Jelenlegi hely

Ápolók Világnapja!

2020.05.13.
MNL Fejér Megyei Levéltára

Szerző: Szima Viktória

 

Május 12. az Ápolók Világnapja. 200 évvel ezelőtt, 1820. május 12-én született a híres brit ápolónő, Florence Nightingale, aki a krími háborúban bizonyította elhivatottságát és számos életet mentett meg, később pedig ápolónőképző iskolát is alapított. Ezen a napon őt és pályatársait köszöntjük.

Mivel április 7-én már górcső alá vettük az ápolónők és szülésznők megyei históriáját (lásd itt: https://www.facebook.com/FMLeveltar/posts/1143879299289895), a mai nap alkalmából egy összefoglalással készültünk a helyi kórháztörténetről.

A megye legelső gyógyítással foglalkozó intézménye a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend ispotálya (xenodochium) volt. II. Géza (1130–1162) telepítette be a városunkba (akkori nevén Alba Civitas) a johannita konventet. Martyrius esztergomi érsek (?–1158) kezdte el a Szent István templom és a rendház építését 1156-ban. Az érsek, majd az uralkodó halála lelassította az építkezést. II. Géza halálakor már állt a templom, viszont a rendház és az ispotály felépíttetése  özvegyére, Eufrozina királynéra maradt. Az ispotály 1165 táján készült el, oklevéllel alátámasztható, hogy 1166-ban működött. A xenodochiumok nem csak betegápolási funkciót láttak el, elsődleges feladatuk az átutazók, például a zarándokok elszállásolása volt, így erőteljesen különböztek a mai értelemben vett kórházaktól. A xenodochium közel 400 évig szolgálta a közösséget. Amikor a törökök 1543. szeptember 2-án a külváros felől elfoglalták Székesfehérvárt, az ispotály sorsa is megpecsételődött. Dalmady Sebestyén rendfőnök elhagyta a rendházat, az épület ezután lassan pusztulásnak indult. A megyei kórháztörténet fejlődési íve ezzel egy időre megtört.

A középkor századaiban működő ispotályok, „kórodák”, szegény- és betegházak (domus  infirmorum) elsősorban jótékonysági intézményeknek tekinthetőek. Székesfehérváron is működött szegények háza, illetve aggok háza is. Ide kerültek a hozzátartozók  nélküli  idősek, nincstelenek és munkaképtelenek, így inkább szegénybeteg-ellátásról beszélhetünk közellátás helyett. Az ispotály, a szegénykórház a betegséget egyfajta stigmává  alakította: „[a] kórház, mint valami borzalom élt a nép tudatában. Olyan nagy volt a kórházaktól való idegenkedés, hogy a falusi ember nagyobb csapásnak tekintette kórházba jutását, mint magát a betegséget” (Gortvay, 128. p.).

A hazai városok a XVI. században kezdtek el alaposabban kórházüggyel és városi kórházak kialakításával foglalkozni: Kassán „minden ingó-bingó marhát” az ispotálytiszt kezére adtak, hogy pénzzé tegye és a kórház pénztárába juttassa, Sopronban pedig már 1539-ben Spitalmeister (kórházmester) szolgált.

Nagy járványok idején ideiglenes jelleggel elkülönítőket (veszteglő házakat, járványkórházakat) állítottak fel az érintett településeken és a középületekben is kórházi férőhelyeket alakítottak ki. Háborúk idején katonakórházakat létesítettek a sebesültek számára, azonban időszaki jellegük miatt ezek sem tekinthetők valódi kórháznak. Érdemes megjegyezni, hogy ezek az intézmények a közkórházak megjelenése után sem tűntek el, például a francia háborúk alatt kórház lett a ciszterci gimnázium épületéből (ma Szent István Király Múzeum Rendház).

Egészségügyi igazgatásról és városi egészségügy tudatos szervezéséről viszont csak a 18. századtól beszélhetünk. A helytartótanács felállítása, majd Mária Terézia (1717–1780) reformjai hozták magukkal, hogy a szabad királyi városi és megyei önkormányzat szervezetébe beépült az orvos, a seborvos, a bába és a patikus pozíció, továbbá megkezdődött a városi kórházi ellátás kialakítása is.

A fehérvári kórház története is a 18. században kezdődött: helyi polgárok telek- és pénzadományaiból 1724-ben felépült az egyszintes városi kórház. A városi orvosoknak ingyen kellet dolgozniuk az intézményben. Az ápolás akár hónapokig is eltarthatott (például Orsonits Ferenc fertálymester lábtöréssel 230 napig feküdt bent). A pestisjárvány 1738 vége és 1740 között dühöngött a városban, amely próbára tette az épület befogadóképességét. A tanács ezért kijelölt a Budai külvárosban és azon kívül több házat pestis-kórháznak. 1762-ben az épületet kicsinek, illetve egészségtelennek minősítette a tanács, így 2000 forintért eladták, helyette Khorherr Ferenc házát (korábbi élelmiszer-raktár a kaszárnya mögött) vették meg. Itt sem működött túl sokáig a kóroda. 1776-ban a magyar kamara 6256 forintot engedélyezett az új kórházépület építésére. Hosszútávon ez az épület sem bizonyult megfelelőnek: 1801-re az állapota leromlott, így a város fontolóra vette az eladását (felmerült, hogy a Hiemer-házba költöztetik át a kórodát). Ráadásul a lakosság számának növekedése és a járványok miatt megnövekedett betegforgalmat sem bírta a kórház: 1806-ban a sok halottat csak az udvaron tudták elhelyezni deszkasátor alatt. A zsúfoltságot tovább fokozta, hogy az elmebetegeket átköltöztették ide a városházáról. Csak lassan sikerült megteremteni az anyagi alapokat egy újabb városi intézmény létrehozásához: 1837. július 18-án színielőadást tartottak a kórház javára, 1856-ban pedig Székesfehérvár főorvosa, dr. Schaller János 100 darab aranyról állított ki kötelezvényt, hogy annak kamataiból a városi kórházat támogassák. Végül 1865-ben adták át az új épületet (Kórház, majd Rákóczi utca) 40 ággyal.

Az új városi kórház létrehozása mellett egy megyei intézet alapítása is szükségessé vált. Az 1809-es utolsó nemesi felkelés céljaira előirányzott összeg maradványából (1600 Ft), illetve adományokból, jótékonysági rendezvények bevételéből (táncmulatság, hangverseny) gyűlt össze az építkezéshez szükséges keret. Az város a nemes célra átadta a Lövölde út és a Budai út sarkán álló házat (a későbbi huszár pótkeret-laktanyát). Így 1865. december 1-jén megnyílt a 32 ágyas vármegyei kórház.

A két intézményt „kinőtte” a város, 1869–70-ben külön felnőtt és gyermek ragálykórházat kellett létrehozni. A felnőtt részleg a mai Prohászka templom körzetében, a gyermek járványkórház a Városmajorban üzemelt.

Az 1880-as években már 4 kórház működött Fehérváron: a városi kórház, a megyei közkórház, a Kereskedő ifjak kórháza és a katonai kórház. A katonai kórház 54 beteg befogadására volt alkalmas, míg kereskedő ifjak kórháza 5 ággyal rendelkezett. Az évszázad végén a székesfehérvári intézmények mellett 3 további kórház volt Fejér megyében: a Esterházy Miklós Móricz-féle csákvári uradalmi kórház. a móri községi kórház és a rácalmási kórház.

A századforduló újabb változásokat hozott a megyei kórházi hálózatban: 1901. január 2-án csalai Kégl György földbirtokos 100 000 forintos pénzadományának köszönhetően elkezdődhetett a ma ismert Fejér Megyei Szent György Kórház története, 1903-ban pedig létrejött Győry Teréz grófnő nagyperkátai kórháza.

A Szent György Kórház 6 épülettel (tervezte Hübner Jenő), 150 ággyal és 59 fős személyzettel kezdte el gyógyítótevékenységét. Az intézményt fokozatosan bővítették és megújították: 1913-ban létrejött a Lujza Szanatórium (a TBC-s betegek részére), 1917-ben a Gyermekszanatórium (ma idegosztály), 1930-ban megnyílt a Járványkórház (a mai nőgyógyászat) és az új gyermekosztály (jelenleg fertőzőosztály). A folyamatos fejlődés kiemelkedő pontja a 470 ágyas hotel épület átadása (1995), illetve az egyetemi oktató kórházzá való alakulás (2012).

A Szent György Kórházat ábrázoló felvételek a levéltár gyűjteményéből származnak.

 

Forrás:

Csurgai Horváth József: Történeti összefoglaló Székesfehérvárról,

Csutiné Schleer Erzsébet : Hübner Jenő,

Demeter Zsófia-Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár anno,

Gortvay György: Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története,

Hornyánszky Károly: A Fejér Megyei Kórház története,

Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18.,

Kapronczai Károly: Fejezetek a magyar gyógyszerészet történetéből,

Kiss László: Az ispotálytól a modern kórházig,

Krutsay Miklós:. Betegápoló szerzetesrendek,

Kölnei Lívia-Varjassy Péter: A Jeruzsálemi Szent János Lovagrend ispotályai a középkori Magyarországon,

Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története,

Simon Katalin: A középkori betegápolás történtének egy fejezete: a johanniták rodoszi kórháza,

Szilvágyi Irén: Fejér megye közegészségügyének története 1865—1903 között

 

 

Utolsó frissítés:

2022.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges