Szeptember 9-én ismét itt a Historikum Történelmi Hadijáték Nap, szám szerint a 16-dik alkalom (ebből a harmadik az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában). A korábbi években már bemutattuk a hadijátékokat (https://www.facebook.com/FVLeveltar/posts/pfbid025PnEebB354NKnM4dGwQbDehhzjMeHB5PqwUwofL7DX4DJPrsWqsxywszV6vxBqf5l) és a csaták fő résztvevőit, vagyis az ólomkatonákat (https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/historikum_tortenelmi_hadijatek_nap_2022_szeptember_10_0). Most az eseményhez kapcsolódó Manga kiállítás és rajzolás című programhoz szeretnénk kedvet csinálni és a manga műfajról készültünk kis összefoglalóval.

A japán – kis betűvel írt – „manga” kifejezés eredeti jelentése „véletlenszerű képek” és „vázlat” volt, napjainkban a japán, illetve japán stílusban készített képregényt jelöli (a Koreában e stílus szellemében készült műveket manhwának nevezik). Nem összekeverendő a magyar „Manga” (mang, meng = fönt, elől lenni, előre jutni tőből) szóval, amely hazánkban Árpád-kori személynévnek számít, de családnévként és anyakönyvezhető női utónévként is ismeretes.

A mangák előképének a középkori japán sokszorosított grafikát, vagyis a fametszetművészetet (ukijo-e, ukiyo-e, vagy ukiyoye; másként „a lebegő világ képei”) tekinthetjük.

Az ukijo szó önmagában eredetileg a mulandó emberi világot jelölte (a buddhizmushoz kapcsolódóan), azonban az Edo-korra (1600–1867) a szó módosult és a „lebegő világgal” az érzéki örömöknek hódoló társadalomra utaltak vele. Az ukijo-e műfaja az Edo-kor elején jött létre és a stílusban alkotó festőművészek a szórakozó és örömnegyedek világát elevenítették meg alkotásaikon. Leginkább a teaházakkal és színházakkal (például kabuki), illetve szamurájokkal, „gésákkal” (geiko, maiko) és kurtizánokkal találkozhatunk a képeken.

Az ukijo-e iskola vagy műfaj „atyjának” Ivasza Matabeit (1578–1650) tekinti a hagyomány, míg Felvinci Takács Zoltán művészettörténész kutatásai szerint az úgynevezett Kanó-iskola és a Tosa-iskola stílusainak ötvözete (bővebben: https://epa.oszk.hu/00000/00009/00099/168-181-kelet.htm). A művész a kor modorosabb festői közé tartozhatott, ecsetkezelése azonban könnyű és szabad. A lendületes fekete körvonalakkal és élénk színű színfoltok kombinációjával dolgozó festő nagyobb torzításokat (többek közt a perspektíva vonatkozásában) hajt végre képein az egyedi látvány érdekében.

A festő különleges és heves ábrázolásmódja hatást gyakorolt más festőművészekre (kiemelendő közülük Hisikava Kicsibei Moronobu, 1618–1694) és a fametszetkészítéssel (a fametszés vagy xilográfia az egyik legrégibb grafikai sokszorosító módszer; az úgynevezett magasnyomású sokszorosító eljárások egyike) foglalkozó művészekre is.

„A lebegő világ képeit” ezenfelül a szalagszerű képarányokról, a merészen csonkolt képkivágásokról lehet felismerni, jellemzi még a képi elemek tudatos módosítása (sűrítése vagy elhagyása) és a dekoratív halmozás is.

Az ukijo-e stílus a 17. és 19. század között élte virágkorát, a stílust képviselő mesterek a festményeiken és fametszeteken „misztikus, utánozhatatlan színátmeneteket felvonultató alkotásokban ábrázolták a világot és hatottak az európai művészekre.” Európába leginkább az ukijo-e stílusú fametszetek jutottak el. A japán fametszetkészítés során a tervező művész elkészíti papíron a sokszorosítani kívánt alkotást. A kész művet átmásolják áttetsző papírra, ezt pedig a mintával lefelé felragasztják a falemezre (általában cseresznyefából készült). A szükséges vonalak átmásolását követően a „fametsző mester” a formákat magasan meghagyva lefaragja a felesleges részeket a nyomódúcról (a minta lesz kiemelkedő a falapon). Erre a kiemelkedő felületre vitték fel a festéket és ráfektették a papírt, majd egy speciális eszközzel megdörzsölték a papír hátoldalát, és ezáltal átnyomták a festéket a papírra (a gyereknyomdák és a pecsétek lényegében ugyanezen az elven működnek, csak esetükben a papír kerül alulra). A korai fametszetek fekete színnel készültek, ha szükséges volt kézzel felvittek néhány alapszínt. A sokszínnyomás technikája a 18. század közepe tájára fejlődött ki teljes pompájában, akár 20 különböző szín nyomtatását is meg tudták oldani (minden egyes színhez külön dúcot kellett megfaragni, és precíz illesztési technikákat kellett kialakítani, hogy a színek és a körvonalak pontosan kerüljenek a helyükre). A színes, de árnyékokat és árnyalatokat nem alkalmazó technika már a képregények világát idézi (a színátmenetekhez újabb nyomódúcok kellettek volna).

A nagy ukijo-e festőnek, Hokuszainak (Kacusika Hokuszai, 1760– 1849) köszönhetően született meg a manga kifejezés az 1800-as években folyamán. Az úgynevezett Hokuszai-manga a művész különféle témákról (tájak, a növény- és állatvilág, a mindennapi élet és a természetfeletti lények) készült vázlatainak gyűjteménye volt. A kortárs „történetmesélő mangával” ellentétben Hokuszai a számára érdekes jelenetekre és mozdulatokra koncentrált, a vázlatok – noha akár ugyanazt a jelentet vagy témát is feldolgozhatták – nem kapcsolódnak össze képi elbeszéléssé.

A mai manga a „kiforrt” ukijo-e festészet és a nyugati művészeti hatások találkozásából alakult ki. Az „elbeszélő” manga műfaj megteremtőjének Tezuka Oszamu (1928–1989) grafikusművész tekinthető, ő az első fekete-fehér képregények megalkotója. Tezuka Oszamu stílusa nagyban hasonlít az 1930–40-es években Amerikában uralkodó rajzstílushoz (a mangákban még az amerikai szépségideál is megjelent – hatalmas, kerek és általában kék szemű, karcsú nők, gyakran szőkék). Az „elbeszélő” manga lényegében a japán stílusú képregény, azonban nem csupán a nyugati minta szolgai átvétele, számos egyedi sajátossággal bír: a japán manga fekete-fehér, színes képeket csupán a bekötött művek címlapjain (esetleg némely belső oldalán) találhatunk, emiatt sokkal fontosabb szempont volt a rajzok aprólékos kidolgozása. A japán mangákat jobbról balra és fentről lefelé kell olvasni (ellenben a koreai manhwák olvasási iránya nyugatival megegyező). Tezuka rajongott a filmekért, képregényeiben vissza akarta adni a filmvászon, illetve a diafilmek nyújtotta élményt, olyan elemeket használt képregényeiben, mintha „egy filmszalagból vágta és rakta volna újra össze a képeket.” Szintén a filmművészetből vett elemként a művész gyakran egy képzeletbeli kamerával, kockáról kockára közelített rá egy szereplőre (főként az arcára). Ez a megoldás életszerűbb élményt adott az olvasónak, mint a korabeli nyugati képregények. A részletgazdag karakterek mellett egy-egy pár vonallal megrajzolt, ikonszerű figurákat is alkalmazott (ezt az ábrázolási technikát szintén Tezuka használta először).

A manga tekinthető Japán legnagyobb példányszámban kiadott írásos „médiumának”. A mangák fizikai mérete, terjedelme, tartalma, stílusa igen széles skálát mutat: léteznek könyv formában megjelenő példányok, sőt speciális manga-folyóiratok is. Gyakori, hogy a képregény mellett szakácskönyveket, gyermeknevelési könyvet, sőt még használati utasításokat is, azaz szinte bármilyen műfajt manga formában jelentetnek meg a szigetországban.

Míg Amerikában és Európában a képregények és a rajzfilmek fő célcsoportja jellemzően a 14 év alatti korcsoport, addig a mangák célközönségében ott van a tinédzser és a felnőtt korosztály is.

A célközönség szerint a következő fontos csoportok léteznek: kodomo (gyermek), sónen (fiú), sódzso (lány), szeinen (férfi, jellemzően 18–30 év), joszei (nő). A kodomo mangák vagy kedves történetek, amelyekben fontos helyet foglal el a család és a házikedvencek (például a Pokémon). A sónen mangák főleg (kamasz) fiúknak szólnak, ezért bővelkednek kalandokban, de a humort sem nélkülözi, a történetek középpontjában a barátság és a bajtársiasság áll (például a Naruto című manga tartozik a kategóriába). A sódzso mangák gyakran romantikus történetet dolgoznak fel, de nem ritka a horror vagy a fantasy sem (az egyik legismertebb sódzso manga a Sailor Moon). A 80-as évektől kezdve a fiatalok elkezdték olvasni az ellenkező nemnek íródott mangákat is, ezért a sónenbe bekerültek hétköznapi történetek, és megjelent a romantika is, míg a lányoknak szóló történetekben a férfiak is hangsúlyos szerepet kaptak. A szeinen műfaja az 1960-as évek végén alakult ki és már a fiatal férfiaknak készült (felnőtt az a nemzedék, aki gyerekként „rákapott” a mangára). A szeinen történetei gyakran komorabbak, mint a sónen történetei. A joszei manga a 80-as évekre datálható, eredetileg hasonlított a sódzsora, csak érettebb szereplőket mutatott be, majd a műfaj eltolódott. Azonban megnőtt az erotikus tartalom iránti igény, és ez nyomott hagyott a műfajon.

A mangák műfajukat tekintve ugyanolyan széles spektrumot fednek le, mint bármilyen más könyvműfaj, létezik fantasy, sci-fi, szerelmi történet, erotika, akció, misztikus, gótikus, horror manga, de akadnak történelmi és életrajzi tárgyú művek is.

Az anime a manga mozgóképes verziója (az anime kifejezés az angol „animation” szó rövidített változata, jelentése japán animációs film). Az anime a II. világháborút követő időszakban „született”. A mangák rajzstílusát kezdték el alkalmazni a moziba, később televíziókba szánt rajzfilmeken. Tematikáját és rajztechnikáját tekintve az anime hasonlóan változatos képet mutat, mint a manga, találni köztük animációs művészfilmeket és olyan meghökkentő témákat, mint a II. világháborús nélkülözés vagy a Hirosimát ért atomcsapás (Szentjánosbogarak sírja, Mezítlábas Gen).

A manga-anime szubkultúra hazánkban egyre növekszik, köszönhetően az interneten elérhető japán rajzfilmeknek, digitalizált mangáknak és a hozzá készített rajongói fordításoknak. 2008 óta a MondoCon nevű rendezvény biztosít lehetőséget a műfaj népszerűsítésére. Ezenfelül a televízió és egyes könyvházak is elkezdték hozzáférhetővé tenni a más országokban is nagy népszerűségnek örvendő rajzfilmeket és képregényeket. A japán animációs film kedvelői a Netflixen is bőven találhatnak maguknak néznivalót. A műfajok iránti érdeklődést jól illusztrálja, hogy jelentős közgyűjtemények is elkezdtek foglalkozni a témával, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2011-ben „Japán, a karakterek birodalma” címmel rendezett időszaki tárlatot, míg a Ludwig Múzeum „A cukiság faktor” című 2023. június 23-án nyílt kiállítása november 12-éig még megtekinthető.

A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában 2023. szeptember 9-én (most szombaton) 10 órától a HISTORIKUM XVI. Történelmi Hadijáték Nap kísérő eseményeként rendezzük meg a „Manga kiállítás és rajzolás” elnevezésű programot. A levéltár nagy kutatótermében Királyfi-Kanyó Lucia kiállítását mutatjuk be a nagyérdeműnek, aki nem csupán a kedvenc manga és anime karaktereit ábrázoló grafikákkal készül, hanem közös alkotásra is lesz lehetőség. A hadijáték napra és az időszaki kiállításra, illetve az ahhoz kapcsolódó programokra (rajzolás, ólomkatona festés, Kóger László 15 órai tárlatvezetése a levéltár „Beszélő dobozok” című rádiótörténeti kiállításon) a belépés díjtalan.

Szeretettel várunk mindenkit!

Felhasznált irodalom:

Árpádkori személyneveink. In: Turul 1891. A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság Közlönye. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Turul-turul-1883-1950-1/1891-6062/1891-3-6392/arpadkori-szemelyneveink-masodik-es-befejezo-kozlemeny-63D8/

Az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzéke

Bencsik Mónika: Fametszet művészet, az ukiyo-e http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=389.html

Bényi Mercédesz: Japán behatások Európára – Ajándékok a felkelő nap országából. https://juratus.elte.hu/japan-behatasok-europara-ajandekok-a-felkelo-nap-orszagabol/

Felvinci Takács Zoltán: A távol kelet művészete nálunk II. https://epa.oszk.hu/00000/00009/00099/168-181-kelet.htm

http://forumhungaricum.hu/kulturkincs/a-lebego-tunekeny-japan-vilag-kepe-esztergomban/

Kaba Ariel: A ne és yo japán zárópartikulák vizsgálata egy manga fordításának tükrében. https://edit.elte.hu/xmlui/static/pdf-viewer-master/external/pdfjs-2.1.266-dist/web/viewer.html?file=https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/54804/Kaba_Ariel_63-82.pdf?sequence=4&isAllowed=y

Mark W. Macwilliams: A Kortárs Japán Vizuális Kultúra. In: Korunk 22. évf. 2011/2. sz., 40–53. pp.

Matóné Szabó Csilla: Egy japán eredetű szubkultúra: az animék és a mangák világa In: Iskolakultúra melléklete. 2009/12. szám. 3–22. pp.