1833 és 1857–1858 között. Az uralkodó az épület alapkőletételénél „1857. augusztus idusán” is megjelent, ennek emlékét márványtábla őrzi, amely máig megtekinthető.

Felhasznált irodalom:

• Budapesti Hírlap, 1853. február 28., 51. szám, 1 o.

• Budapesti Hírlap, 1892. október 29., 299. szám, 1–2. o.

• Forrás: https://korkep.sk/.../amirol-a-kronikak-meselnek-libenyi.../

• Forrás: https://korkep.sk/.../amirol-a-kronikak-meselnek-libenyi.../

• hir24.hu

• hirstart.hu

• J. Mező Éva: A csákvári bosszúálló

• Magyar életrajzi lexikon

• Magyar Katolikus Lexikon

• Magyar Lexikon

• Orbán Gábor: Amiről a krónikák mesélnek: Libényi János sikertelen merénylete Ferenc József császár ellen Ferenc József életét mindössze az egyenruhák iránti túlzott pedantizmusa mentette meg

• Pesti Napló, 1936. október 31., 250. szám, 32. o.

• Tarján M. Tamás: Merénylet Ferenc József császár ellen

• Viszló Levente: Libényi János provertes.hu