Szerző: Szima Viktória

Most éljük a nyár talán legmelegebb időszakát, tombol a kánikula. A kifejezés a latin canicula, vagyis kiskutya szóból ered: az ókori rómaiak összefüggést láttak a Nagy Kutya csillagkép fő csillagának, a Szíriusznak (Alpha Canis Majoris, Kutyacsillag) felbukkanása és a nyári hőhullámok között. A szófordulatot más népek is átvették, ezért az olaszok „canicola”, franciák „canicule”, a németek „Hundstage”, az angolok pedig a „dog days” névvel illetik a tikkasztó időt. Nálunk először a 16. században jelent meg a szó „hő hónap” értelmezéssel. A „kutya meleg” íróinkat és költőinket is megihlette: elég Móricz Zsigmond Forró mezők című regényére gondolni. Pilinszkynél „gyilkol és gyújtogat a nyár”, míg Adynál „Kánikulában, halk lombok alatt” szökött be az ősz Párizsba.

A tartós hőség egészségre gyakorolt negatív hatása régóta ismeretes. Az MNL Fejér Megyei Levéltárának gyűjteményében található egy 1820-ból való „Hirtelen halál veszedelmeiben való segedelmek” című irat, amelyből megtudhatjuk milyen trükköket vethetett be a köznép a rekkenő hőség ellen. A Kováts Mihály orvosdoktor által összeállított tájékoztató kiadvány eredetileg két táblából állt, intézményünk őrizetébe csupán a második tábla került (a teljes tájékoztató fellelhető a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában, illetve a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában). A XIX. századi tippek és trükkök ismertetése előtt a szakíró-nyelvújító életútjára is érdemes kitérni. Kováts Mihály Korlát községben (Borsod-Abaúj-Zempén megye) látta meg a napvilágot a helyi evangélikus lelkész, (Csáti) Kováts Mihály idősebb fiaként. A születésének pontos ideje még vitatott: Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái (1899) című művében az 1768. július 4-ei dátumot jelöli meg, amíg Szőkefalvi-Nagy Zoltán 1762. július 7-ét tartja a tényleges időpontnak (Kováts sírján ez a dátum szerepel), ezenfelül még az 1762. június 4-e is felmerült. Papp Gábornak a Ponticulus Hungaricus 2020. novemberében megjelent, Nyelvújítás kori ásványtani műszótáraink és szerzőjük, Kováts Mihály című értekezésében a harmadiki dátumot tartja a legvalószínűbbnek, mivel a Kovátsról szóló akadémiai adat összhangban van az orvoskari promóciós lista bejegyzésével, amely szerint doktorrá avatásakor (1794-ben) Kováts harminc esztendős volt. Kováts Mihály tanulmányait Sárospatakon (Sárospataki Református Kollégiumban, valószínűsíthetően 1771–1783 között járt az intézménybe), majd Lőcsén (feltehetően az ottani evangélikus gimnáziumban, három évig) folytatta, ezt követően Losoncra került (a losonci református főgimnáziumban, négy évig tanított itt). Valószínűleg 1790-ben – Szinnyei szerint 1789-ben – lett a pesti egyetem orvosi karának hallgatója, amelyet négy év alatt végzett el. Kováts saját önéletrajza szerint az egyetemi évek alatt (három éven át) az élettan tanszékének adjunktusa (Adiunctus Cathedrae Physiologicae) volt, ráadásul királyi ösztöndíjjal. Kováts a latin és görög mellett héberül is tudott, az élő nyelvek közül az obligát németen kívül franciául és angolul is tanult, valamint még zongora- és hegedűórákat is vett. 1794. április 29-én avatták orvosdoktorrá. Kovátsot az 1790-es évek végén Sárospatakra és Debrecenbe is hívták orvosnak, továbbá a Sárospataki Református Kollégiumban is ajánlottak neki tanári állást, azonban nem fogadta el: „mind ezen igen tisztességes hivatalokat csupán azon okon nem fogadtam el, mivel már azon időszakban a’ Magyar Literaturát tévén magamnak a’ gyógyítás mellett fő tárgyul az üres óráimban, a’ lett a’ szándékom, hogy a’ Tudományokat Magyar nyelven kívánjam terjeszteni, ’s a’ hazámba ültetni.” Egy nagyobb külföldi utat (megfordult Ausztria, Svájc, Németország, Cseh- és Morvaország területén) követően, 1795-ben Pesten telepedett le, ahol gyakorló orvosként működött (több mint 50 éven keresztül látta el a pozíciót). A XIX. század elején került kapcsolatba Kazinczy Ferenccel (1803-ban ismerkedhettek meg) és körével. 1822-ben jelent meg Lexicon mineralogicum enneaglottuma (Kilencnyelvű ásványtani szótár) című önálló műve, amely 1586 latin (Papp szerint latinosított) ásványnevek etimológiai elemzése nyomán alkotott magyar ásványnevet tartalmaz. 1832. március 9-én választották az MTA levelező tagjának. 1849-ben átköltözött Mezőcsátra, elhunyt öccsének Kováts Dániel Borsod vármegyei fizikus (tisztiorvos) özvegyéhez, Szabó Klárához. Itt fejezte be orvosi műszótárának a Mutató-tábláját. A tudós 1851. június 21-én hunyt el. Kéziratait és 740 kötetből álló könyvtárát a sárospataki főiskola könyvtárára hagyta. Kováts igen termékeny szerző volt: 1798 és 1848 között tizennégy, jellemzően orvosi tárgyú könyvet írt, közreadott több rövid, elsősegély-nyújtási, illetve gyakorló orvosi-szülészi tanácsokat tartalmazó kiadványt, míg a nagyobb volumenű munkái kezdetben a kor népszerű orvosi könyveinek fordításaiból születtek. Struve Kerestély Ágoston (Christian August Struve) A gyenge élet meghosszabbításának és a gyógyíthatatlan nyavalyák húzásának a mestersége című, különböző függelékekkel, így a himlő elleni védőoltásról szóló értekezéssel kiegészített fordítása szintén megtalálható intézményünk gyűjteményében (bővebben a kötetről: https://www.facebook.com/FMLeveltar/posts/1331832217161268).

Kováts szívesen írt tájékoztatókat és összefoglalókat különböző egészségügyi problémákról és kezelésükről, a ma górcső alá vett, saját szavaival csak „segedelemként” emlegetett dokumentum is ebbe a kategóriába sorolandó. Most nézzük meg, hogy mit ajánlott a tudós napszúrás és hőguta ellen.

Fontos megjegyezni, hogy ebben az időszakban a napozás még nem volt szokásban, az emberek inkább az árnyékba húzódtak, hogy elkerüljék a napégést. A napfürdőzés csak a XIX. század második felében jelent meg, mint tuberkulózis elleni gyógymód (helioterápia). Aki kénytelen volt „hosszasan a nap hévségén mulatni, példának okáért az aratók, kaszások, kapások, szántók, katonák; vagy ha valaki a napfényen alszik, kivált részegen” az fejfedővel és ecetes-vizes borogatással védte magát a tűző napfénytől. A hámsérülések kezelésére többféle gyógymódot ismertek: „Ha valaki megégette magát; azt friss tehén ganajba be kell takarni vagy tejből és vízből készült hideg ferdöbe kell öt tenni. Külömben [sic!] az égés ellen jók: a hideg vízbe, olajba, boreczetbe mártogatott ruhákkal való borongatások, hámozatlan összetöretett nyers krumpliból csináltatott pépek, melyeket mindég azonnal változtatni kell, mihelyt megmelegednek.”

Kováts kiemelte a műben a napszúrás (insolatio) veszélyeit is: „[…] az ember fejére egyenesen sütő nap hévsége miatt a’ fejben vérösszegyülekezés, gyúladás, dugulás, daganat, fájdalom, nyomás, végre hirtelen halál, következik”. Mivel a betegséget csak a kezdeti stádiumban tudták kezelni, ezért a megelőzésre helyezte a hangsúlyt. Figyelmeztette az olvasóit, hogy a megfelelő ruházat mellett az étrendre is ügyeljenek és csak könnyen emészthető, hűtött ételeket és italokat vegyenek magukhoz. Hűsítő hatásúnak vélte a görögdinnyét, a sárgadinnyét, a tököt, uborkamagból készült tejet, az ecetes árpavizet, a levessel felöntött káposztalevet, a savanyú tejet, az ecetes tejsavót és a limonádét. A többször említett borogatás mellé az érvágást, a lábfürdőt és az ember „szívgödréig érő” fürdőt ajánlotta, de a mályva, árpa és lenmag főzetéből készült beöntés is segíthetett a betegeken. A doktor a Simon-André Tissot-féle hidegvizes fürdőről is pozitívan nyilatkozott.

A felhevüléstől elájult, illetve hőgutát kapott szerencsétlenek ellátására, illetve magukhoz térítésére is javasolt különféle módszereket. Az eszméletlen egyént társai fektessék ágyba, vegyék le róla a ruházatot, majd a felső testét polcolják fel, amíg várnak a szakember (orvos, borbélysebész, esetleg patikus) érkezésére. Az arcára hideg vizet vagy ecetet is locsolhattak. A halántékát, kezeit, mellkasát, hasát, hátát és mellét is bekenhették a hűs folyadékkal, utána pedig át is masszírozták, vagy átdörgölhették a testét. Az elalélt személy orra alá érdemes volt kellemetlen szagú szereket tartani, hogy eszméletre térítsék. A célra tökéletesen megfelelt az ördögszar (Ferula assa-foetida, aszandkóró gyanta), az égett talut (tollpihe) vagy a repülősó (ammónium-karbonát).

Súlyosabb gutaütés esetén már a szakember beavatkozására volt szükség, akik a páciens testében található vér mennyiségét elkezdték csökkenteni, például érvágással, nadályozással (piócázás) és köpölyözéssel kezelték a beteget. Érvágáskor egy rövid kétélű pengével, az érvágó gerellyel megnyitották a könyökhajlat és a láb egy-egy vivőerét. Köpölyözéskor köpölyöző csészéket helyeztek az előzetesen leborotvált tarkóra, majd elkezdték az üvegcséket hevíteni. A kezelés során piócák kerültek a fejre, a halántékra, a fül mögé és az aranyérre is. Egyik eljárás sem járt önmagában túl nagy vérveszteséggel, együttes alkalmazásuk viszont kockázatot rejtett egy kiszáradásban szenvedő betegnél. Szükség esetén a klistélyt (beöntőkészülék) ismét elő kellett vennie a gyógyítást végző személynek. Így utasítja az olvasót Kováts: a guta ütött embert „lágyító, görcsszüntető kristélyekkel [sic!] vidámítsd”. Az altesti öblítőszer görcsszüntető füvekből, ördögszarból és mákléből (ópium) állt. Közben ecet, salétrom és víz elegyével átitatott vásznat helyeztek a homlokra borogatás gyanánt. A lábikrára bőrizgató hatású alapanyagokkal (például mustár, só, torma) kikevert tésztákat helyeztek, majd mustármagos, sós vizes láb- és félfürdő következett. Végül talp dörgölésével, gyúrásával zárult a kezelés. Ha az eljárásoktól végre visszatért a beteg öntudata, a fenti hűsítők mellett borkővel összefőzött szilvaléből készült hashajtóval itatták. Amennyiben a procedúra nem volt eredményes, akkor folyamatosan váltogatták a borogatást, a dörgölést és a hűsítő fürdőket.

Mint láthattuk a hajmeresztő javaslatok mellett számos hasznos tanács szerepelt az iratban. A hideg fürdő, a borogatás, a dinnye, és a limonádé ma is jó szolgálatot tehet, amikor 30 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála.